DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Formula+

Más súlyelosztás, más oldaldobozok: ezt hozza az új F1-es Alpine

Újracsomagoltak több alkatrészt, és át is helyeztek néhányat, de a lényeg az autó alatt, a szemünk elől elzártan történik: abból fakad a többi változtatás.

Mi is beszámoltunk arról, hogy teljesen áttervezte idei autóját az Alpine, és szinte csak a kormánykerék úszta meg a radikális átalakításokat, egyébként tulajdonképpen mindent átszabtak erre az évre Enstone-ban.

Paolo Filisetti, a Racingnews365.com technikai elemzője viszont úgy fogalmazott, hogy amit látunk, az nem a változtatás lényege, sokkal inkább csak a következménye: a főbb átalakítások náluk is a padlólemeznél történtek, és annak működésének elősegítése érdekében rajzolták újra az autó többi részét.

A524 R3Q RAISED PINK 16-9



Filisetti úgy tudja, hogy a padlólemez lényegét gondolták újra 2024-re, és erre építve az autó súlyelosztását, valamint leszorítóerő-elosztását is megváltoztatták, vagyis az A524 teljesen másképp fog viselkedni, mint az elődje.

Újracsomagolták és újrapozicionálták a motort, annak tartozékait, valamint a sebességváltót is, az egész energiatároló rendszert jóval hátrébb tolták a hátsó tengely felé, ezzel módosították a fent említett súlyelosztást is. 

Az autó elején más az orrkúp és az első szárny kialakítása, de ez csak a filozófiaváltás egy apró szelete, ezt követően is másképp vezetik már a levegőt, mint eddig. Az oldaldobozoknál a légbeömlők formája az eddigi négyzetes helyett hosszúkássá vált, és úgy alakították ki, hogy lefelé terelje a légáramlatokat. Ezeket az áramlatokat bevezetik az oldaldobozok alsó részén látható, jelentősen kimélyített járatokba – ahogy azt más nagycsapatoknál már láthattuk.

A524 REAR ON PINK 16-9

A hátsó részen emelkedik a profil, ezzel a diffúzor alsó részéhez vezetik a levegőt, és a továbbhaladásán is módosítottak: a hátsó futómű elemeit nyolc-tíz centiméterrel eltolták, és összhangba hozták a lengőkarokat a kipufogót körülvevő elemekkel. A diffúzor kialakítása teljesen másnak tűnik, megnövelik a Venturi-csatornákból érkező levegő mennyiségét. 

A kifinomultabb vonalvezetés a csapat tervei szerint egy erős alapot ad a további fejlesztésekhez, innen nagyobb lépésekben tudnak majd javulni – a következő két évük ezzel telik majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: