DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 3. kedd
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérője

A szabadedzések után immár tétre megy a játék Mexikóban: eldől a 2024-es szezon huszadik futamának rajtsorrendje. Kövessétek velünk az eseményeket!

Nagy szeretettel köszöntünk ismét mindenkit ezen a kései órán, alig negyed óra múlva következik a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíj időmérője - reméljük, velünk tartotok, hogy a tervek szerint pontban éjfélkor kiderüljön, kié lesz a szezon huszadik pole-ja!

Ezt egyébként a szokásosnál is nehezebb megjósolni, a pénteket ugyanis nehezen olvashatóvá tette a számos baleset és az a tény, hogy az FP2-t gumitesztre használták. A néhány órával ezelőtti utolsó szabadedzésen mindenesetre kettős McLaren-vezetést láthattunk, de nem ment rosszul a Ferrari, különösen Carlos Sainz alatt, és nem volt messze Max Verstappen sem a Red Bull-lal - a négy élgárda közül talán egyedül a Mercedest húzhatjuk ki a pole-csata esélyesei közül.

Ha már Verstappen: neki a pénteki műszaki gondok után motort cseréltek az autójában, ám mivel egy korábban már használt erőforrást tettek vissza az RB20-asába, ez nem járt  büntetéssel.

A Red Bull amúgy az eddig látottak alapján csak a címvédőben bízhat ismét: hazai közönség ide vagy oda, Sergio Perez az FP3-on sem tudott beférkőzni az első tízbe...

A nap pályán kívüli legfontosabb történése amúgy az, hogy sajtóhírek szerint a pénteki versenyzői megbeszélés alapján arra jutott az FIA, hogy az Austinban történtek, konkrétan a Verstappen-Norris incidens után módosítani kell a versenyzési irányelveken - méghozzá akár már idén. Bővebben itt írtunk minderről.

Öt perc az időmérő kezdetéig, a versenyzők már ülnek be az autóikba:

Zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, elindult a Q1. Csak a rend kedvéért: 18 perces az első etap, az utolsó öt helyezett esik majd ki.

A Ferrarik és a Mercedesek a közepes gumikon hajtottak ki, mindenki más a lágyakon.

A felirattal ellentétben Norris is a közepes gumikon, és azokon egyelőre vezet a McLaren-pilóta a Ferrarik előtt - akik közé Hamilton ékelődött be a Mercedesszel.

Piastri belerontott a körébe a másik McLarennel, Verstappen viszont az élre áll az első 1:16-os körrel, a holland Red Bullján viszont a lágy abroncsok vannak fent.

Verstappen, Norris, Sainz az első három az első próbálkozások után, mögöttük lágyakon a Williamsek Albon, Colapinto sorrendben.

Javulnak az Aston Martinok: Alonso az 5., Stroll a 6. helyen. Viszont náluk is jobb a Haas és a Visa RB: Hülkenberg a második, Tsunoda a negyedik helyen.

Gyorsul a mezőny, a Mercedesek már a top 15 végére csúsztak, így nekik fel kell tenniük mégis a lágy gumit - sőt, Leclerc is csak a 12. helyen, Piastri és Perez pedig az utolsó két pozícióban!

Russell lila középső szektorral és negyedik idővel menekül a kiesőzónából, Hamilton a nyolcadik.

Öt perccel a vége előtt bajban Colapinto, Ocon, Zhou, Piastri és Perez.

Piastri csak a 13. helyre javít - ráadásul el is veszik a körét! Bajban lehet az ausztrál? Norris viszont közben 1:16,5-ös idővel az élen a McLarennel!

Piastri a stadionrész bejáratánál, a 12-es kanyarban csúszott túl a rázókövön, azért törölték a körét.

Na, jön az utolsó három perc. Leclerc csak a 15., a kiesőzónában Magnussen, Ocon, Zhou, Piastri, Perez. Érik egy vagy akár több meglepetés?

Piastri csak a 14. helyre javít, Perez pedig csak a 15. pozícióba - ami máris 16. hely lett, ahogy Leclerc felugrik a harmadikra!

És már egyikük sincs gyorskörön, két nagyágyú is búcsúzhat már a Q1-ben!

És ez most már biztos is: Piastri a 17., Perez a 18. helyen búcsúzik! Kiesik még Colapinto, Ocon és Zhou - miközben az élen Norris, Sainz, Verstappen a sorrend.

A Q1 teljes eredménye:

Piastri és Perez búcsúja a konstruktőri versenyfutásban sem jön jól sem a McLarennek, sem a Red Bullnak, miközben a Ferrarinál mindkét pilóta a közvetlen élbolyban - még ha az élen most Norris is végzett az első etapban.

Indul a Q2: 15 perc, a tét már a top 10-be jutás.

Verstappené a nagyok közül az első mért idő: 1:16,6-os kör, de Sainz már jobb első szektorral érkezik.

A második és harmadik szektor már nem erős a spanyolnál, 1:17,0-t fut, Leclerc első köre pedig kifejezetten gyenge lett, miután megbicsaklott alatta a Ferrari a középső szekcióban.

Leclerc körét el is vették, miközben érkeznek a középcsapatok versenyzői: Albon tartotta a harmadik helyet sokáig, de most beugrott elé Gasly, mögöttük Tsunoda, Magnussen és Hülkenberg.

Norris három lila szektort durrant, 1:16,301 a hétvége új legjobb köre. Verstappennek három tizedet ad, mögéjük a Mercedesek jönnek be a 3-4. helyre, megelőzve Sainzot.

Elcsendesült a pálya, ahogy ráfordulunk az utolsó öt percre. Norris, Verstappen, Russell, Hamilton, Sainz, Gasly, Albon, Tsunoda, Lawson és Alonso egyelőre a top 10-ben, kiesőhelyen Magnussen, Stroll, Hülkenberg, Bottas és a mért kör nélküli Leclerc.

Albon nyitja a hajrát, bejön ötödiknek a Williamsszel a Mercedesek sarkában, előzve Sainzot is.

Verstappen közelített Norrisra, de még mindig két tized a differencia. Leclerc pedig megmenekül, feljön harmadiknak - de csak pár másodpercre, megelőzi őt Sainz, aki egyetlen ezredre van Verstappentől.

Jön az utolsó perc, a Haasok még például gyorskörön - kell is nekik javítani, hiszen kiesésre állnak.

Hülkenberg és Magnussen bejön a 8-9. helyre - Tsunoda pedig belerakja a falba a Visa RB-t a stadionrész elején, piros zászló!

És ezzel vége is a Q2-nek: kiesik Tsunoda mellett Lawson, Alonso, Stroll és Bottas.

A baleset képeken:

A Q2 teljes végeredménye:

Némi csúszás várható a Q3 kezdésével a Tsunoda-baleset eltakarítása miatt: most kellett volna indulnia az utolsó etapban, egyelőre nincs pontos infó.

Csak kérnünk kellett: itthoni idő szerint 23:53-kor indul a Q3.

És meg is kezdődött a mindent eldöntő utolsó 12 perc. Itt van egy McLaren, egy Red Bull, két Ferrari, két Mercedes, egy Williams, két Haas és egy Alpine.

Az eddig látottak alapján Norris tűnik a favoritnak a pole-ra, és esetleg Verstappen vagy Sainz lehet rá veszélyes egy jól összerakott körrel, Leclerc eddig némileg haloványabb volt.

Verstappen és Norris már gyorskörön, az első szektor a hollandnál jobb.

Verstappen 1:16,368-as idővel nyitja meg a Q3-at, Norris viszont elszúrta az első körét, csaknem hat tizedet kap a címvédőtől.

Leclerc bejön másodiknak, mindössze 47 ezredre Verstappentől - Sainz viszont az élre is ugrik, 1:16,065 az új etalon! Verstappen körét pedig el is vették, gyanús volt az élőképen, hogy átvágta az első szektorban az egyik kanyart.

És bizony, a visszajátszáson látszik is, hogy a 2-es kanyart vágta le belül Verstappen, ezért ugrott a köre.

Szóval az első próbálkozások után Ferrari 1-2 Sainz és Leclerc sorrendben, Norris elé pedig a Mercedesek is beférnek egyelőre.

A vihar előtti csend percei, a bokszban a mezőny - de hamarosan jönnek az utolsó próbálkozások... Tud-e javítani Norris, hova lehet jó Verstappen, marad-e a Ferrari-vezetés?

Érkeznek is ki a garázsból a versenyzők egyesével - na lássuk!

A Ferrarik érkeznek elsőként, Leclerc, majd Sainz is lilul az első szektorban, de Verstappen sincs messze tőlük.

Leclerc gyorsul, de Sainz brutális második szektort is jön.

Leclerc javít, de nem elég, Sainz viszont 1:15,946-ra javít! De ez elég lesz-e a pole-hoz?

Verstappen a második, megelőzi Leclerc-t. Norris pedig csak a harmadik, kikap a vb-éllovastól is!

És ez a vége: Sainz idén először a pole-ban! Verstappen a második, Norris a harmadik! Leclerc a negyedik, a Mercedesek a harmadik sorban!

Itt a Q3 teljes végeredménye - Russell mindössze négytizedes hátránya és Magnussen hetedik helyezése is kiemelendő:

Ezzel itt meg is köszönjük a figyelmet, de maradjatok velünk, hozzuk a legfontosabb értékeléseket - holnap pedig itthoni és téli időszámítás szerinti 21 órakor jön a futam, tarsatok akkor is velünk!