Még a csütörtöki nap híreit is uralta a szerdán történt szeizmikus esemény, Christian Horner menesztése a Red Bulltól. Lapértesülések szerint a Red Bull anyacégénél történt tulajdonosi átrendeződés is szerepet játszhatott Horner váratlan távozásában: a Fides Trustees SA nevű svájci vagyonkezelő cég szerepéről ebben a cikkben írtunk.
Helmut Marko, a Red Bull sportszakmai tanácsadója csak 24 órával a bejelentés után kommentálta Christian Horner csapatfőnök távozásának hírét. Ráadásul ezúttal sem egy interjúról vagy sajtónak tett megnyilvánulásról van szó, hanem egy Red Bull Racing közösségi oldalaira kitett, nyilván szerkesztett idézetről: középpontjában a közös sikerek és a kinevelt világbajnokok álltak.
„Christian és én nagyon sikeresen dolgoztunk együtt több mint 20 éven át, a Formula-1-ben és a Formula-3000-ben is. Szeretnék őszinte köszönetet mondani ezért Christiannak. Az ő vezetése alatt hihetetlen kiemelkedő eredményeket ünnepelhettünk, segítettünk felnevelni két világbajnokot és számos futamgyőztest. Ez volt mindig és most is ez a Red Bull útja” – olvasható a Red Bull közösségi oldalain a Markónak tulajdonított idézet.

Christian Horner örökségére építve ígér nagyszerű eredményeket a Red Bull Racing új F1-es csapatfőnöke, a szerdán menesztett elődje helyét azonnali hatállyal elfoglaló Laurent Mekies. Ezeket mondta a francia csapatfőnök.
Csak három csapatfőnök regnált tovább Hornernél
Húsz éven keresztül irányította Christian Horner a Red Bull Racinget, ez az adat pedig több háttércikkünket is inspirálta. A Formula Plusz rovatban összegyűjtöttük a Formula-1 öt legtovább ténykedő csapatfőnökét: a lista negyedik helyén található a 20 és fél szezonon át Red Bullt vezető Horner. A cikk itt található meg.
Másik cikkünkben pedig azt összegeztük, a jelenleg aktív F1-es csapatfőnökök közül ki mióta szolgál. A fél évvel ezelőtti listával összehasonlítva négy változást is találunk. Csapatfőnökök az F1-ben: ki mióta van posztján?

Gyászol Christian Horner
A menesztéstől teljesen független hírnek is szereplője volt az excsapatfőnök. A Daily Mail szerint Christian Horner első felesége, Beverley Allen mindössze 58 évesen elhunyt a szemrákkal folytatott hosszú küzdelem után. Halála állítólag mindössze tíz nappal az elbocsátása előtt következett be. Mielőtt feleségül vette a híres Spice Girls énekesnőt, Geri Halliwellt, Horner 14 évig élt kapcsolatban Allennel. Részletek.
Vowles újra apa, pontrekord az utolsó helyen
A nap egyéb Formula-1-es híreit ebbe a szekcióba sűrítettük. A Williams csapatfőnöke, James Vowles bejelentette, hogy megszületett második közös gyermeke feleségével, Rachellel. Már a Brit Nagydíj alatt is készenlétben volt Vowles, hiszen az előzetes várakozások szerint a versenyhétvége során várták az újszülöttet, de végül csak a nagydíj után jött a világra. A párnak van már egy közös lánya, aki 2023-ban született, és Vowles akkor kihagyta a Mexikóvárosi Nagydíjat azért, hogy jelen lehessen.

Még csak félidőnél tartunk az F1-es szezonban, de már biztos: az idei konstruktőri bajnokság utolsó helyezettje pontrekorddal fog zárni. Jelenleg az Alpine áll ebben a pozícióban – részletek itt.
Yuki Tsunoda beállította a Red Bull egyik legrégebbi csapatrekordját: Mark Webber és 2007 óta ő az első, aki öt egymást követő versenyen nem tudott pontot szerezni az osztrák csapat színeiben. Bővebben.
Ralikrossz-Eb: Tizenegy magyar nevezett be Nyirádra
A korábbi évekhez hasonlóan elárasztják a magyar vendégindulók a Ralikrossz Világ- és Európa-bajnokság 2025-ös szezonjának harmadik, Nyirádon tartott fordulóját július 19-20-án. Mindkét Eb-kategóriában hemzsegni fognak a magyarok, különösen az Euro RX1-ben: a 13 indulóból hét magyar lesz. Az Euro RX3-ban 12-ből négy az arány. A nevezési listákkal itt foglalkoztunk.

