DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
Formula+

Interjú: Hogyan változtatott a Mercedesen Toto Wolff?

Megviselte a 2021-et követő sikertelen időszak, ám egy rejtélyes személy elvesztésének fuvallata gyakorlatilag mindent megváltoztatott körülötte. Toto Wolff beszélt a Formula.hu-nak.

2014-től 2022 végéig letaszíthatatlan volt az F1-es konstruktőrök trónjáról a Mercedes, amely ezen időszak alatt egyetlen alkalommal, az emlékezetes és sokat vitatott végjátékot hozó 2021-es idényben veszítette el az egyéni vb-címet.

Toto Wolff a csillagos márka élén állva a sportág történelmének egyik legsikeresebb csapatfőnökévé emelkedett, akit az sem billentett ki az egyensúlyából, hogy 2019-ben elveszítette honfitársát, a csapat ikonját, Niki Laudát, aki ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező igazgatóként páratlanul jelentős szerepet játszott a gárda felemelkedésében.

Wolffról szakmai berkekben régóta köztudott, hogy egyedi módon irányít: sokat követel, nem riad vissza attól, hogy nyomást gyakoroljon az általa irányított szervezetre és annak egyes tagjaira, ugyanakkor a csapatában szolgálatot teljesítők végtelenül lojális, támogató és minden újra nyitott főnökként írják le az osztrákot. 

 

Hadvezér krízisben

Amikor a ground effect autók új korszaka 2022-ben elkezdődött, a Mercedes új helyzetben találta magát. Meglepő mélységbe süllyedtek és a szakvezető a Formula.hu-nak a Magyar Nagydíjon, újságírók egy szűk csoportjának adott interjújában elárulta: a helyzet miatt vezetőként neki is változtatnia kellett a stílusán, a módszerein.

f1-hungary-sunday-9



„Amikor csatlakoztam ehhez a csapathoz, egy bizonyos módon tettem azt. Nagyon érzelmes és kérlelhetetlen voltam. Folyamatos nyomás alatt tartottam az egész rendszerünket, fel akartam rázni a szervezetet és kizárólag arra törekedtem, hogy világbajnokságot nyerő csapattá váljunk. Aztán megérettünk, az egész szervezet érett lett, amely éveken át kiváló és kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, jómagam viszont továbbra is az voltam, aki korábban. Aztán jött 2022 és a hihetetlen érzelmek, amikor az járt a fejemben, hogy ’nem lehet, hogy ennyire le vagyunk maradva, hamar talpra fogunk állni’. Aztán jött a felismerés, hogy ez nem fog gyorsan menni. Voltak napok, amikor úgy tűnt, hogy a tempónk rendben van, de az is csak olyan volt, mint egy hamis viharjelzés, mert aztán a mérnökeink, a világ legjobb mérnökei azt mondták, hogy ’nem tudjuk, tényleg nem tudjuk, nem értjük, hogy mi történik’. Ez olyan helyzetbe hozott, hogy fel kellett ismernem, már nem működik tovább az, ahogyan addig irányítottam ezt a szervezetet” – mondta Wolff.

A szakvezető rámutatott arra is, hogy mely területen kellett változtatni: „A nyomásgyakorlás alkalmazása. Fennállt a veszélye annak, hogy az egész csapat összeroppan a nyomásgyakorlás miatt. Ezen változtattam. Pragmatikusabb lettem, mélyrehatóbban elemeztem a dolgokat és esélyt adtam az embereknek ahelyett, hogy túlságosan brutális és közvetlen lettem volna. Megértettem azt is, hogy a türelmetlenség nem teszi gyorsabbá az autót. Más emberré kellett válnom, több türelemmel és kevesebb impulzív érzelemmel, sokkal inkább hosszú távú orientációval” – fogalmazott Wolff, aki a Mercedes istálló harmadrészének tulajdonosa, ezzel kapcsolatban pedig viccesen meg is jegyezte: „Mivel részvényes vagyok a csapatban, az én harcom sosem áll le és akár tízéves periódusokban is tudok gondolkodni, hacsak egy főnök át nem gázol rajtam…” 

 

Egy rejtélyes személy, aki mindent megváltoztatott

A Mercedes hanyatlása 2023-ban érte el a mélypontot: egy évtized után, Wolff csapatfőnöki regnálása során először fordult elő olyan, hogy a csillagos formáció egyetlen futamot sem tudott nyerni a szezonban. 

Az év végén a szakvezető végérvényesen rájött, hogy változtatnia kell az irányítási módszerein, erre pedig egy rejtélyes személy vezette rá. Bár az illető kilétét nem hajlandó felfedni, a Formula.hu-nak elárulta: egy vele folytatott háttérbeszélgetés terelte végül a jelenlegi irányba.

2024-f1-hungary-saturday-toto-16

„2023 végén volt egy pillanat, amikor a nyomás miatt kis híján elveszítettem egy nagyon fontos személyt a stábomból, valakit, akit személy szerint nagyon tisztelek és nagyra értékelek. Ő akkor azt mondta nekem, ’figyelj, folytathatod így, ahogyan csinálod, de ezt a nyomást én már nem bírom tovább’. Azt gondoltam, hogy álljunk csak meg egy pillanatra. Nem akarom elveszíteni ezt a személyt, szóval folytathatom úgy, ahogyan menedzserként és vállalkozóként egész életemben csináltam, vagy meg kell változnom. Ez igazi sokk volt és sok mindent megváltoztatott bennem. Szerencsére nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam a csapat tagjaitól, hogy miután az első néhány futam rosszul alakult, nem fokoztam a rájuk nehezedő nyomást, ahogyan azt korábban helyesnek gondoltam. Niki és én nagyon hasonlóak voltunk ebben. Abban hittünk, hogy nyomás, nyomás és nyomás, de ez itt most egész egyszerűen nem működött. Úgyhogy épp az ellenkezőjét csináltam, sokkal inkább támogatóan kezdtem fellépni” – mondta a menedzserként követett irányvonal változásáról Wolff.

 

Várva várt megkönnyebbülés

A megpróbáltatások után a Mercedes az idei évre számos változtatást eszközölt: új tervezési koncepció mentén alkották meg a W15 típusjelű versenygépet és a jelentősebb lépések egyikeként menesztették Mike Elliott technikai vezetőt, akinek a helyét technikai igazgatóként a legfényesebb sikerek egyik letéteményese, James Allison vette át. 

2024 is küszködve indult a csillagosok számára, azonban a nyári szünetet megelőző időszakban olyan szintű teljesítményt nyújtottak, amelyet az autók jelenlegi generációjának korszakában még egyszer sem. A nyári szünetet megelőző négy futamból hármat megnyertek, egyszer pedig dobogós helyezést szereztek. A Red Bull Ringen a szerencsének és a Norris–Verstappen incidensnek köszönhették George Russell győzelmét, a Brit Nagydíjon azonban Lewis Hamilton már önerőből aratott érzelmekkel is jócskán megspékelt diadalt. 

f1-hungary-friday-250

A Formula.hu jelen volt Silverstone-ban, ahol saját szemünkkel láthattuk azt a vb-címek ünneplésekor sem nagyon látott kitörő örömöt, amellyel Wolff nyugtázta, hogy az évad végén a Ferrarihoz távozó hétszeres világbajnok megnyerte utolsó hazai bevetését a Mercedes kötelékében. A szakvezető elismerte, a szigetországi siker számára is komoly megkönnyebbülést jelentett.

„Nem tudom, hogy így jött-e át, de azért a vb-címek sem voltak rosszak” – reflektált mosolyogva lapunk észrevételére Wolff, aki így folytatta:

„Ausztriában szerencsével nyertünk, de ahhoz ott kellett lennünk. Silverstone-ban viszont megvolt a tempónk az elejétől kezdve. Előnyt jelentett, hogy hűvös volt és változóak voltak a körülmények, de saját erőből történt. Annak örültem a legjobban, hogy az első tíz körben sikerült elhúznunk, nem volt gondunk a gumik kopásával és kontrolláltuk a versenyt. A McLaren csak akkor volt gyorsabb nálunk, amikor eleredt az eső. A legnagyobb öröm az volt, hogy saját erőből képesek voltunk vezetni. Lewis végül megnyerte az utolsó Brit Nagydíját a Mercedesszel, ami jól mutat majd egyszer valamikor egy könyvben. Saját erőből győztünk és az volt a zsinórban második győzelmünk, ami hihetetlenül sokat jelentett, hiszen a 2023-as évet győzelem nélkül zártuk. Az volt az első év, mióta itt vagyok, hogy egyszer sem nyertünk, szóval ez most bizonyos tekintetben megkönnyebbülés volt számomra is. Nem akarok olyan rekordot felállítani, hogy vannak évek, amikor egyáltalán nem nyertünk semmit, tehát most elmondhatjuk, hogy szerencsére csak az az egy év volt ilyen.”  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: