DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Elképesztő végjáték az F2-ben – a 15. helyről is lehet nyerni Monacóban

Egy unalmas F3-as futam után elképesztő F2-es versenyt láthattunk Monacóban: a 15. helyről indulva, hatalmas szerencsével nyert a Williams-junior.

Formula-3: Három biztonsági autós fázis után premás győzelem

A Formula-3 főfutamával kezdődött vasárnap a versenyek sora Monacóban. A főfutam pole-pozíciójából a premás Gabriele Mini indulhatott, mögötte az ART-s Christian Mansellel és a hiteches Luke Browninggal.

A rajtot követő kaotikus első kanyar után Mini megtartotta vezető pozícióját, az élmezőnyben sem történt változás. Egy teljes kört sem tudott megtenni a mezőny megszakítás nélkül: Charlie Wurz balesete miatt kellett jönnie hamar a biztonsági autónak. Az újraindítás után Mansell ott tudott maradni a sort vezető Alpine-junior nyakán, a páros kissé le is szakította magáról a harmadik Williams-akadémistát.

Megszokott „Monaco-stílusban” nem sok előzés történt a pályán, bár a relatíve kisméretű F3-as autókkal azért a pilótáknak néha sikerült szép manőverekkel bebújni az előttük haladók mellé, leginkább a középmezőny szolgáltatta az akciókat. Az utolsó tíz körre fordulva Mininek sikerült stabilizálnia előnyét az élen, viszont a munkája semmissé vált, mivel újra jött a biztonsági autó. Ezúttal Noel León és a tegnapi győztes Tsolov akadtak össze, a mögöttük érkező Sami Meguetounif pedig nem tudta kikerülni őket. Előbbi kettő még újra tudtak indulni, Meguetounif azonban nem tudta folytatni.

Alighogy indult újra a mezőny, a biztonsági autó jöhetett is vissza a sor elejére, miután Laurens van Hoepen tette csúnyán falba az autóját. A leintésig már nem történt lényegesebb változás, így Mini tavaly után idén is behúzta a főfutamos győzelmet Monaco utcáin, ezzel pedig átvette a vezetést a bajnokságban. Mansell és Browning állhatott még fel az olasz mellé a dobogóra.

 

Formula-2: Hihetetlen végjáték, a semmiből nyert a Williams-junior



Az F2-esek vasárnapi versenyét a tridentes Richard Verschoor kezdhette az élről, Victor Martins sorakozott fel mellette, mögöttük pedig a bajnoki esélyes Isack Hadjar és Paul Aron következtek.

Martins szörnyen kapta el a rajtot, rengeteg pozíciót veszített, a 15. helyig esett vissza. Verschoor maradt az élen, Hadjar és Paul Aron feljöttek a holland mögé. Oliver Bearman nagyszerűen rajtolt a szuperlágy gumikon, az első körben már öt pozíciót javítva a hetedik volt. Az első tíz kör után viszonylag nagy különbségek alakultak ki az élmezőnyben, csupán az ötödik Andrea Kimi Antonelli tudott tapadni az előtte autózó Franco Colapintóra, az olasz viszont három-négy tizedmásodperces távolságból nem tudott előzési lehetőséget kialakítani.

Az első tízből Bearman kezdte meg a bokszkiállások sorát a 17. körben, a lágyakra váltva tíz pozícióval került hátrébb. A 19. körben Verschoor motorproblémákra panaszkodott a csapatrádión, egy pillanatra hirtelen nagyon be is lassult alatta az autó, így Hadjar közel tudott kerülni hozzá. A lágyakon rajtolók közül Aron jött ki a leghamarabb a bokszba, ő és Antonelli is a szuperlágyakra váltott. A Prema olasz versenyzője pont csapattársa, Bearman elé jött vissza a pályára, kanyarokon keresztül nyúzta egymást a két pilóta, majd a brit került ki győztesen a csatából.

Hamarosan Hadjar és Verschoor is kiálltak a friss gumikért, a kerékcserék után a holland a francia elé tudott visszatérni a pályára, aki viszont pár kanyar múlva megelőzte a még hideg abroncsokon autózó tridentest. A kiállások nagy nyertese egyébként Bearman volt, aki Antonellit és Colapintót is átugrotta a sorrendben. Verschoor nagyon szenvedett a korán sem tökéletes állapotú autóban, folyamatosan előzték meg őt a mögötte érkezők, majd ki is állt a versenyből. Ekkor így a teoretikus dobogón Hadjar, Aron és a leggyorsabb kört is megfutó Bearman állt.

A kerékcseréjük után a mezőny második felében haladó Juan Manuel Correa és Dennis Hauger is nagyot nyertek, ők Colapintóék elé tudtak visszatérni a pályára, Correa ráadásul már Bearmant üldözte a friss gumikon. Eközben a kilencedik helyért hatalmas küzdelem folyt: Antonelli végre áthámozta magát Colapintón, aki rögtön több helyet esett vissza.

Pár körrel a vége előtt hihetetlen módon változott a vezető pilóta kiléte: egy koccanás miatt virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el, így a sokáig erre váró Zak O’Sullivan még a sárga zászló alatt az élről kiment a bokszba és az első helyre tért vissza. Egy kört kellett kibírnia az újraindítás után, de Hadjar nagyon tapadt rá az üzemmeleg gumikon. Végül kibírta a nyomást a brit, aki így a semmiből szerezte meg első F2-es győzelmét, Hadjar pedig hihetetlenül frusztráltan konstatálta a történteket. Aron futott be a harmadik helyen, ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, Bearman pedig épphogy lecsúszott a dobogóról a 12. helyről indulva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: