Ez volt az F1-es Abu Dhabi Nagydíj
A szokottnál is nagyobb izgalommal és örömmel köszöntünk titeket, következik a 2025-ös szezonzáró futam, hamarosan eldől, ki lesz ennek az őrült idénynek a világbajnoka!
Húsz perc múlva már a felvezető körön lesznek az autók, addig igyekszünk minden információval ellátni titeket.
A rajtrács első három helyezettje a képen látható, a teljes rajtsorrend pedig ide kattintva érhető el.
A legegyszerűbb forgatókönyvek:
1. Norris bajnok, ha dobogón végez;
2. Verstappen bajnok, ha nyer, és Norris nem végez a dobogón;
3. Piastri bajnok, ha nyer, és Norris nincs az első öt között.
Az összes többi forgatókönyv ide kattintva olvasható.
Kollégáink képei a helyszínről a bajnokesélyesek utolsó pillanatairól az autóba szállás előtt:
Nagy búcsúzások napja is a mai: elköszön az F1-től Yuki Tsunoda (legalábbis állandó versenyzőként), a Sauber istálló (legalábbis ebben a formában), a Renault-motor, a jelenlegi autógeneráció és a DRS is.
"Jól aludtam, készen állok" – mondta Verstappen az utolsó pillanatokban a Sky Sportsnak.
Az F1 történetének 35. világbajnokát vagy negyedik ötszörös világbajnokát köszöntjük ma.
A lehetséges stratégiákat itt láthatjuk – legalábbis biztonsági autó nélkül...
Stratégiai eltérés az élmezőnyben: Verstappen és Norris a közepesen, Piastri viszont a keményen rajtol!
Az első 13 között az ausztrál mellett csak Tsunoda tett fel keményet.
Hátrébb színesebb a felhozatal: Antonelli és Stroll is keményen, Hamilton, Albon és Hülkenberg a lágyon!
Vége a felvezető körnek, pillanatokon belül jön a rajt!
ELKEZDŐDÖTT A 2025-ÖS SZEZONZÁRÓ!
OSCAR PIASTRI! Az első körben megelőzi Norrist!
Verstappen vezet, Norris mögött Leclerc és Alonso, Russell csak a hatodik.
Így áll most az első tíz, ezzel még Norris a világbajnok:
Norris nem tudja tartani Piastrit, Leclerc viszont DRS-távolságon belül Norris mögött!
Russell megelőzi Alonsót és feljön a hatodik helyre!
Leclerc támadja Norrist!
Mészáros Sándor kollégánk jelenti a helyszínről: a média centerben nagy taps fogadta Piastri előzését!
Piastri nem tudja tartani Verstappen tempóját, de a kemény keverék a kezére játszhat. És ne feledjük, ha Piastri nyer, az azt jelenti, hogy mindenképpen McLaren-pilóta lesz a világbajnok.
Verstappen egyelőre nem játszik feltartósdit, amire sokan számítottak előzetesen.
Leclerc folyamatosan Norris nyakán.
Azt sejtették sokan, hogy Russell lehet Verstappen "legjobb barátja" ma, aki megtámadhatja a McLareneket, azonban egyelőre Leclerc ostromolja Norrist.
Piastrinak szóltak, hogy helyezze nyomás alá Verstappent...
Viszont tegyük hozzá, hogy Piastri számára a gumielőny miatt ez a 2 másodperces távolság ideális.
Piasri nem tud közeledni Verstappenre. Vagy nem akar.
Norrist azzal biztatják, hogy az abroncsai jobb állapotban vannak, mint Verstappené.
Zak Brown az imént azt mondta, hogy nem lepődött meg, hogy Piastri megelőzte Norrist. A helyzet pedig "kényelmetlen".
Ne most Piastri odalépett, elkezdett közeledni Verstappenre és lehagyni Norrist! Másfél másodpercre a hollandtól, Norris már hármon kívül a csapattárstól.
Persze ez most huszadrangú, de emeljük ki: ha így fut be a mezőny, Fernando Alonso az első tízben zár egy olyan szezont, melynek első harmadában egy árva pontot sem szerzett.
Kezdődnek a kiállások, Russell és Hadjar is letudta a magáét a pontszerzők közül.
Kiálltak a McLaren szerelői, de Norrist nem hozták ki. Ezzel viszont benne van, hogy Russell a McLaren elévág.
Norrist arra buzdítják, hogy növelje az előnyt Leclerc-rel szemben, hogy ez stratégiai lehetőségeket teremtsen...
Norris a bokszban, Leclerc a bokszban, Alonso a bokszban...
Norris ezzel Russell előtt maradt! Akárcsak Leclerc, míg Alonso beszorult a korán cserélő Hamilton és Hülkenberg mögé.
Russell támadja Leclerc-t!
Norris beszorult egy DRS-vonatba! De megkezdi a felzárkózást, Antonellit megelőzi egy kemény előzéssel!
Sainzot is ellkapja Norris, még négyen előtte. Mármint Verstappen és Piastri mellett.
Stroll következik Norris számára. Nem a legmegnyugtatóbb gondolat.
EZ IGEN! Norris kettőt előz, aztán Lawson visszatámadott rá! Hú, ez kemény volt. Norris már az ötödik, még Tsunoda és Ocon előtte.
Ocon kiállt Norris elől, közben Leclerc kettőt előzött, és mehet a brit után! Két másodpercen belül a monacói.
Piastri közben továbbra is két másodperccel Verstappen mögött.
Piastri közben továbbra is két másodperccel Verstappen mögött.
Na, Tsunoda tud-e hozni egy 2021-es Perezt?
Russell is együtt oldja meg Lawsont és Strollt, akik közben egymással csatáznak.
Tsunodának jelzi, hogy "ügyesen", amikor megérkezik Norris. A japán jelzi, hogy tudja, mi a dolga.
Itt az élmezőny most, az első három még nem volt kint.
Norris! Kemény előzés, bátor előzés, megvan a harmadik hely, ezzel ismét bajnoki pozícióban van!
Verstappen kiállt a bokszba, Piastri most vezet, de neki még nem volt kerékcseréje.
Hoppá. Norris előzését feljegyezték a stewardok, ugyanis egy pillanatra elhagyta a pályát előzés közben.
Piastrit arra biztatják, hogy most nézze meg, mire képes a kemény keverék tiszta pályán.
VIZSGÁLJÁK Norrist előnyszerzésért!
Van egy másik vizsgálat is, gyakorlatilag oda-vissza vizsgálják kettőjüket. Ha Norris büntetést kap, az óriási fordulat.
Tsunoda VALAMIÉRT védekezik Russell-lel szemben. Pedig a csapattársnak, s ezzel a csapatnak az nem jó, ha feltartja a britet.
Piastrinak lassan ki kell állnia a bokszba, ha nem akar Norrisék mögé kerülni.
Tsunoda kap egy büntetést többszöri irányváltásért, Norris viszont MEGÚSZTA.
Russell közben megelőzte Tsunodát.
Beléptünk a futam második felébe, a helyzet továbbra is rettenetesen feszült.
Piastri egyre több időt veszít. Vajon mi a terv?
Nézzük az első tízet, azt is láthatjuk, kinek milyen abroncsok vannak fent.
Norrisnak jelzik, hogy Leclerc-re fókuszálnak: ha a monacói kiáll, ők is jönnek a következő körben!
Ahogy a Hungaroringen, ahogy Monzában, megint Leclerc-re kell reagálnia a McLarennek. De most a legnagyobb a tét.
A McLaren még mindig vár Piastrival. Safety carra?
A Piastri-féle előzés, a Leclerc által jelentett fenyegetés és a Tsunoda-eset miatt a vártnál ugyan nehezebben, de Norris még mindig jó helyzetben!
Leclerc a bokszban, lekövetik Norrisszal?
Norrist hívják a bokszba, Verstappen utolérte Piastrit!
Megvan Norris második cseréje, visszajön a harmadik helyre! Egy újabb veszélyforrás kiiktatva!
Verstappen megelőzi Piastrit, aki még mindig nem volt a bokszban!
Ennyi volt, nincs mire várni, Piastri jön a bokszba.
Piastri óriási gumielőnyben, viszont a lemaradása 24 másodperc és csak 15 kör van hátra.
Leclerc üldözi Norrist, és egyelőre gyorsab nála! Ha meg is előzi, a McLaren még akkor is félreállíthatja Piastrit. Nem lenne a legsportszerűbb dolog, de erkölcsi győzelmekkel nem lehet világbajnokságot nyerni...
Egyelőre úgy tűnik, a Red Bull nem trükközik, rámennek a győzelemre, és szurkolnak Charles Leclerc-nek.
Piastri érdeklődik, hogy tudná megnyerni a versenyt. Nem mondják ki, hogy sehogy. De a valóság az, hogy ha nem történik semmi váratlan, akkor sehogy.
Hamilton szenzációs versenyt fut, már a nyolcadik, és ebből simán lehet egy hatodik hely.
Íme a top10 kiállásszámokkal és abroncsokkal együtt:
Tíz kört kell lehoznia Lando Norrisnak a világbajnoki címig.
Verstappen érdeklődik, hogy Leclerc milyen tempót diktál Norris mögött. Számára nem elég jót.
Norrist megkérdezték, mi legyen, ha jön egy biztonsági autó...
És most már Norris közeledik Piastrira, Leclerc kezd leszakadni...
Öt kör van hátra. Ha az autó kibírja, nem hibázik, és nem jön pillanatokon belül egy safety car, Lando Norris lesz 2025 világbajnoka.
Felmerülhet a kérdés, hogy Norris hova siet ennyire, de ha jön egy safety car a hajrában, minden másodperc számíthat...
Még három kört kell megcsinálnia Lando Norrisnak...
Ha valakit esetleg foglalkoztat: Lance Stroll pontszerzéssel zárhatja az évet.
Ana De Armas már kézbe vette a kockás zászlót...
Utolsó előtti kör.
Kezdődik az utolsó kör. Max Verstappen a csatát megnyerheti, de a háborút elbukhatja. Egy bő perc múlva kiderül.
Itt a futam végeredménye:
Ezzel most megköszönjük a figyelmet, de semmiképp se menjetek sehova, hiszen a következő órákban hozzuk a legfontosabb nyilatkozatokat, információkat Abu Dhabiból!









