DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Élő cikkek

Ez volt a Sao Pauló-i Nagydíj sprintje

Egy McLaren várja az élről a szezon utolsó F1-es sprintjét, de a Red Bullok és a Mercedesek örömmel törnének borsot Norris orra alá. Kövesd velünk élőben!

Rendkívül nagy szeretettel köszöntünk titeket a szezon utolsó sprintjének időmérő edzésén, mely bő tíz perc múlva megkezdődik.

A mezőnyt Lando Norris vezeti majd fel, a szétlövés összefoglalója itt olvasható.

Alonso és Ocon is eljutott a rajtrácsra délutáni ütközésüket követően: nyilatkozataik itt és itt olvashatóak.

Nemrég váratlanul feltűnt Felipe Massa a paddockban annak ellenére, hogy eredeti tervei szerint nem vett volna részt a hétvégén.

Az aszfalt hőmérséklete 54 fok, ez a lágy gumik használata ellen szól – a tegnapi ítéletidő megismétlődésére az esély akkora, mint arra, hogy Marcus Ericsson nyeri a sprintet.

Csak hárman a közepeseken: Magnussen, Hülkenberg és Sargeant! Mindenki más a lágyakon, csak a top10-ből induló két AlphaTauri, valamint a két Alfa Romeo friss piros oldalfalú abroncsokon.

Vajon hogy bírják majd a lágy abroncsok a forró aszfaltot...?

Elindult a felvezető kör.

Lando Norris a 2021-es Orosz Nagydíj után karrierje során másodszor kezd meg az élről egy F1-es versenyt. Akkor nagydíjat, most sprintet.

Érkezik a mezőny a rajtrácsra...

ÉS ELKEZDŐDÖTT! 

Verstappen az élre áll! A Mercedesek megfogták Perezt, Russell Norrist is megelőzi!

Russell egy másodpercen belül Verstappenhez képest, de még nem lehet DRS-t nyitni.

Verstappen, Russell, Norris, Hamilton, Perez, Leclerc, Tsunoda, Sainz a pontszerzők sorrendje.

Perez a DRS segítségével visszaelőzi Hamiltont, Leclerc is beszáll a buliba, remek csaták!

Pereztől az UTOLSÓ helyezettig mindenki másodpercen belül!

Norris visszaelőzi Russellt, vajon Verstappen nyomába tud-e eredni?

Albon arra panaszkodik, hogy olajat kap az arcába Bottas autójából. Ez egyiküknek sem túl jó.

Inkább meg is előzi, ne bosszantsa őt ezzel.

Perez támadjja a harmadik helyen haladó Russellt, a következő körben meg is próbálhatja az előzést.

A kör első méterein meg is oldotta, Perez a harmadik most. De csak pár kanyaron át, a brit visszaelőzi!

Verstappen tizedről tizedre szakítja le Norrist magáról, de még mindig két másodpercen belül a különbség!

Perez megint előz, és ezúttal már nem adja vissza a helyet. Verstappen, Norris, Perez az első három sorrendje.

Norris valamennyit közeledett, most 1,4-1,6 között mozog a hátránya.

Ricciardo nagyon bátor manőverrel előzte meg Sainzot, de a következő egyenesben á la Russell visszajött a spanyol.

Ricciardo újra nekilendül, ezúttal tapad rá a célegyenes után, kicsit hátrébb Alonso és Gasly vívnak, Stroll pedig megelőzte Ocont.

A 8. helyezett Sainz és a 12. Alonso között kevesebb, mint 2,5 másodperc a különbség!

Ricciardo és Sainz másodszor oda-vissza, Piastri pedig lesipuskásként figyel mögöttük. És meg is előzi honfitársát! 

Alonso megfogja Gaslyt, most a 11. a spanyol, de Gasly visszajön mellé és meg is előzi, de Alonso újra visszajön. Micsoda verseny ez!

Jön a sprint utolsó harmada, most lehet igazán fontos tényező a gumikopás.

Norris az utolsó körben fél másodpercet bukott Verstappennel szemben – amennyit 3-4 kör alatt tudott lefaragni a hátrányából...

Verstappen kontrollálja az előnyét, de Norris is kalapemelést érdemel, hiszen elképesztő tempóban szakítja le Perezt. És a többieket.

Az első tízben most csak a Leclerc–Tsunoda (6-7.) és a Ricciardo–Piastri (9-10.) csatában nyitható a DRS most.

Mindkét Aston levadászta mindkét Alpine-t. Ma legalább az erősorrend hatodik helye az övék. Hol van már a tavalyi, illetve tavaszi hó...?

Norris hátránya most 2,5 másodperc, jó eséllyel eldőlt a sprint első helyének sorsa.

Hamilton gyenge kört futott, Leclerc megérkezett másodpercen belülre.

Hamilton újabb gyenge kört fut, elfogytak a Mercedesen a lágyak! Leclerc megelőzte a hétszeres bajnokot és Tsunoda is agresszíven támad!

Tsunoda simán megeszi Hamiltont, Ricciardo pedig levadássza Piastrit!

Ezzel együtt már csak három kör van a sprintből, Ricciardo pedig a belassuló Sainz nyomába ered.

Utolsó előtti kör, és Ricciardo megy az utolsó pontért. Ez a legizgalmasabb csata most az első tízesben.

Verstappen megkezdte az utolsó kört.

Igazán nézhetnénk, mit csinál Ricciardo Sainzcal, bár az Alonso–Piastri párbaj sem volt csúnya.

Verstappen megnyeri a brazil sprintet!

Két tized! Sainz megúszta, övé a nyolcadik hely!

Íme a sprint végeredménye:

Pereznek meglett a harmadik hely, de bő 9-et kapott Norristól, és bő 13-at Verstappentől...

Megérkezett az összefoglaló, mely ide kattintva érhető el, ezzel köszönjük meg a figyelmet az év utolsó sprintjének élő közvetítésében. Maradjatok velünk, máris jövünk a nyilatkozatokkal és egyéb érdekességekkel!