DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Az F1-es Azerbajdzsáni Nagydíj győztesei és vesztesei

Kik emlékeznek majd vissza boldogan a bakuiF1-es hétvégére, és kiknek görbül lefelé a szája az Azerbajdzsáni Nagydíjat felidézve? A hétvége négy nyertese és négy vesztese.

 

Vesztes: Oscar Piastri

A világbajnoki éllovassal kell kezdenünk: karrierje leggyengébb, legmegalázóbb, legnegatívabb hétvégéjét teljesítette, efelől aligha lehet kétségünk. Az ausztrál pilóta már alaphelyzetben is lassabb volt Lando Norrisnál, az időmérőn nem hogy nem sikerült ezt az esős zavarosban halászással a maga javára fordítania, hanem egy csúnya balesetet szenvedett, majd érthetetlen és szokatlan hibát követett el a rajtnál, végül hasonlóan érthetetlen hibával vágta a falba a McLarent és nullázta le magát. Ennyi és ilyen jellegű hiba egy fél szezonra is elég lenne, nem hogy egy hétvégére, az ő megítélésének és a róla kialakult képnek ez borzasztóan rosszul jött.

f1-mclaren-piastri-baku



Ugyanakkor mégis úgy vesztes, hogy azért annyira mégsem: egyrészt az, hogy ennyi butaságot bele tudott csomagolni 24 órába, és talán egy füst alatt ellőtt mindent, az még lehet pozitívum, másrészt főleg az tompítja a borzalmakat, hogy közben csak hat pontot veszített Lando Norrisszal szemben, és még mindig egyfutamnyi előnye van a tabellán egy ilyen vállalhatatlan produkciót követően is. Ha mindezt lehámozzuk a hétvége képéről, akkor viszont a legfontosabb kérdés az, hogy össze tudja-e szedni magát, mert sorozatban kétszer volt lassabb Norrisnál, ráadásul két olyan pályán, ahol nem feltétlenül ezt vártuk volna…

 

Győztes: Max Verstappen

A világbajnok megint megmutatta, hogy ha adottak a feltételek, akkor továbbra is egy nyerőgép: pole, futamgyőzelem back-to-back, vagyis Monza után újra – ezzel már övé a legtöbb pole-pozíció az idei szezonban, és csak egyetlen győzelem választja el Norristól.

f1-verstappen-redbull-baku

Az egész Red Bull felfelé ível, Verstappen pedig egyrészt a semmiből látótávolságon belülre egerészte magát a vb-harchoz képest, másrészt pedig a McLaren-pilóták borzasztó teljesítményével együtt megerősítette azt a széles körben kirajzolódott képet, hogy ő egyénileg mennyivel erősebb, mint a papaja formáció két harcosa.

 

Vesztes: Lando Norris

Sokáig úgy tűnt, hogy ő lehet a hétvége legnagyobb nyertese, mert stabilan gyorsabb volt Piastrinál és a kezében tartott szinte mindent, aztán jött az elrontott időmérős kör, az így óriási csalódást jelentő rajthely, majd a két rajt, amelyek mindegyikénél pozíciót veszített, aztán a McLaren kerékcseréje, és az így hidegzuhanyt jelentő hetedik hely.

f1-norris-mclaren-baku

Piastri hibái nélkül is nagyobb hátránycsökkenés volt ebben a hétvégében, az ausztrál bakijaival felrémlett, hogy akár a hátrány túlnyomó részét le is dolgozhatja, végül mégis csak hat pontot hozott – hiába volt jobb itt és Monzában is, a két hétvége összesen kilenc egységet termelt neki a vb-harcban, ami óriási csalódás lehet a mutatott produkció terén. Ahogy Piastrinál, úgy itt is meg kell jegyeznünk, hogy a mérleg persze az, hogy ő volt a gyorsabb, és ezt viheti tovább, de nála hatványozottan megjelenik az, hogy bődületesen nagy csalódás a végmérleg… 

 

Győztes: Carlos Sainz

Sainz legalább akkora nyertes, mint Verstappen: az első Williams-dobogója előbb jött, mint Lewis Hamilton első ferraris pódiuma, és a győzteshez hasonlóan ő is megmutatta, hogy amint eredményre alkalmas autó kerül alá, ő képes vele élni.

f1-sainz-williams-baku

Az Alex Albonnal összevetett pontkülönbség teljesen fals ebben a szezonban, a tempó szinte hasonló, sőt az első három verseny „beszoktatása” óta Sainz egy körön eredményesebb is, de amíg Albon folyamatosan odakeveredett és remek érzékkel hozta a sok pontot érő bravúreredményeket, Sainznál ezt a balszerencse, egy-egy baleset, műszaki hiba, a csapat hibája, vagy éppen a saját hibái meggátolták – ha ez a dobogó mindent nem is adott vissza, de azért sok mindent ellensúlyozott. A dobogó nyilván szerencse kérdése is, de az időmérős köre parádésra sikerült „amúgy” is, és a versenyen is mindent tökéletesen csinált – kijárt ez már neki…

 

Vesztes: Ferrari

Charles Leclerc 2021 óta minden pole-t megszerzett Bakuban, pénteken még úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton is harcban lehet egy kiemelkedő eredményért, de amikor eljöttek az érdemi pillanatok, megint totális csődöt mondott a csapat. Mindkét pilótát olyan gumival küldték ki az időmérőn, amilyet nem akart, Hamilton megint elvérzett a Q2-ben, Leclerc összetörte az autót a Q3 elején, majd esélyük sem volt érdemi felzárkózásra, előzésekre, vagy ilyesmikre – egy-egy apró részsikerük volt a futamon, de a 8–9. összességében borzasztó.

f1-ferrari-leclerc-hamilton

Ráadásul egy ilyen hétvégén is sikerült némi pluszfeszültséget csempészni a küzdelmükbe azzal, hogy Leclerc nyilvánosan tett epés megjegyzést arra, hogy a gyorsabb, más taktikán lévő Hamilton miért zárt előrébb – a konstruktőri második hely továbbra is minden további nélkül elérhető, de hogy a frusztráció egyre csak növekszik Maranellóban, az világos.

 

Győztes: Yuki Tsunoda

Nem nagyon szoktuk a japánt ilyen kontextusban emlegetni, de kétségtelen, hogy ez a hétvége most nem sikerült rosszra: Q3-as szereplés és hatodik hely lett belőle, maga mögött tudta tartani Lando Norrist, egy híján annyi pontot szerzett most, mint eddig a Red Bull-lal összesen, nem hibázott, és úgy tűnt, hogy a korábbi hangzatos kijelentések után végre érdemi javulást is el tudott érni.

f1-tsunoda-redbull-baku

Emiatt sokan a győztesek között említik, nálunk is bekerült ebbe a rovatba, de azért csillaggal, zárójelben jegyezzük meg, hogy egyrészt a csapattársa pole-ban volt és utcahosszal nyerte a futamot, meg azt is, hogy a második számú csapat versenyzője, Liam Lawson előtte végzett…

 

Vesztes: A mezőny második fele

Nem tudunk egy valakit külön kiemelni még, igazából az Alpine, a Haas, a Stake és az Aston Martin is komoly vesztese a hétvégének. Az Alpine főleg az, a két pilóta duettben előadott időmérős kiesése szörnyű volt, a futamon esélytelenek voltak bármire, a Stake és a Haas pont az ilyen zavarosban halászós futamokon szokott pontokat lopni, de most esélyük sem volt rá, az Aston Martin pedig rémes produkciót nyújtott, és megint visszacsúszott a Racing Bulls mögé a tabellán, arról nem is beszélve, hogy lassan túl messzire kerül a Williamstől.

f1-stake-baku

A 10. Isack Hadjar és a 11. Gabriel Bortoleto között 29 másodperc volt a futam végén, ez azt jelzi, hogy a vesztesek tényleg B ligában játszottak Bakuban…

 

Győztes: Kimi Antonelli és a Mercedes

Kanada óta a legjobb, sőt Kanadát leszámítva a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj óta a legjobb eredményét érte el Andrea Kimi Antonelli, aki jól reagált az egyre nyíltabb kritikákra – amikből most már Toto Wolff is osztott neki párat. Ezen a hétvégén viszont egy-két hibát leszámítva hozta az elvárhatót, sőt: az időmérőn legyőzte George Russellt, ami komoly fegyvertény, majd a futamon ugyan más taktikát teljesített, de végül csak hét másodperccel kapott ki tőle – bár szebb lett volna, ha Carlos Sainz Williamsét legyűri és dobogóra áll, de ez az a teljesítmény, amivel összességében már azért elégedettek lehetnek a Mercedesnél.

f1-mercedes-antonelli

Amely csapat amúgy is elégedett lehet, három pont híján a legeredményesebb istálló lett a hétvégén a csillagos formáció, és visszaelőzte a Ferrarit a konstruktőri második helyen.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: