
Győztes – George Russell
Kétféle szempontból is óriási nyertes Russell: a brit pilóta egyrészt abszolút domináns hétvégét futott, hibátlan produkciója egyértelműen a legjobb egyéni teljesítmény volt Szingapúrban, másrészt pedig komoly gyomrost vitt be Toto Wolff-nak.
Ahogy arról Mészáros Sándor cikkében olvashattatok, Russell visszautasította a Mercedes eddigi szerződéshosszabbítási ajánlatait, a csapat által javasolt összegnél jóval többet szeretne, és más egyéb feltételekben is jelentős az eltérés – nos, ezzel a performansszal egyértelműen jelezte, hogy nem véletlenül szeretne szupersztár-státuszba emelkedni. A tárgyalások hajrájába fordulva nem is jöhetett volna neki jobbkor ez a hétvége, Wolff viszont a parádés győzelem ellenére felhőtlenül nem lehetett boldog – pedig ez óriási siker a Mercedes számára is.
Vesztes – Oscar Piastri
A hétvége egyik legbosszúsabb embere lehet az ausztrál – bár a legbosszúsabb kétségtelenül Fernando Alonso volt. A vb-éllovas megcsinálta a munka nehezét, a bakui borzalom után összekapta magát, gyors volt, legyőzte Norrist az időmérőn, és minden úgy állt, hogy végre válaszolhat a britnek, egyúttal növelheti az előnyét a tabellán.
Aztán a túlóvatoskodott, vagy rosszul felmért első kanyarkombináció végén Norris egy bodicsekkel jelezte, hogy itt már mások a tétek, a csapat pedig természetesen széttárta a karját. Piastri kicsit belealudt a helyzetbe, így ő lett az egyik nagy vesztes – 28 helyett 22 pont a fórja, és sorozatban harmadszor kapott ki Norristól. Ez a jelenet felnyithatja a szemét és feltüzelheti arra, hogy igenis ez most már egy vb-harc, és ennél agresszívebbnek kell lennie…
Győztes – Lando Norris
Két hátránycsökkentő hétvége után ezúttal nem volt gyorsabb Piastrinál a brit, de megint kiderült, hogy ő Zandvoort óta vb-harcos üzemmódban dolgozik – a rajt után nem nagyon kérdezett, tőle szokatlan keménységgel megcsinálta azt a manővert, ami kritikus volt az ő szempontjából.
Egy olyan hétvégén tudta tovább csökkenteni a hátrányát, amelyen nem ő volt az egyértelműen gyorsabb McLaren, és bár persze még jobban örülhetett volna, ha Max Verstappent is megelőzi, de így is ott van a győztesek között – tovább fokozza a nyomást a riválison és már egy futamon belülre csökkent a lemaradása.
Vesztes – Ferrari
A két kis leszorítóerős pálya után ezúttal egy teljesen más helyszínen sem volt köze az élmezőnyhöz a Ferrarinak, az olaszok végig szenvedtek Szingapúrban – a hatodik és nyolcadik hely pocsék eredmény, ráadásul mindkét autó fékhibával küzdött, és megint nem tudták teljes mértékben kihasználni a teljesítményüket, mert limitáló faktorok hátráltatták őket.
Ez így együtt egészen borzalmas csomag, és bár nem lenne ez akkora tragédia, ha csak egy hétvégéről lenne szó, de nem ez a helyzet: a nyári szünet óta négy hétvége alatt összesen 38 pontot szereztek, míg mondjuk a Williams 32-t, a Racing Bulls 27-et, a riválisok közül pedig a Mercedes 89-et, a Red Bull pedig 96-ot. Ez azt jelenti, hogy simán elvesztették a második helyüket a konstruktőri tabellán, és ha így folytatják, Austinban lecsúsznak a negyedik pozícióba – még könnyen lehet totális, pozitívum nélküli kudarc az évükből…
Győztes – Carlos Sainz
A bakui dobogó után ismét a győztesek közé került Carlos Sainz: a Williams spanyolja a bokszutcából rajtolva, extrém stratégiát követve pontot szerzett és ismét legyőzte Alexander Albont.
Az utóbbi hetekben Sainz jelezte, hogy letett a kísérletezésről, eddig ezzel foglalkozott, mert a jövő a lényeg a csapatnál, de most már a konkrét eredménymaximalizására koncentrál, ez pedig meg is látszik – az egymás elleni egykörös összevetésben már előzi Albont, és a versenyteljesítménye is koncentráltabb, mint volt. A spanyol jó formában van, jelenleg sokkal pozitívabb körülötte a vibe, mint a szezon első részében.
Vesztes – Yuki Tsunoda
Ugyan Bakuban jó hétvégét futott és szerzett nyolc pontot, de Szingapúrban megint nem bírt az autóval Yuki Tsunoda, aki a nyári szünet óta kategóriákat javuló Red Bull-lal sem képes elfogadható eredményeket hozni. Négy hétvége alatt 10 pontot szerzett, miközben Verstappen ugyanennyi idő alatt 86-ot, ezen a hétvégén a holland stabil második lett megint, miközben Tsunoda a 12. helyen poroszkált be a célba – ráadásul kört kapott csapattársától.
Ezek nem azok a produkciók, amelyek mellette szólnak 2026-tal kapcsolatban, főleg hogy még Isack Hadjar is legyőzte a technikai hibás Racing Bullsszal…