DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Helyzetelemzés: Ez lehet Horner távozásának valódi oka

Két évtized után elválnak Christian Horner és a Red Bull Racing útjai – a Formula.hu elmagyarázza, hogy mi áll a váratlan, de meglepőnek mégsem mondható lépés hátterében.

Az egyik legrégebbi kötelék szakad meg a Red Bull Racingnél azzal, hogy Christian Horner két évtized után távozik a csapatfőnöki pozícióból, ahová 2004 végén – minden idők legifjabb F1-es csapatvezetőjeként – az energiaitalos márka néhai fővezére, Dietrich Mateschitz nevezte ki. Mivel egy régóta szolgáló szakvezető évközi távozásáról van szó, a fejlemény váratlannak mondható, de a Red Bull univerzumának mélyére tekintve meglepőnek semmiképp sem nevezhető. 

Második aranykorszakának utolsó szezonjában, a tavalyi évad második felében már láthatóvá vált, hogy a Red Bull Racing leszállóágba került. Max Verstappen zsenialitásának legjava kellett az újabb egyéni vb-címhez, a konstruktőri titulust a McLaren vitte, a Ferrari pedig a 3. pozícióba szorította a korábbi sikercsapatot. Az idei évad felénél értelme sincs a Red Bull bajnoki esélyeiről beszélni, Silverstone után pedig Verstappen újabb címvédésére sincs már észszerűnek mondható sansz, ugyanis a gárda nyomokban sem idézi korábbi önmagát.

 

Hanyatlás a pályán

Horner távozásához természetesen köze van a pályán látott harmatos teljesítménynek, a valós okok azonban mélyebbre nyúlnak. Immáron a leginkább szkeptikusok is megerősítést kaptak arról, hogy a másfél évvel ezelőtti, pályán kívüli események, a sokszor emlegetett „Horner-ügy” sokkal komolyabb hatással volt a Red Bull Racing, mint azt akkor gondolták. 

Sergio Perez tavalyi, Liam Lawson és Yuki Tsunoda idei kálváriája jól mutatja, hogy a Horner-menedzsment az utóbbi néhány évben komoly kockázatot vállalva „egyautós” csapatot épített a Red Bull Racingből, Verstappen köré centralizálva azt. Ezzel nem is volt gond, amíg a szervezet olajozott gépezetként működött és sorra produkálta azokat az autókat, amelyekkel a jelenkor minden kétséget kizáróan legjobb pilótája szállítani tudta az eredményeket - de aztán jött az a bizonyos Horner-ügy, amely sok mindent megváltoztatott.

f1-horner-redbull



Amikor másfél évvel ezelőtt kirobbant a szakvezető személye körüli botrány, sokan szimpla palotaforradalomnak, karaktergyilkossági kísérletnek gondolták, ám mértékadó szakemberek egész sora távozott ilyen vagy olyan indokkal a gárdától. Elbúcsúzott és az Aston Martinhoz igazolt a történelem legjobb technikai gurujaként jegyzett Adrian Newey, a Stake/Audinál csapatfőnöki tisztséget vállalt minden idők legjobb sportigazgatója, az előléptetésre hiába váró Jonathan Wheatley és velük együtt számos más, a színfalak mögött roppant fontos munkát végző szakember és mérnök is távozott.

A bírálók szerint a távozók névsora megerősítette azt, amiből a külvilág keveset látott és nehezen akart elhinni: a karrierje korábbi szakaszában a lojalitás és a kemény, akkurátus munka iskolapéldájának számító Horner megváltozott, az új mentalitás miatt elszenvedett veszteségeket pedig hosszabb távon biztosan megsínyli majd az energiaitalos márka nagyobbik csapata. 

Az igazi bizonyság idén érkezett, amikor egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a csapat RB21 típusjelű autójával csak Verstappen képes megbirkózni, de a holland sem mindenütt. Az előző években taroló pilóta mostanáig csupán két futamot nyert, a csapat másik autója pedig egyenesen pilóta-mészárszékké változott, amelyben előbb Lawson semmisült meg, s bár még nincs vége a szezonnak, kimondva-kimondatlanul ez a sors vár a volánja mögött Tsunodára is.

 

Csörték a színfalak mögött

Horner az utóbbi években nem csak riválisával, a Mercedest irányító Toto Wolff-fal harcolt sokat: Mateschitz halála után több alkalommal konfrontálódott a néhai vezér bizalmi emberével, a hírhedten kemény sportszakmai tanácsadóval, Helmut Markóval is. Úgy tűnt, hogy a brit megpróbálja ki- vagy háttérbe szorítani az osztrák veteránt, emiatt a korábban hosszú ideig tisztának és harmonikusnak tűnő munkakapcsolat az utóbbi években több ízben is puskaporossá vált. 

f1-redbull-horner

A belső villongások során a csapatfőnök mindig számíthatott az energiaitalos vállalat thaiföldi többségi tulajdonosára, Chalerm Yoovidhyára, akivel az évek során szoros, bizalmai kapcsolatot alakított ki. Olyannyira, hogy egyes források szerint Mateschitz thaiföldi üzlettársának fia a Red Bull univerzum jövőbeli szupervezérét látta a sportszakmai dolgok mellett az üzleti- és társadalmi életben is egyre magasabban jegyzett, a marketing világában is otthonosan mozgó britben. 

Yoovidhya kiállt Horner mellett a tavalyi botrányban is, az ügyre jó rálátással bíró informátorok szerint a thai milliárdos ereje tartotta a pozíciójában a 2024 elején lezajlott viharos események után. Az üzletember a szezon során több futamon is megjelent, ezen alkalmakkor pedig rendre teátrális jelenetek közepette vonult fel a nagy nyomás alatt álló pártfogoltja társaságában, hol a paddockban, hol a rajtrácson, de jól láthatóan és azt mutatva a világ felé, hogy a történések ellenére a bizalom továbbra is rendíthetetlen.

 

Nem a változásra

Yoovidhya nyilvánvalóan azt várta el Hornertől, hogy tartsa az élvonalban a vállalatbirodalom zászlóshajójának számító versenyistállót, ami a fogadkozás ellenére láthatóan nem sikerült, az idei satnya produkció és a tulajdonostársak fokozódó elégedetlensége pedig változtatott a helyzeten. Az idei évad félidejére nyilvánvalóvá vált, hogy a korábbi recept már nem működik, a tavalyi vérveszteségek után a szabályrendszer utolsó évében a végleg egyautóssá vált csapat az árnyéka sem tud lenni korábbi önmagának. 

Mivel a helyzet olyannyira kritikussá vált, hogy az utóbbi hetekben immáron reális esély mutatkozott arra is, hogy a gyengélkedés miatt elveszíthetik a korona legfényesebb gyémántjának számító Verstappent, a vezérkar terveket akart látni a helyzet mielőbbi orvoslására, ugyanakkor a kiszivárgott hírek szerint maguk is döntöttek egy bizonyos változásról. 

f1-horner-redbull-2025

Noha Horner mindig az F1 határozott, karakán vezetői közé tartozott, irányításának utolsó időszakát a tanácstalanság jellemezte. Számottevő erősítésről, technikai fronton történő új, reményt keltő igazolásról nem érkezett jelentés, ugyanakkor az Osztrák Nagydíj idején kiszivárgott, hogy hevesen ellenkezik a tulajdonostársak terveivel.

Spielbergben úgy hírlett, hogy a tulajok az F1 kapcsán a lapok újraosztásáról határoztak, s okulva a 2024-es eseményekből, az azt követő krízisből, a feladatok – és az erő – igazságosabb elosztása mellé tették a garast. A Formula.hu információi szerint ezt a struktúra megváltoztatásával kívánják megvalósítani, amelynek részeként a csapatfőnöknek bizonyos feladatokat át kellett volna adnia házon belül vezetői pozícióba emelt személyeknek, valamint egy területen, kereskedelmi fronton egy – állítólag hamarosan – érkező, a tulajdonostársak által kiválasztott új menedzsernek. Úgy tudni, hogy Horner idegenkedett ettől a lépéstől, több alkalommal is visszautasította a tervet és mivel attól Yoovidhya sem visszakozott, az egyetlen út a távozás maradt számára.

 

Mi jöhet ezután Horner számára?

Horner búcsúja a hivatalos sajtóközlemény szerint kölcsönös megállapodással és békében történik, ám annak időzítéséből, a szezon közepén történő kilépésből azt lehet kiolvasni, hogy ez messze van a valóságtól – erre utal több, az ügyre jó rálátással bíró forrás is. A lépés kényszerű, mert a szakvezető körül elfogyott a levegő abban a buborékban, amelyben korábban teljhatalmat élvezett. 

Ugyan a Red Bulltól 20 év, 8 egyéni vb-cím és 6 konstruktőri titulus után elköszön, de furcsa lenne, ha nem látnánk viszont záros határidőn belül az F1-ben. Gyaníthatóan már terve is lehet a visszatérésre, azért nem harcolt keményebben a tulajdonosi akarat ellen, s azon sem lepődhetnénk meg, ha valamelyik alakulatnál immáron mint résztulajdonos jelenne meg a menedzsmentben. Horner ismerői és kritikusai is egyetértenek abban, hogy a szakvezetőt valamilyen szinten mindig frusztrálta, hogy a nagy ellenlábas pályatárssal, Toto Wolff-fal ellentétben neki tulajdonrész birtoklása nélkül kellett hadba vezetnie a csapatát…

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: