A nap főszereplője Gianpiero Lambiase volt a Formula.hu-n. A szaksajtóban megjelent hír szerint nem csupán Max Verstappen versenymérnöki szerepéből távozhat, de a Red Bullt is elhagyhatja. A The Race szaklap arról ír, hogy az Aston Martinhoz szerződhet, ahol korábbi kollégája, Adrian Newey fontos szerepet szán neki, akár a csapatfőnöki szerepkört is átadhatja az olasznak. Részletekről itt írtunk.

A Formula.hu információi szerint vélhetően csak spekuláció marad a mérnök csapatfőnöki kinevezése, de az kiolvasható: Newey pozíciója átmeneti, az Aston Martin nagy erővel keresi utódját – Mészáros Sándor kollégánk gondolatai a hír kontextusáról itt találhatók meg.
Alonso ritka Mercedesszel tűnt fel
A közösségi médiában felbukkant fotón egy Mercedes CLK GTR látható Monacóban, melyet – jól beazonosíthatóan – a kétszeres világbajnok, Fernando Alonso vezetett. Egy igazi autóritkaságról van szó, melyből a 90-es évek második felében mindössze 28 példány készült, a coupé verzióból (ilyennel rendelkezik Alonso) pedig 20-at gyártottak le. Az autó versenyzésre szánt változata nyerte meg az 1997-es FIA GT bajnokságot.
A Mercedes CLK GTR-t 622 lóerős V12 hajtja, végsebessége 320 km/h, gyorsulása 0-ról 100-ra pedig 3,8 másodperc. A Motorsport.com szerint 4 és 10 millió dollár közti összegbe kerülhetett Alonsónak, aki egy igazi kuriózumra tett szert.

A világ legértékesebb sportcsapatai: két F1-es istálló a top 50 között
Az 50-es rangsort a Forbes állítja össze a világ legértékesebb sportcsapatairól. A két csapat egyike természetesen a Ferrari 6,5 milliárd dollár értékben, a másik a Mercedes 6 milliárd dollárral – utóbbi istálló értéke azóta állapítható meg nagy pontossággal, hogy a csapat 5 %-os tulajdonrésze 300 millió dollárért cserélt gazdát idén. Forintra átszámítva 2000 milliárd körüli nagyságrendekről beszélünk a két csapat esetén – részletek itt találhatók.
Verstappen Le Mans-i csapattársa lenne az ex-F1-es
Az elmúlt évben megtette első lépéseit az endurance-versenyzés irányába Max Verstappen: számos GT-autót tesztelt és futamokon indult a Nordschleifén, az NLS szériában abszolút győzelmet szerzett. Következő nagy célja a nürburgringi 24 órás, de a Le Mans-i egynapos is a bakancslistáján van. Ez utóbbi kihívásra ajánlkozott fel csapattársként az egykori Formula-1-es versenyző, Stoffel Vandoorne, aki jelenleg a Peugeot WEC-pilótája – ezt mondta a belga versenyző.
Lindblad az F2-ben szerzett tudásról
A 2026-os mezőny újonca, Arvid Lindblad számára az idei szezon tanulóév volt a Formula-2-ben: sokat tanult az utánpótláskategóriában, de nem tudja, a tudás mennyire ültethető át a Formula-1-be. Nehezen tudta eldönteni, mi volt a leghasznosabb, amit az F2-ben tanult: végül a vezetés közbeni menedzselést, a stratégia fontosságát emelte ki. Lindblad gondolatai itt találhatók.

Három nagy bukás emelkedett ki a 2025-ös évből
A legnagyobb bukásokkal folytattuk év végi F1-es szezonértékelőnket: három látványos törés vitte a prímet nálunk – a szerkesztőség rangsora itt található meg.
