Max Verstappen szerezte meg az F1-es Miami Nagydíj rajtelsőségét, a hat idei időmérőből harmadszor. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a holland pilóta ismét megmutatta, hogy feszült helyzetben is a legjobbját nyújtja, főképp az első szektorban múlta felül a riválisokat. Horner szerint Verstappen pályán és azon kívül is lenyűgöző fókuszáltságról tesz tanúbizonyságot, külön kiemelve, milyen profin kezeli az apaság és a versenyzés egyensúlya közötti váltást.

Christian Horner pedig nem fukarkodott a dicsérettel a Sky Sportsnak adott interjújában Max Verstappen idei harmadik pole-pozícióját szerezte meg a Miami Nagydíjon: „Ismét fantasztikus teljesítményt nyújtott az időmérőn. Az első szektorban szerezte a legtöbb előnyt a riválisokkal szemben.”
Horner azt is kiemelte, hogy miközben a McLarenek a középső és utolsó szektorban jobbnak tűntek, Verstappen ott is megtalálta a plusz tizedeket, majd így folytatta: „Az egyes kanyarban volt egy megingása, lehet, hogy elveszített fél tizedet, de még így is övé lett a legjobb idő.”

„Nem erőltette túl a második szektort, mégis folyamatosan javult. Mint minden igazán nagyszerű sportoló, ő is az ilyen nagy nyomás alatti pillanatokban tud igazán brillírozni” – mondta Horner, aki beszélt Verstappen magénéleti változásáról is, hiszen a hétvége előtt született meg első gyermeke:
„A föld fölött jár most, óriási dolog, hogy apuka lett, és egy gyönyörű kislányt köszönthet a világon. De újra és újra látjuk, hogy amikor átlépi a bokszutca határát és felveszi a sisakot, minden más eltűnik. Az a fókuszáltság, amivel dolgozik, egészen elképesztő.”
A Red Bullnál ugyanakkor a munka java még hátra van, hiszen vasárnap még egy hosszú futam vár rájuk: „Meglátjuk, mit hoz az időjárás. Lehet, hogy kicsit nagyobb leszorítóerővel futunk, mint a többiek, mert az első szektorban gyorsak vagyunk, de a másodikban és harmadikban veszítünk egy kicsit a hosszú egyenes miatt.”

„A pályapozíció borzasztóan fontos, és még fontosabb lesz megtartani azt” – mondta Horner, aki végül kitért az egyes kanyarra, mely ismét vitatott helyzeteket hozhat, akárcsak az legutóbb, Bahreinben történt:
„A szabályok egyértelműen. Aki előbb ér a csúcsponthoz, azé a kanyar. Ezt mindenki elfogadta, most már ehhez igazodnak a pilóták. A legfontosabb, hogy jól sikerüljön a rajt, és akkor nem kell aggódni a helyezkedésen.”
