DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 2. szerda
Formula+

Milyen fejlesztéseket hoztak a csapatok az Ausztrál Nagydíjra?

A Red Bull több dolgon is variált, a Ferrari és az Aston Martin viszont semmihez nem nyúlt hozzá: mutatjuk, hogy melyik csapatok autóin mi változott erre a hétvégére.

Sok csapat hozott új fejlesztéseket Melbourne-be annak ellenére, hogy a nagyobb csomagok majd az áprilisi szünetet követően érkeznek meg.

A Red Bull a hátsó kerék körüli hűtést módosította a pálya követelményeinek megfelelően, az első szárnyat viszont a rendes fejlesztési ütem szerint módosította: átalakította a véglapokat, illetve a szárny hármas és négyes elemei is nagyobb dőlésszöget kaptak, ettől jobb hatékonyságot vár majd az istálló.

A Mercedes egyetlen dolgon változtatott, a padlólemez oldalsó éleire tett olyan terelőelemeket, amelyek az autó hátsó részének stabilitását hivatottak javítani: a padlólemez hátsó részénél és a diffúzornál lehet ettől jobb a légáramlás, illetve javulhat a leszorítóerő.

f1-mercedes-technika



Az Alpine a haló kialakításán módosított valamelyest annak érdekében, hogy a légáramlatok kedvezőbben folytassák útjukat az autó hátsó része felé.

A McLaren átdolgozta a padlólemez első, belépő részének élét, most más a kialakítás, így másképp áramlik a levegő, és a csapat tájékoztatása szerint megváltozott az aerodinamikai karakterisztika. Ezen felül a motoborítást is megvariálták hűtési okokból, erre a melbourne-i pálya sajátosságai miatt volt szükség.

Az Alfa Romeo az autó elejét módosította: egyrészt hozott egy új első szárnyat, és ehhez hozzákapcsolt egy új orrkúpot is, amely így az átvariált szárny első eleméhez csatlakozik, nem a másodikhoz. Az új szárny minden részében más, mint az eddigi, ezen felül pedig még a visszapillantókon is módosított, de nem látási, hanem aerodinamikai szempontok alapján.

A Williams hozott egy új első szárnyat, amely állítólag az eddig használt kettő között helyezkedik el, és pályaspecifikus változtatás az aerodinamikai egyensúly miatt, ezen felül pedig a hátsó szárny véglapjait is átalakította a csapat, felrakott rá egy új terelőelemet.

Az AlphaTauri hozta a legtöbb módosítást, ugyanis a teljes padlólemezt és diffúzort átdolgozta az istálló az elejétől a végéig, az oldalán keresztül minden részét, ez nagyobb volumenű változtatásnak tűnik.

Ugyanakkor több csapat is üres kézzel érkezett meg Ausztráliába: a Ferrari, az Aston Martin és a Haas semmilyen új alkatrészt nem mutatott be a kötelező prezentáció során.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: