DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. május 15. csütörtök
Hírösszefoglaló

Norrisé a sprint, Verstappené a pole – szombati F1-es hírek és sztorik

Norris sprintet nyert, Verstappen pole-t szerzett, sok volt a büntetés, miközben a Red Bull gyanakvása és Doohan kirohanása is színesítette a nap híreit – ez volt a szombat az F1-ben.

Norris nyerte a halasztott sprintet Miamiban

A tavalyi nagydíj után ismét jól jött ki a safety car Lando Norris számára Miamiban: a brit versenyző egy Lawson–Alonso ütközésnek köszönhetően került az élre, így csapattársa előtt nyerte meg az F1-es Miami Nagydíj eső miatt elhalasztott sprintjét.

norris-miami-win



A Ferrari bátor húzásának köszönhetően Lewis Hamilton lett a harmadik, míg a pole-ból induló Antonelli és Verstappen is nullázott, miután a Red Bull személyzete a bokszban ráengedte a hollandot az olasz autójára. A sprint összefoglalója és végeredménye itt található, míg a pontverseny állása ide kattintva érhető el.

A sprinten és utána sok dolga volt a sportfelügyelőknek, az ítéleteket itt foglaltuk össze.

A főszereplők nyilatkozatai a sprint után

A nyilatkozatok a névre kattintva érhetőek el.

Lando Norris önbizalommal telve nyilatkozott a sprintet követően: a brit szerint ezen a pályán különösen szerencsés, és a mutatott formáját a kvalifikáción is hozná.

Oscar Piastri elmondása szerint mindent jól csinált a sprinten, ám a versenyzés kegyetlen oldala lecsapott rá a safety car-fázis formájában.

piastri-miami-3

Andrea Stella csapatfőnök szerint izgalmas csata alakulhatott volna ki versenyzői között, a rajtnál látott incidens büntetés nélkül hagyása pedig megfelelt a szabályoknak.

Lewis Hamilton küszködött az intereken, így jobbnak látta, ha slickre vált a száradó pályán – a kockázat pedig sprintdobogót eredményezett a Ferrari britjének Miamiban.

Max Verstappen örömmel nyugtázta, hogy senki nem sérült meg a veszélyes kiengedést követően, míg Christian Horner emberi hibáról beszélt a miami sprint után.

verstappen-miami-2

Andrea Kimi Antonelli bosszús volt az első kanyaros eset miatt: ő és Wolff is leszorításként értékelte Piastri manőverét.

Charles Leclerc úgy fogalmazott, hogy csak magát hibáztathatja a rajtrácsra vezető körön történt balesetért, de azt nem érti, miért intereken hajtottak ki a bokszból.

Verstappen behúzta a pole-t Norris előtt

Max Verstappen szerezte meg a pole pozíciót az F1-es Miami Nagydíj időmérőjén, miután Lando Norris mindkét gyorskörén hibázott, és végül 65 ezreddel elmaradt tőle. Antonelli a harmadik, Piastri a negyedik lett, míg Hamilton csak a Q2-ig jutott. Az Aston Martinok már a Q1-ben kiestek, a Williamsek és Ocon viszont remekeltek. Az időmérő összefoglalója és végeredménye itt található.

Nyilatkozatok az időmérőt követően

Max Verstappen számára a csalódást keltő sprintfutam után felüdülést jelentett a rajtelsőség: az időmérő minden szegmensében tudott javulni, így a végére még egy botlással is az élen zárt.

Christian Horner csapatfőnök azt emelte ki, hogy Max Verstappen nyomás alatt is mesteri módon teljesít, és remekül tud fókuszálni.

Lando Norris úgy érezte, előrelépett, és viccesen megjegyezte, hogy remélte, Verstappent visszalassítja az apaság…

norris-miami-4

Andrea Kimi Antonelli úgy érzi, akár a pole-t is megszerezhette volna, és abban bízik, hogy a szombati sprintfutamnál jobb verseny vár majd rá vasárnap.

Oscar Piastri a második szakaszban jobb időt futott, mint a végjátékban, miután kiesett a ritmusból – a vb-éllovas állítja: egyelőre nem gondol a bajnokságra.

Charles Leclerc nem fogadja el a helyzetet, ám nem a Miami Nagydíjon vár csodát: tévútra kerültek az SF-25-össel, amit a monacói elmondása szerint mihamarabb ki kell javítani.

Sajtó: a Red Bull kamerával figyeli a McLaren hűtését

A Red Bull saját kezébe veszi a dolgokat: azt akarja megállapítani, hogy a McLaren illegális gumihűtési módszereket alkalmaz-e az F1-ben az idei szezonban – írja az Auto Motor und Sport.

piastri-miami-4

A német kiadvány értesülései szerint a Milton Keynes-i alakulat hőkamerás felvételeket használ a bokszkiállások során, hogy a fékhűtő tengelyek hőmérsékletének mérését elvégezze, ami közvetve befolyásolja a gumik hőmérsékletét. A McLaren idei talán legnagyobb erőssége a megfelelő gumikezelés, hamar felmelegíti, de nem melegíti el, nem használja túl az abroncsokat az MCL39-es, miközben ezzel minden más csapat küszködik kisebb-nagyobb mértékben.

Forró versenyeken, például Bahreinben és Dzsiddában a Christian Horner vezette csapat azt állítja, hogy a McLaren fékdobjain sok kék (hűvös) terület látszott, míg más csapatokéin narancssárga vagy vörös színben izzott a kamera.

Horner és Wolff elviccelődött a 2026-os autókról

A Miami Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján Christian Horner, Toto Wolff és Oliver Oakes jó hangulatban mondta el véleményét a 2026-os F1-es minimumsúlyról. Horner szerint „légből kapott számot” írtak elő, ráadásul a súlycsökkentés rendkívül drága, mígy Wolff úgy látja, ez kihívás, de egy szükséges lépés a mozgékonyabb autók felé, ahol a csapatoknak meg kell találniuk az egyensúlyt a teljesítmény és a súly között. Oakes diplomatikusan nem foglalt állást, inkább semleges maradt.

Brown már inkább látja Verstappent a Red Bullnál, mint a Mercedesnél

Másfél hónapja hangzatos kijelentést a McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown, amikor arról beszélt, hogy szerinte Max Verstappen a 2025-ös idény végén távozik a Red Bulltól, és úgy érzi, a Mercedeshez fog igazolni. Brown azonban mostanra másik álláspontra helyezkedett, amikor erről nyilatkozott a De Telegraafnak: „Ha most kérdeztek és ha megnézem a jelenlegi helyzetet, akkor inkább látom Maxot a Red Bullnál vezetni, mint a Mercedesnél” – fogalmazott a McLaren első embere.

Doohan tombolt az SQ1-es kiesése után

Valósággal tombolt a csapatrádióban, majd az autóból való kiszállás után is Jack Doohan a Formula-1-es Miami Nagydíj pénteki sprintidőmérőjén, ahol már az első szakaszban kiesett, érzése szerint nem kis részben a saját csapata hibájának köszönhetően. Utazó tudósítónk, Mészáros Sándor beszámolója szerint komoly összetűzés alakult ki a pilóta és a csapatvezetés között: Doohan azzal vádolta őket, hogy szándékosan hozzák őt kellemetlen helyzetbe.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: