DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Formula-E

Sajtó: szinte mindenbe belekóstolhat Wehrlein 2019-ben

Amellett, hogy tárgyalásban van a Ferrarival egy fejlesztőpilótai állásról, ráadásul szintén élő megállapodása van a Formula-E-ben is, Pascal Wehrlein máshol is kipróbálná magát.

A sajtó már egy bő hete tényként közölte, hogy Pascal Wehrlein a Ferrari fejlesztőpilótája lett, erre az ex-mercedeses német úgy reagált, hogy egyelőre csak tárgyalásban van a Scuderiával. Wehrlein emellett szerződésben áll a Mahindrával is a Formula-E-ben, az elektromos bajnokság szezonnyitóján nem tudott ott lenni, a bemutatkozásakor viszont kiesett az idény második versenyén, Marokkóban.

A Motorsport.com információi szerint Wehrlein arról beszélt egy F1-es podcastben, hogy „egy európai és egy amerikai” versenysorozat még bőven belefér a naptárjába. Előbbinek a WEC-et valószínűsítik, ahol Wehrlein akár Ferrarival is indulhat, ugyanis a portál információi szerint az olaszok szívesen elindítanák őt valamelyik GTE-autójukban a szezonzáró Le Mans-i 24 óráson. A német az IndyCarban is kipróbálná magát, itt viszont problémás lehet az, hogy az Indy 500 nagy valószínűséggel kiesik a berlini Formula-E forduló miatt.

03419001_193



„Való igaz, tárgyalásban állunk velük, és akár meg is valósulhat” - fogalmazott Wehrlein néhány napja, amikor a ferraris megállapodásról kérdezték, de még nem akarta kerek-perec kijelenteni, hogy egymás tenyerébe csaptak is volna a felek. A német szerint a Formula-E versenynaptára is lehetővé teszi, hogy másfelé nézelődjön, így kerültek képbe a WEC és az IndyCar különböző versenyei.

Wehrlein a podcastben elmondta, hogy visszautasította a kimondva-kimondatlanul gyári Mercedes-csapat, a HWA hároméves szerződésajánlatát a Formula-E-ben, ugyanis ebben a Mercedes nem tette volna lehetővé, hogy egy F1-es megkeresés esetén tárgyalhasson az esetleges érdeklődőkkel.

A Ferrarinak egyébként mindenképp szüksége van tesztpilórá(k)ra, ugyanis Danyiil Kvjat visszaigazolt a Toro Rossóhoz, míg a szintén hasonló szerepben ténykedő Antonio Giovinazzi szintén versenyzői ülést kapott, ő a Saubernél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: