DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

„Kicsit sokat akartam az első kanyarban” – Antonelli

A második sorból várhatja majd a lámpák kialvását a fiatal olasz pilóta Miamiban, aki abban bízik, hogy a sprintfutamnál jobb verseny vár majd rá vasárnap.

A tegnapi sprintpole után ma a harmadik helyen zárt Andrea Kimi Antonelli, csupán 67 ezredmásodperccel az első rajtkockát megkaparintó Max Verstappen mögött. A kis különbség ellenére közéjük még Lando Norris is befért, akit csupán 2 ezred választott el az olasztól.

„Ezen a hétvégén jól ment eddig, a ma délelőtti csalódást kivéve, úgyhogy jó volt így visszajönni” – kezdte értékelését Antonelli. „Egy kicsit szenvedtem az időmérőn, nem volt olyan tiszta próbálkozásom, mint tegnap. De az utolsó köröm elég jó volt. Egy kicsit sokat akartam az első kanyarban a kör elején, de a kör többi része tényleg elég jó volt, úgyhogy boldog vagyok.”

Az időmérőn az első öt helyezett csupán két tizedmásodpercen belül zárt, így Antonelli boldogan fogadta, hogy sikerült a mezőny elejére kerülnie. Sőt, az olasz a McLareneket is szétválasztotta, hiszen Piastri csak mögüle indulhat majd.

„Nagyon kis különbségek vannak. Ha csak egy pár századot tudsz faragni, már akkor sokkal előrébb tudsz kerülni. Úgyhogy arra van szükség, hogy mindent sikerüljön összerakni, és ezen a hétvégén eddig nekem ez sikerült. Remélem jó futamunk lesz holnap” – összegzett a fiatal olasz.



Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: