DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Piastri: A versenyzés kegyetlen műfaj

Oscar Piastri másodikként zárta az F1-es Miami Nagydíj sprintfutamát: elmondása szerint mindent jól csinált, ám a versenyzés kegyetlen oldala lecsapott rá egy safety car-fázis formájában.

Oscar Piastri ugyan másodikként ért célba a Miami Nagydíj sprintfutamán, mégsem volt teljesen elégedett. A McLaren ausztrál pilótája úgy érzi, hogy hibátlanul versenyzett, mégis lemaradt a győzelemről, mert a Lawson–Alonso ütközés miatti safety car a legrosszabbkor jött a számára. Az ausztrál bízik benne, hogy a kvalifikáción és a főversenyen végre a szerencse is mellé áll.

„Gyakorlatilag mindent jól csináltam. Kicsit csalódott vagyok, hogy csak a második hely jött össze, de néha így megy ez. A versenyzés elég kegyetlen tud lenni” – fogalmazott Piastri a sprint leintése után.

piastri-miami-2



Piastri ezzel együtt bizakodóan tekint a folytatásra, és abban reménykedik, hogy a mai időmérő és a vasárnapi főfutam szerencsésebben alakul majd számára: „Remélem, ez azt jelenti, hogy délután az időmérőn, vagy holnap én leszek majd kicsit szerencsésebb.”

A verseny során az ausztrál pilóta nemcsak a gyorsaságát, hanem küzdőszellemét is megmutatta, elsősorban a start után, amikor átvette a vezetést Andrea Kimi Antonellitől: „Megint nagyszerűen rajtoltam, és most tényleg ki kellett tennem a könyökömet. Elégedett vagyok a teljesítményemmel.”

piastri-miami

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: