DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Formula+

„Három hónap eltelt, és senki sem vállal felelősséget” – mi folyik a WRX-ben?

A mai napig nincs hivatalos verzió arról, mi okozta a Special ONE Racing autóit elemésztő tüzet. A ralikrossz elektromos érájában eddig több a kudarc, mint a siker.

Októberben három hónap kimaradást és három törölt fordulót követően újraindult a Ralikrossz-világbajnokság szezonja Dél-Afrikában – mégpedig egy teljesen megújult autóflottával. A vb-sorozat egységes hajtáslánccal szerelt, eltérő karosszériájú autóit, az RX1e modelleket Höljesben láttuk utoljára a pályán. A Lydden Hill-i forduló előestéjén kigyulladt és leégett a Special ONE Racing kamionja és két Lancia Delta Evo-e RX versenygépe.

Akkor hallani lehetett olyan híreket, hogy a tüzet az egyik autó töltés alatt álló akkumulátora okozta – és ennél többet azóta sem tudunk. Az FIA vizsgálatra hivatkozva függesztette fel a brit első, aztán második napját, majd törölte a belga és a német versenyt: a hajtásláncot gyártó Kreisel Electric egy vizsgálatot kezdeményezett, hogy megbizonyosodjanak arról, az egységes akkumulátor biztonságos, így garantált a versenyzők, csapattagok és nézők biztonsága.

Hiába figyeltük heteken át kitartóan a híreket, a vizsgálat eredménye, bármilyen hivatalos kommunikáció a fejleményekről nem érkezett meg – még akkor sem adtak tájékoztatást erre vonatkozóan, amikor bejelentették, hogy legalább be lehessen fejezni az így nyolcból három helyszínnel lerövidült szezont, Fokvárosban és Hongkongban az elektromos másodosztálytól, az RX2e-től kölcsönkapott egységes járműflottával futják le a megmaradt két versenyhétvégét.



Persze egy kis logikával össze lehet rakni a képet: a vizsgálat azért indult, hogy bebizonyosodjon, garantálni lehet a résztvevők biztonságát az RX1e modellel, mivel pedig a szezont RX2e gépekkel folytatják, a Kreisel Electric nem tudta ezt szavatolni – azaz a tüzet valójában az akkumulátorban levő hiba okozhatta, amely bármikor megismétlődhetne a jövőben. Ez azonban, hangsúlyozzuk, a következtetés: az érintettek részéről nem mondta ki senki. Legalábbis a közelmúltig, a Special ONE Racing közleményééig.

A felelősségvállalás hiánya és egy visszautasított meghívás

Amíg az FIA, a promóter és a hajtáslánc gyártója hónapok óta hallgat, a kárvallott csapat megtörte a csendet. A Special ONE Racing (a korábban GCK-ként ismert formáció) oldalára felkerült bejegyzés kimondja, amit sejteni lehetett, de eddig senki más nem beszélt róla.

„A különböző tanúvallomások, a biztonsági kamera felvétele, a telemetria adatai és a minták alapján készült szakvélemény egyértelműen meghatározza a tűzeset eredetét: az autó fedélzetén levő lítiumion-akkumulátor hőfelszabadulása. Az RX1e modelleken közös felszerelés beszállítója, a Kreisel Electric nem tudta garantálni, hogy ilyen incidens nem történik meg újra a jövőben. Ennélfogva az FIA úgy döntött, további értesítésig nem engedélyezi ezen autók szereplését. Ha ez a helyzet így marad, a következményei a szakág jövőjét fenyegetik és aláássák az összes érdekeltet.”

A Special ONE Racing külön nyomatékosította, mennyire nincs megelégedve azzal, ahogyan az illetékesek ezt a helyzetet kezelik: „A csapat sajnálja, hogy nem adott ki hivatalos jelentést vagy eredményt sem az FIA, sem a Kreisel Electric. Úgy tűnik, a mai napig senki sem akar felelősséget vállalni a tűzért, amely három hónappal ezelőtt érintette a Special ONE Racinget.”

Azóta, hogy a csapat oldala beszámolt a két Lancia Delta megsemmisüléséről, ez volt az első bejegyzés, amely kikerült a hivatalos felületre. A Special ONE Racing elsősorban azért szólt a követőihez, hogy közölje, a WRX promótere részéről a csapat, valamint Sebastien Loeb és Guerlain Chicherit meghívást kapott a hongkongi szezonzárón való részvételre, RX2e autóban, a másik négy istállóhoz hasonlóan. A WRX szempontjából üzenetértékű lett volna: a csapatot tetemes anyagi kár érte, saját autói megsemmisültek – be is jelentették már a tűz után, hogy idén RX1e technikával biztosan nem tudtak újra rajthoz állni –, de a Special ONE Racing továbbra is a közösség, a szűk vb-mezőny része, amelynek helye van a szezonzáró versenyen.

A csapat azonban nemet mondott a felkérésre: úgy érzik, nincs meg a kellő tisztelet irányukba a felelősségvállalást kerülő illetékesek, a WRX és FIA részéről, ezért nem vesznek részt Hongkongban.

A neheztelés ellenére a Special ONE Racing elhintette, arra készülnek, hogy 2024-ben újraépítsék a Lancia Delta Evo-e RX versenygépeket – a rajtrács legkülönlegesebb, B csoportos Integralét idéző autóját. Ehhez azonban válaszokat és biztosítékokat akarnak.

A WRX mezőnye öt különböző modellel a szezon kezdetén, Portugáliában

Vélemény: Van jövője az elektromos ralikrossznak?

Tekintsünk el az érzelmi faktortól, attól, hogy az autósportrajongók jelentős hányada azt vallja, sosem fog kibékülni az elektromos versenyzéssel. A WRX elektromos átállása már a kezdetektől fogva kétes sikerű. Nem vetett jó fényt az RX1 érára, hogy a 2022-es szezonnyitót csúsztatni kellett, mert a versenygépek nem készültek el, ráadásul a beígért 14 autó helyett csupán nyolc teljesítette az első szezont. (Olyan autók, amelyekben gyaníthatóan már akkor benne volt a hiba, amely bármikor a Lydden Hill-ihez hasonló tüzet okozhatott volna.) A létszám 2023-ban is két csak két autóval nőtt – éppen a Special ONE Racing Lanciáival.

Nem egy világbajnoksághoz méltó létszám, ráadásul a szereplőgárda is alig változik évek óta, azt a benyomást kelti, hogy a WRX-be új arcként nem lehet bekerülni. Loeb visszatérése vitt egy kis színt a felhozatalba, az élmezőnyt azonban lényegében negyedik éve ugyanaz a szűk társaság alkotja – úgy tűnhet, hogy a top 4-5-be szinte lehetetlen betörni új szereplőként, a világbajnoki címre esélyesnek lenni pedig képtelenség, ha nem Johan Kristoffersson az illető. Az eredmények kiszámíthatók, hiányoznak a sikertörténetek, a berobbanó újoncok vagy időnként nagyokat megszorongató kicsik.

Szoros versenyt és érdekes eredményeket hozott a dél-afrikai verseny, először láthattuk a vb-szereplőket teljesen egységes autókban. Az RX2e azonban nagyon messze áll a ralikrossz csúcsától: utánpótláspilótákra szabott, 270 kW teljesítményű versenygépekről beszélünk, játékautóknak tűnnek a majdnem kétszer olyan erős, 500 kW-os RX1e modellekhez képest. Egy világbajnokság nem erről szól: bár a felszín alatt az RX1e gépei is megegyeztek, a Volkswagen, a Peugeot (vagy éppen a Lancia) azért van jelen a versenycsapatok partnereként, hogy saját, jól felismerhető vonalait tegye a kirakatba.

A WRX autói már csak színükben különböznek

A WRX az FIA-világbajnokság rangját viseli, de ha összehasonlítjuk más vb-sorozatokkal – nem is feltétlenül a Formula-1-gyel, hanem a WRC-vel vagy a Formula-E-vel –, a széria eddig is keveset tud produkálni. A létszám már a benzines éra utolsó évében, 2021-ben alacsony volt. A WRX három éven keresztül kizárólag Európában versenyzett, holott az FIA vb-státuszának egyik kritériuma a három kontinensen szereplés – az afrikai és ázsiai helyszínnel ennek most felel meg először a Ralikrossz-vb.

A Túraautó-világbajnokság annak idején azért vesztette el a vb-státuszt, mert elfogytak a gyári csapatok: a WTCR-t csak világkupának lehetett nevezni, holott az első években hét gyártó volt a mezőnyben (ki nem mondott gyári részvétellel), a létszám pedig a 30-at közelítette. A ralikrosszban 2019 óta nincsenek gyári csapatok, az elektromos érával pedig még az eddig eltérő hajtás is egységessé vált – a széria világbajnoki rangjához mégsem fért kétség.

Szeretjük a ralikrosszt, de el kell ismerni, a WRX az elmúlt években keveset tudott felmutatni a többi vb-sorozathoz képest. Az elektromos mobilitás miatt az FIA-nak érthető módon fontos, hogy legyen egy világbajnoki sorozata, amelyet nem hagyományos motor hajt: ez eddig elegendőnek bizonyult, hogy kompenzálja a kis létszámot, az Európán kívüli futamok és a gyártói sokszínűség hiányát. De a hallgatás, a hivatalos kommunikáció hiánya egy ilyen krízisben nem lehet megoldás: ha a WRX nem vállal felelősséget és nem talál megoldást a jelenlegi helyzetre, mégpedig gyorsan, akkor lehet, hogy Ralikrossz-vb összeomlását látjuk épp.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: