DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Formula+

Hogyan áll az F1-es erősorrend Baku előtt?

A Red Bull még mindig a mezőny előtt jár, mögötte viszont formálódnak a többiek: így állnak az F1-es csapatok az első nagy fejlesztések előtt.

Március végén, még az Ausztrál Nagydíj előtt tekintettük át, hogy hogyan is néz ki az F1-es csapatok erősorrendje, most pedig a hosszabb tavaszi szünetben érdemes megvizsgálni, hogy Melbourne mennyiben módosított az akkori helyzeten.

Nos, a Red Bull első helyéhez továbbra sem férhet kétség. Az energiaitalosok fölénye még mindig kissé megtévesztő egy körön, ott ugyanis bő fél másodpercen belülre került a Mercedes, az Aston Martin és a Ferrari is, ami akár áthidalhatónak is tűnik, a futamon viszont ezúttal is kinyílt az olló. Az adatokból az látszik, hogy Max Verstappen csak akkor sietett, amikor arra volt szüksége, egyébként óvta a motort, a hajtásláncot, és minden mást: akadtak olyan körei, amit megnyomott, olyankor állva is hagyta a Mercedest és mindenki mást. A végeredmény kicsit csalóka, nyers versenytempóban továbbra is szakadéknyi a különbség az RB19 és az üldözők között.

f1-redbull-melbourne



 

Mercedes vs. Aston a második helyért

A második helyért zajló csata volt valamivel érdekesebb ezúttal. Melbourne előtt úgy tűnt, hogy az Aston Martiné ez a pozíció, most viszont az időmérőn és a futamon is befért Fernando Alonso elé a Mercedes. Ha viszont jobban megnézzük a helyzetet, azt láthatjuk, hogy ez nem ennyire egyszerű: Alonso két kanyart is elrontott a kvalifikáció utolsó körében, amivel elúszott számára az első sor, míg a versenyen átlagosan két tizedmásodperccel gyorsabb tudott lenni Lewis Hamiltonnál, de ez a tempókülönbség az előzéshez nem volt elég, főleg úgy, hogy az egyenesekben továbbra is kihívásokkal küzd az Aston a riválisaihoz képest.

A két istálló most nagyon hasonló szinten áll, ami a Mercedes javulásának köszönhető, rajtuk látszik, hogy fejlődtek Bahreinhez képest az autó viselkedését, beállítását tekintve, de nem jelenti azt, hogy tényleg valós veszélyt jelentenek a Red Bullra, csak azt, hogy az Astonnal harcolhatnak a lepattanóért.

f1-astonmartin-melbourne

Az Aston továbbra is képes a második erőként dolgozni


 

A Ferrariról nem derült ki a valóság

A Ferrari pocsék hétvégéje minden eddiginél rosszabbra sikerült, lassabbak voltak az időmérőn, a versenytempó sem volt biztató, és végül pont nélkül zárt az istálló. Azonban egy kicsit jobban megnézve nem kell ennyire borúsan látni a helyzetet: a kvalifikáción mindkét pilóta elrontotta a gumimelegítést, ami bosszantó, de nyilvánvalóan tizedmásodperceket, és így pozíciókat jelentett. Aztán Leclerc szokásos balszerencséje őt azonnal lenullázta a rajtnál, Carlos Sainz viszont az első etap során tartotta a Mercedes és az Aston versenytempóját, ami az első két futamhoz képest bizakodásra ad okot.

A biztonsági autós fázis nem jött ki jól a spanyolnak, aki kereket cserélt a piros zászló előtt, de ha nem szúrják el az időmérős gumimelegítést, jobb helyről rajtolnak, és nem üldözi őket a balszerencse, akkor sokkal jobb futamra is képesek lehettek volna. A szabadedzéseken látott hosszabb etapjaik jóval stabilabbnak tűntek a korábbiakhoz képest, elképzelhető, hogy ők is javítottak valamennyit a gondjaikon a Mercedeshez hasonlóan, csak náluk ez nem tudott kiderülni... Ezzel együtt jelenleg az erősorrend negyedik helye lehet a realitás.

230037-scuderia-ferrari-australian-gp-friday_resize

A Ferrari most csak negyedik, de nem tudta megmutatni magát teljesen


 

Elrontotta az Alpine, jó volt a Haas, javult a McLaren

Az Alpine ezúttal is ötödik erőként működött, sőt versenytempóban még javult is a korábbiakhoz képest, de egy kapitális belső hiba miatt pont nélkül távozott: ennek ellenére maga a teljesítmény ezúttal is az eddigi helyre volt elég. A Haast viszont emeljük ki az alsóházból: egy körön különösen gyors volt a csapat autója, és versenyben is közel tudott lenni az Alpine-hoz, sőt a Ferrari, Aston, Mercedes triótól sem volt nagyon messze. Az viszont nem segít, hogy az autó nehezen birkózik meg a tömegben autózással, a forgalomban sokkal jobban gyilkolja a gumikat, és egy másik autó mögött a vezethetősége is többet romlik, mint bizonyos riválisoké - ezt spékelte meg a pech, így végül nem tudtak mindent kihozni a lehetőségeikből.

f1-haas-melbourne

Többet is tudhat a Haas, mint amennyit az eredményei mutatnak

A lehetőségeiknél jóval többet hozott ki a hétvégéből a McLaren, amely egy körön csak a hetedik erő tudott lenni, a futamon viszont jól bánt a gumikkal, nem romlott az autó vezethetősége, és az alapbeállításai (magasabb leszorítóerős csomag) miatt a versenytempója már jobbnak tűnt az egykörösnél. Ennek ellenére a nyilvánvaló szerencsérel szereztek annyi pontot Lando Norrisék, a valós helyük jelenleg talán a hetedik lehet az Alpine és a Haas mögött.

Az igazi alsóházat most az Alfa Romeo, az AlphaTauri és a Williams jelenti, nekik önerőből nincs közük a pontszerzéshez, a szerencse segített be most is, de aggasztó lehet számukra, hogy bár jelentősebb fejlesztéseket hoztak, mégsem tudtak előrébb lépni az erősorrendben. Összességében Dzsiddához képest a McLaren előzött többet is (mert ott még közel állt a leglassabbhoz...), és Melbourne után talán az AlphaTauri tűnik a legrosszabb autónak, de szorosan ott van előtt az Alfa Romeo és a Williams is.



 

Most jönnek a nagyobb fejlesztések

Bakutól viszont ha nem is új bajnokság indul, de átalakulhatnak a frontvonalak. A legtöbb csapat már Azerbajdzsánba hoz több jelentősebb fejlesztést, a Mercedes és a Ferrari gőzerővel dolgozik az autók alapvető problémáinak kijavításán, de a McLaren is most szeretné összekapni magát, és az Alpine is úgy számol, hogy az érkező csomaggal három tizedmásodpercet gyorsulhat körönként. Indul a fejlesztési verseny!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: