DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Hírösszefoglaló

Verstappen sisakja, az F1 döntései, Drugovich beugrása – kedd

A keddi nap sem volt unalmas, amit jól mutat, hogy az F1 és az Aston Martin is fontos bejelentéseket tett február 21-én. Ismét összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

A nap talán leglényegesebb híre, hogy megtartotta idei első ülését az F1 Bizottság. A Londonban tartott eseményen a jelenlévők döntést hoztak több fontos kérdésben is. Szó esett a DRS-zónákat és a pályákat illető változtatásokról, egy új nedves pályára való gumiabroncs bevezetéséről, de a rövidített futamokon való pontozással kapcsolatban is rendet tesznek. Érdemes átböngészni cikkünket, melyben minden lényeges dolgot összefoglaltunk.



Miután kiderült, hogy Lance Stroll kerékpáros balesetet szenvedett, biztossá vált, hogy nem tud részt venni a Bahreinben tartott szezonelőtti teszten, most pedig az is kiderült, ki helyettesíti majd. Az Aston Martin kedden hivatalosan is bejelentette, hogy a kanadai helyére a tavalyi Formula-2-es bajnok, Felipe Drugovich ugrik be, aki jelenleg az istálló tesztpilótájaként tevékenykedik. A további részletekért ide kell kattintani.

Bár a Mercedesnél tavaly már visszatértek a hagyományos ezüsthöz, Örömmel tölti el Lewis Hamiltont, hogy a súlycsökkentés miatt döntöttek a fekete dizájn mellett. Véleménye szerint ez is csak azt mutatja, hogy a csapatnál minden a teljesítményre van kihegyezve. A részletek itt. A hétszeres világbajnoktól ma egy másik nyilatkozat is megjelent, melyben a német márkához való lojalitásáról vallott.

Elismerte a Ferrari F1-es pilótája, az előző szezonban nem állt készen arra, hogy harcba szálljon a bajnoki címért. Carlos Sainz úgy érzi, sokáig tartott, mire alkalmazkodni tudott a 2022-es autóhoz. A spanyol arról is beszélt, a tavalyi évben jó tapasztalatokat tudott szerezni arról, milyen az élmezőnyben a legjobb pozíciókért küzdeni.

Izgalmas videót tett közzé az AlphaTauri. A csapat nemrégiben bemutatott autóját, vagyis az AT04-est ezúttal Nyck de Vries vezette Misanóban. A csapat egy olyan felvételt osztott meg, amelyen részben a holland szemszögéből tekinthetünk meg egy kört, részben pedig a pilóta lábmunkáját is megcsodálhatjuk a pedálkamerának köszönhetően. A videó ide kattintva érhető el.

Pályára gurult ma a McLaren is. A wokingiak a többi csapattal ellentétben már eleve Bahreinben hajtották végre a bejáratást, az MCL60-as autót pedig Lando Norris vezethette. Minden további itt.

Kiállítják Romain Grosjean összeégett autóját Madridban. Március 24-én ugyanis végre megnyílik az első F1-es témájú kiállítás, ahol többek között annak a Haas VF-20-asnak a roncsát is megtekinthetik a látogatók, amellyel a francia versenyző 2020-ban 191 km/órával belecsapódott egy szalagkorlátba Bahreinben, majd 28 másodpercig volt a lángok között.

Az eddigiekhez képes jóval kevesebbet láthatjuk majd a versenyhétvégéken Andreas Seidl személyét. A szakembert a McLarentől csábították el a Sauber Grouphoz, melynek vezérigazgatója lett, most pedig azt is megerősítette, hogy csak néhány futamra látogat majd el.

Bemutatta idei sisakját a címvédő. Max Verstappen a közösségi médián keresztül fedte fel idei dizájnját, amely elmondása szerint elég old school lett. A sisakról ide kattintva találhatók meg a hivatalos fotók.

Nem felhőtlen Esteban Ocon és Pierre Gasly viszonya, akik idén csapattársak lesznek az Alpine istállójánál. Pontosan emiatt talán javulhatna a köztük lévő kapcsolat, ám Ocon szerint arra azért nem kell számítani, hogy barátokká válnak majd a közös munka során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: