Miután Franco Colapinto tartalékversenyzőként az Alpine-hoz szerződött, szárnyra kaptak a találgatások, hogy az argentin záros határidőn belül átveheti a csapatnál eddig egyetlen futamot teljesítő Jack Doohan helyét. Ennek kapcsán áttekintettük, az elmúlt 25 évben kiknek lett a legrövidebb az F1-es karrierje az állandó versenyzőként szerződtetett pilóták közül.
Luiz Razia
2013, Marussia, 0 nagydíj
Igazán különleges helyet foglal el ebben az összeállításban a 2012-es GP2-szezont számos későbbi F1-es pilótát megelőzve másodikként záró Luiz Razia, akit a Marussia csapata szerződtetett Max Chilton mellé 2013-ra, ám szezonkezdetig sem jutott el: a február eleji bejelentést követően március elsején szerződést bontottak a brazil versenyzővel, miután támogatói nem teljesítették a megállapodás pénzügyi részét.
Razia helyét Jules Bianchi foglalta el a Marussiánál, a fiatal brazil pedig a következő évben az Indy Lightsban elért 5. hellyel fejezte be versenyzői karrierje érdemi részét.
Yuji Ide
2006, Super Aguri, 4 nagydíj
A Honda B-csapataként az F1-be érkező Super Aguri 31 éves újonca egy egészen különleges tettel írta be magát a sportág történetébe: mindössze négy hétvége alatt sikerült elérnie, hogy megfosszák a szuperlicenszétől, miután nem csupán borzalmasan lassan, de egyúttal ön- és közveszélyesen közlekedett a versenypályán.
A nyelvi akadályoktól is hátráltatott japántól az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor az imolai rajtot követően röppályára állította Christijan Albers Midlandjét – a csapat előbb lecserélte őt Franck Montagnyra, majd az FIA nem sokkal később bevonta a szuperlicenszét.
Karun Chandhok
2010, Hispania, 10 nagydíj (+1 később)
A 2010-ben megérkező három új csapat közül a legkisebbnél mutatkozhatott be a sportágban a három GP2-szezon alatt mindössze két sprintgyőzelemig jutó Karun Chandhok. A mezőny messze leggyengébb alakulatával Chandhoknak nem sok esélye volt a komoly eredmények elérésére, rendszerint a 24 tagú mezőny leglassabb pilótája volt.
Végül a Hispaina 10 verseny után köszönte meg szolgálatait, s arra a Sakon Yamamotóra cserélték, aki négy évvel korábban Montagnyt váltotta az eredetileg Ide által vezetett autóban. A következő évben még egy nagydíjon rajthoz állhatott, ugyanis a Lotus tartalékjaként Németországban beülhetett Jarno Trulli helyére
Nyck de Vries
2023, AlphaTauri, 10 nagydíj (+1 korábban)
Óriási várakozások előzték meg az autósport több szakágában is komoly sikereket elérő, teljesen nevén Hendrik Johannes Nicasius de Vries F1-es bemutatkozását, aki újonchoz képest viszonylag későn, 28 évesen kapott állandó szerződést az AlphaTauritól azt követően, hogy nagyon kellemes meglepetést okozott előző évi monzai beugrása során.
Azonban az a monzai 9. hely maradt De Vries F1-es karrierjének egyetlen pontszerzése, az AlphaTauriban lassúnak és megbízhatatlannak bizonyult, így a Magyar Nagydíjtól kezdve már Daniel Ricciardo ült a helyén – az persze kérdéses, hogy egyáltalán valódi esély volt-e ez a Red Bull részéről, vagy az első pillanattól az volt a terv, hogy Ricciardóra cserélik majd, ha eljön az ideje…
Patrick Friesacher
2005, Minardi, 11 nagydíj
Az első autóversenyző, aki Red Bull a támogatását élvezte, Patrick Friesacher volt, aki a néhai Frank Tamás támogatásával szerezte meg a Minardi egyik 2005-ös ülését. Az osztrák mindössze 95 Formula-1-es autóval megtett körrel a háta mögött indult el Ausztráliába, ahol nagyon nehéz dolga volt a politikai csatározások eredményeként megszületett öszvér PS04B-vel, mely gyakorlatilag egyenesen sem tudott menni.
A szponzorációs gondok miatt igen rövidre, mindössze 11 futamra szabott F1-es karrier legemlékezetesebb hétvégéje (az indianapolisi botrányfutamon elért pontszerzésen túl) a monacói volt, ahol már a PS05-tel a 13. helyre kvalifikált, s a versenyen is megállta a helyét csapattársával és a Jordanekkel szemben, míg egy csúnya bukás véget nem vetett a nagydíjának. A Minardi végül a Brit Nagydíjat követően Robert Doornbosra cserélte.
Rio Haryanto
2016, Manor, 12 nagydíj
Már 2010-ben, a GP3-as sorozatban elért ötödik helye után tesztelhette az akkor még Virgin névre hallgató csapat autóját az a Rio Haryanto, aki utolsó, szám szerint negyedik GP2-es szezonjában váratlanul erős teljesítménnyel rukkolt elő: egyetlen ponttal maradt el a bajnoki harmadik helyen záró Szergej Szirotkin mögött, megelőzve többek között Mitch Evanst, Alex Lynnt és Pierre Gaslyt. Jó döntésnek tűnt tehát, hogy az új korszakot nyitó Manor a nagy tehetségnek tartott Pascal Wehrlein mellé őt szerződtette le, hiszen amellett, hogy egyáltalán nem volt rossz versenyző, a Pertaminának köszönhetően névadó szponzort is vitt a csapathoz.
Az eredmények azonban elmaradtak, hiszen miközben Wehrlein pontszerzésig és Q3-ig jutott, addig Haryanto nemigen tudott elmozdulni a mezőny legvégéről, majd amikor az anyagi támogatás is megszűnt, azzal kikerült a csapatból. F1-es karrierjének végét egyébként szokatlan módon a versenyző édesanyja jelentette be.
Roberto Merhi
2015, Manor Marussia, 14 nagydíj
Jules Bianchi tragédiája és az anyagi összeomlás után a Marussia romjain felépülő Manor csapat számára átmeneti év volt a 2015-ös szezon, hiszen az előző évi autó csakis a szükséges mértékben módosított változatával, gyakorlatilag zéró szponzorációval kezdték meg az idényt. Így pedig még annyi esélyük sem volt érdemi eredmények elérésére, mint korábban, amit jól mutat hogy az első futam kihagyása után Malajziában az utolsó előtti sorba kvalifikáló McLarenektől is 5 másodpercet kaptak – igaz, később valamicskét javult a teljesítmény.
A versenyzőpáros az előző évben a Caterham utolsó versenyén bemutatkozó Will Stevens, valamint a szintén régebb óta e két csapat körül legyeskedő Roberto Merhi lettek. A két versenyző csakis egymással tudott versenyezni, s bár Merhi megállta a helyét Stevensszel szemben, ez természetesen kevés volt a helyének megtartásához. A csapat az Olasz Nagydíjat követően megvált tőle, és Alexander Rossinak adta az autót, de Merhi kétszer még visszaülhetett, amikor Rossi a GP2-ben teljesített szolgálatot.
Giorgio Pantano
2004, Jordan, 14 nagydíj
Az előző két F3000-es szezont a 2., illetve a 3. helyen zárta az olasz Giorgio Pantano, így teljes mértékben érthető volt, miért akarta leigazolni őt a Jaguar – azonban az utolsó pillanatban a zöldek kihátráltak az üzletből, mert a komoly Red Bull-szponzorációval érkező Christian Klienre esett a választásuk.
Így aztán Pantano a Jordanhez írt alá 2004-re, azonban a gyengécske EJ14-essel nem sok esélye volt kitűnni a mezőnyből. A szponzori pénzek pedig akadoztak, így előbb csak egy futamra állították félre Timo Glock kedvéért – aki azonnal megelőzte a csapattársat, Heidfeldet, s kizárásoknak köszönhetően pontot is szerzett –, majd a szezon vége felé végleg megváltak tőle.
Tarso Marques
2001, Minardi, 14 nagydíj (+12 korábban)
Kissé a semmiből jött 2001-ben az 1996-ban és a rá következő évben a Minardinál szereplő Tarso Marques újbóli szerződtetése a faenzai csapathoz a 2001-es szezonra azt követően, hogy az előző éveket a brazil pilóta a Champ Carban töltötte szerény eredményekkel. Bár két kilencedik helyének köszönhetően fiatal csapattársa, Fernando Alonso előtt végzett, a spanyol gyorsabb volt nála – de azt is ki kell emelni, hogy nem tudtak a két versenyzőnek azonos feltételeket biztosítani.
Marques felett folyamatosan ott lebegett Damoklész kardja, hiszen azzal a kikötéssel alkalmazta őt a csapat, hogy bármikor lecserélhetik, ha kedvezőbb anyagi feltételekkel tudják „értékesíteni” az ülést. Ez a pillanat pedig hamarosan el is érkezett azzal, hogy Alex Yoong letette azt az összeget, aminek köszönhetően átvehette a 20-as rajtszámú autót, amit Marques nagyon éretten és korrektül nyugtázott: „Yoong már 2-3 versennyel ezelőtt meghozta a szponzorációt a csapathoz, szóval neki kell vezetnie az autót.” Alighanem az egyetlen pilóta az F1 történetében, aki egyetértett saját kirúgásával.
Alex Yoong
2001–2002, Minardi, 14 nagydíjrajt (18 nagydíj)
Bár a korábban tárgyaltaknál valamicskével több nagydíjhétvégén vett részt, tizedikként mindenképpen érdemes megemlíteni azt az Alex Yoongot, aki Pantanóhoz vagy épp Merhihez hasonlóan 14 nagydíjon állt rajthoz – de mindenekelőtt azt is ki kell emelnünk, hogy esetében teljesen magyarázhatatlan az is, hogy kerülhetett az F1-be egyáltalán. Hogy csak két adatot mondjunk: a Formula 3000-ben (a mai F2 elődje) több sikertelen kvalifikációja volt, mint sikeres, s az F1 előtti utolsó 22 autóversenyén 0 pontot szerzett.
Az eredmények épp olyanok lettek, mint ez alapján az várható volt: Yoongnak gyakorlatilag köze nem volt a mezőny többi tagjához, többször a kvalifikáció sem sikerült neki, így végül a csapat két futamra kiültette őt egyfajta „önbizalomnövelő szabadságra”. A szezon utolsó versenyein ismét beülhetett, de folytatás természetesen már nem volt számára.
