Nem élete legjobb versenyhétvégéjét teljesíti Charles Leclerc Miamiban: a monacói a sprintfutamon el sem tudott indulni, hiszen a rajtrácsra gurulás közben a falban találta magát. A kvalifikációt pedig mindössze a nyolcadik helyen zárta – bő fél másodperces lemaradással a pole-pozíciós Max Verstappen idejéhez képest.

Az időmérőt követően így felelt arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz elfogadni, hogy ezen a hétvégén ennyi volt a Ferrariban a szombati napon: „Nem fogadom el. Egyszerűen nem elég jó a csomagunk, ami nagyon frusztráló – hiszen most is, és számos más idei versenyhétvégén is azt éreztem, hogy remek munkát végzek.”
„Azonban ez rendszerint negyedik, ötödik, hatodik vagy hetedik helyezésekre elég… Semmi elégedettség nincs a kemény munkámban. Nagyon remélem, hogy mihamarabb vissza tudjuk fordítani ezt a szituációt, de jelenleg ez a valóság, és ez van az autónkban.”

Arról pedig, hogy az eddig a futamokon megmutatkozó erősebb teljesítmény adhat-e egy kis extra löketet a vasárnapi nagydíjra, szintén csalódottan nyilatkozott: „Talán egy kicsit igen, de annyira mégsem. Remélem, nem tőlünk várnak csodát holnap – a szabadedzés óta szenvedünk. Persze, megpróbálok mindent kihozni a helyzetemből, és remélem, hogy olyan erős tempónk lesz, mint Dzsiddában. Sajnos másmilyen karakterisztikájú a pálya – így papíron sokkal nehezebb versenyünk lesz.”