DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 16. kedd
Élő cikkek

Ez volt az F1-es Kanadai Nagydíj első szabadedzése

Jégeső után kezdődött meg az F1-es Kanadai Nagydíj hétvégéje – kövesd velünk élőben az első szabadedzést Montrealból!

Szeretettel köszöntünk mindenkit a Kanadai Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében!

Az elmúlt egy órában óriási jégeső zúdult a montreali pályára, így garantáltan nem hétköznapi edzést láthatunk majd.

Az már biztos hogy öt perc múlva nem láthatunk autókat a pályán, a versenyirányítás ugyanis bejelentette, hogy az edzést ugyan megkezdik, de a bokszutca kijárata zárva marad – azaz túl veszélyesnek ítélik a körülményeket az edzés megkezdéséhez.

Jobb híján azt tudjuk tenni, hogy megpróbálunk ilyen-olyan érdekességekről beszámolni, például arról, hogy a tízből hét csapat is hozott kisebb-nagyobb fejlesztéseket Kanadába, ezek összegzése ide kattintva olvasható.

Közben vadul takarítják a pályát a sportbírók, de az előrejelzések szerint rövidesen újabb eső érkezhet.

És ebben a pillanatban (nem) kezdődött meg a szabadedzés.

A helyszíni képek alapján a bokszutca zárva tartása most teljesen indokolt, ez a pálya alkalmatlan a versenyzésre.

Ennek az egésznek a legnagyobb vesztese az a Jack Doohan, aki megkapta az Alpine-t erre a szabadedzésre, de per pillanat erősen kérdéses, hogy tényleg beülhet-e az autóba. Illetve beülni beülhet, de hogy ki is hajthat-e a pályára...

Szívesen beszámolnánk pozitív fejleményekről, de a pályán változatlanul zajlik a munka – de legalább nem esik.

Elkiabáltuk. Megint esik.

Ha már szóba került az imént Jack Doohan, az ausztrál versenyző kedvéért félreállított Esteban Ocon állítása szerint nem "büntetésből" adták oda az autóját a fiatal ausztrálnak – ez azért juthatott sokaknak eszébe, mert a kanadai Nicholas Latifit leszámítva az elmúlt tíz évben sosem adtak lehetőséget ezen a nehéz helyszínen juniorversenyzőknek FP1-en.

Erről egyébként ide kattintva olvashattok.

Ami pozitív jel, az az, hogy számos munkagép hagyja el a pályát konvojban.

Sőt, okkal távoznak! A kiírás szerint magyar idő szerint 19:55 perc körül kinyithat a bokszutca!

A pálya hivatalosan is nedves. Ezt az információt feltétlenül meg akartuk osztani veletek.

Sőt! Pillanatokon belül kinyitják a bokszutcát!

A versenyzők öltözködnek, a legtöbben már az autóban. Az persze kérdés, hogy lesz-e érdemi körözgetés...

Az esély viszont immár adott: kinyitott a bokszutca!

Hoppácska! Egy autó a pályán!

Hamilton az első autó a pályán, méghozzá intermediate abroncson – Bottas viszont a teljes esőgumit tette fel.

Norris a harmadik fecske, ő is a kék oldalfalúval próbálkozik.

Elsősorban azért van értelme most kísérletezni, mert az időmérőn és a nagydíjon is van esély az esőre, azaz rendkívül hasznos tapasztalatokat szerezhetnek a versenyzők – persze autótörést kockáztatva...

Egyelőre az esőgumi határozottan jobban működik, ez még túl vizes az intereknek.

És amint leírtam ezt, Bottas az interre váltás mellett dönt. Viszont tényleg működni látszik az inter, Hamilton második köre már erősebb az elsőnél.

Norris viszont erős kört fut esőgumin, csak befejezi-e? Nem, ő is jön cserélni.

Immár tizenketten kukkantottak ki a pályára, de mért köre csak Hamiltonnak van egyelőre. Gyakorlatilag mindenki esőgumin kezd, aztán cserél interre, aki cserél.

Bottas 1:33,215-tel áll az élre.

Zhou autója megállt. Piros!

Nem volt nagy ütközés, inkább csak érintőre vette a falat, de ahhoz épp elég volt, hogy ne tudjon továbbmenni a kínai versenyző.

A nap viszont szépen süt, szárad a pálya, így ha egyelőre csak intereken is, de lehet húszpercnyi érdemi edzése a mezőnynek.

Közben ismét szabad a pálya, és a versenyzők a korábbinál sokkal nagyobb ügybuzgalommal vetik bele magukat a munkába!

Most már senki nem próbálkozik a kékeken, jelenleg tíz versenyző a pályán, mindenki intereken.

Jack Doohan egyelőre egyetlen installációs kört tett meg, és csak most öltözik vissza. Nem lesz sok köre neki, persze Ocon alighanem akkor lenne a legnyugodtabb, ha ki se vinné aitóját a pályára.

A szokottnál is hatványozottabban igaz, hogy nem számítanak a köridők, de rögzítsük: Leclerc 1:27,560-nal az élen.

Sainz pedig még egy szűk tizedet rápakol.

Az Aston Martinok is pályára gördülnek, így már mind a 20 versenyző megnézte magának a montreali aszfaltot. A legszorgalmasabb a hét körnél járó Hamilton.

Mindjárt belépünk az utolsó tíz percbe, és Doohan továbbra is a bokszban. Ahogy egyébként mindenki más is, de talán láthatunk még némi mozgást a leintés előtt.

Sainz kérdezte meg, várható-e eső a második edzésen, majd csapata igenlő válaszára úgy reagált, hogy akkor irány a boksz.

Ilyenkor mondaná egy rendőr, hogy nincs itt semmi látnivaló. És tényleg nincs!

Íme az edzés leglátványosabb mozzanata:

live-zhou-1

live-zhou-2

SLICK! Leclerc, Sainz, Norris és Verstappen a pályán lágy gumikon!

Egyre többen érkeznek slickeken a pályára, persze senki nem mer érdemi tempót autózni.

Bár Leclerc most kicsit odalépett, és az utolsó szektorban futott egy lilát. De nem érdemes erőltetni.

Csak Magnussen és Doohan nem jött ki.

Lerclerc a 3. után a 2. szektorban is lilát futott – csak épp előtte elrontotta az elsőt.

És végül egyetlen körre kiengedik Doohant. Logikus döntés, hogy nem kockáztattak meg egy autótörést, de attól még szomorú...

Lengett a sárga, valaki a frászt hozta a csapatára, mintha Bottas lett volna.

Leclerc! 1:25,306-tal odacsap a végén, Hamilton jön fel másodiknak, mögé Piastri zárkózik fel, aztán Norris mindenkinek ad egy másodpercet, 1:24,435 az ideje.

Leclerc, na lesz-e slusszpoén? Nem! Feltartották! Ez persze ilyenkor belefér, így Norris, Sainz, Leclerc, Hamilton, Verstappen, Piastri a sorrend.

Itt a végeredmény:

Ezzel élő közvetítésünk búcsúzik, de este 11-kor folytatjuk a második edzéssel, addig pedig maradjatok velünk, mert számos érdekességről fogunk még beszámolni!