DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Formula-2: Őrült esős csata, Prema-diadal

Az esős körülmények elképesztő csatákat eredményeztek a Formula-2 silverstone-i sprintfutamán, melynek végén a bajnoki éllovas Frederik Vesti győzedelmeskedett.

A piros zászlóval tarkított pénteki időmérő után mindkét bajnoki esélyes az élmezőnyből rajtolhatott a Formula-2 sprintfutamán. Frederik Vesti az első, Theo Pourchaire a harmadik rajtkockában sorakozott fel, az első sort pedig Isack Hadjar egészítette ki.

Spielberg után most is esős körülmények fogadták a mezőnyt a szombati rövidített versenyen, így gördülő rajttal indult útnak a futam. Vesti maradt az élen, csapattársa, Oliver Bearman egy bátor manőverrel feljött a negyedik helyre. A borzasztó látási viszonyok miatt nem volt meglepő, hogy hamarosan újra jönnie kellett a biztonsági autónak: Brad Benavides pörgött ki egy összeérés következtében, Ayumu Iwasának pedig ki kellett állnia a bokszba. A Prema dánja jól kapta el az újraindítást, Bearman újabb bravúros előzésekkel már a második volt és csapattársa után eredt az élen. Mögöttük nem történt változás, Hadjart Pourchaire és Fittipaldi követte.



 

A csata a második helyért aztán életre kelt, mikor Bearman megpördült a második helyen, így Hadjar és Pourchaire is kihasználták az alkalmat és átugrották a brit ifjoncot, akit már Jack Doohan szorongatott hátulról. Vesti senkitől sem zavartatva elhúzott az élen, mögötte azonban bőven akadtak izgalmak, Pourchaire elment Hadjar mellett és átvette a második helyet. Doohan és Bearman körökön keresztül küzdöttek a pozícióért, eközben pedig utolérték Hadjart a harmadik helyen, akit hamarosan mind a brit, mind az ausztrál maga mögé utasított.

A Prema fiatalja újabb apró hibát követett el, így az utolsó körökre hatalmas csata alakult ki a dobogó legalsó fokáért a Ferrari és az Alpine akadémistája között. Bearman aztán nem bírta tovább a nyomást, egy pályaelhagyás után a hatodik helyig csúszott vissza, Doohan pedig végre túljutott a Premán. Az őrült végjáték után Vesti simán behúzott egy újabb győzelmet a szezonban, Pourchaire simán bejött a második helyre, Doohan pedig hatalmas küzdelem után megérdemelten állt fel a dobogó alsó fokára.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: