Lando Norris bizonyult a leggyorsabbnak a 41. F1-es Magyar Nagydíj harmadik, utolsó szabadedzésén, de a McLaren világbajnoka alig bő egy tizeddel előzte a ferraris Lewis Hamiltont és a Mercedes vb-éllovasát, Kimi Antonellit. Piros zászló volt a Cadillac miatt, életjelet mutatott az Aston Martin.
Szokás szerint nem kapkodták el a pályára gurulást a csapatok, de mire igazán belelendült volna mindenki a munkába, jött egy piros zászló: Sergio Perez volt kénytelen félreállni, mivel füstölni kezdtek a Cadillac hátsó fékjei, emiatt kellett megszakítani a gyakorlást.
Ekkor Lando Norris állt az élen, és egy darabig ki is tartott az 1:19,0-s köre, aztán viszont megérkeztek a pénteki leggyorsabb Ferrarik: előbb Lewis Hamilton csak ezredekkel vette át a vezetést, majd Charles Leclerc már a hétvége legjobb idejét megfutva ragadta magához az első pozíciót.

Az időmérős szimulációk azonban az utolsó negyed órában érkeztek, ezek után pedig Norris egyedüliként benézett az 1:17-es tartományba, így a fejlesztésekkel megpakolt McLaren zárt az élen. De nem volt nagy az előnye: Hamilton bő egy tizedet kapott csak a Ferrarival, és magára talált a haloványabb péntek után a Mercedes is, hiszen Kimi Antonelli csak ezredekkel maradt el a brittől.
Őket a csapattársaik követték a sorban, de Charles Leclerc, Oscar Piastri és George Russell már jelentősebb hátrányban volt. A Red Bullokat így is előzték: Max Verstappen és Isack Hadjar egyértelműen a negyedik erőnek tűnt. A top 10-et a Racing Bullst erősítő Liam Lawson és az audis Nico Hülkenberg tette teljessé. Említést érdemel az Aston Martin is: a teljesen átalakított autóval Fernando Alonsóék a Cadillacek és a Williamsek előtt végzett a 17. helyen.
Folytatás 16 órától az időmérő edzéssel.
A 3. szabadedzés végeredménye:
| 1. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 1'17.939 | |
| 2. | Lewis Hamilton | Ferrari | 1'18.056 | 0.117 |
| 3. | Kimi Antonelli | Mercedes | 1'18.068 | 0.129 |
| 4. | Charles Leclerc | Ferrari | 1'18.291 | 0.352 |
| 5. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | 1'18.438 | 0.499 |
| 6. | George Russell | Mercedes | 1'18.541 | 0.602 |
| 7. | Max Verstappen | Red Bull/Red Bull Ford | 1'18.656 | 0.717 |
| 8. | Isack Hadjar | Red Bull/Red Bull Ford | 1'18.943 | 1.004 |
| 9. | Liam Lawson | Racing Bulls/Red Bull Ford | 1'19.088 | 1.149 |
| 10. | Nico Hülkenberg | Audi | 1'19.160 | 1.221 |
| 11. | Gabriel Bortoleto | Audi | 1'19.338 | 1.399 |
| 12. | Pierre Gasly | Alpine/Mercedes | 1'19.723 | 1.784 |
| 13. | Arvid Lindblad | Racing Bulls/Red Bull Ford | 1'19.895 | 1.956 |
| 14. | Franco Colapinto | Alpine/Mercedes | 1'20.055 | 2.116 |
| 15. | Esteban Ocon | Haas/Ferrari | 1'20.295 | 2.356 |
| 16. | Oliver Bearman | Haas/Ferrari | 1'20.312 | 2.373 |
| 17. | Fernando Alonso | Aston Martin/Honda | 1'20.393 | 2.454 |
| 18. | Lance Stroll | Aston Martin/Honda | 1'20.933 | 2.994 |
| 19. | Valtteri Bottas | Cadillac/Ferrari | 1'21.299 | 3.360 |
| 20. | Carlos Sainz | Williams/Mercedes | 1'21.406 | 3.467 |
| 21. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1'21.513 | 3.574 |
| 22. | Sergio Pérez | Cadillac/Ferrari | - |