DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 15. kedd
Formula+

Akadémisták – Csillagos fiatalok

A Ferrari után másodikként a Mercedes juniorjait vesszük sorra: az első három mind bejutott az F1-be – de a mostaniak bízhatnak ilyesmiben?

A Mercedes juniorprogramja sokáig kifogástalan mérleggel működött, hiszen első négy növendékük, Pascal Wehrlein, Esteban Ocon és George Russell egyaránt eljutott a királykategóriáig, sőt utóbbi kettőből futamgyőztes gyári pilóta lett – igaz, csak utóbbi a Mercedesnél. Az egyetlen versenyző, aki úgy került ki a programból, hogy nem lett belőle F1-es pilóta, a tavaly egyetlen, meglehetősen gyengén sikerült szezon után félretett brit Daniel Guinchard volt, a komolyabb projektek viszont mind eredményesen zárultak.

A program jelenlegi résztvevői közül Andrea Kimi Antonelli tartozik a legrégebb óta a Mercedes kötelékébe. A most 16 esztendős olasz öt évvel ezelőtt csatlakozott a juniorcsapathoz, s számos gokartos siker, köztük két Európa-bajnoki cím után tavaly üstökösként robbant be a formulaautós színtérre, hiszen az olasz és a német F4-es bajnokságot is megnyerte (35 futamon 22 győzelmet, 21 pole-t és 27 dobogót szerezve), majd az idei szezont is remekül kezdte a közel-keleti Formula Regional-széria megnyerésével – amelynek mezőnyét neve ellenére az európai utánpótlás számos ifjú reménysége alkotta.

antonelli



Mivel Antonelli még nagyon fiatal, idén csak az európai formulaautós juniorszíntér harmadik vonalának számító Formula Regionalban versenyez majd, két akadémistatársa viszont már ennél magasabban kapott ülést. A 19 esztendős észt Paul Aron 2019 óta versenyez formulaautókkal, legjobb eredménye két összetett harmadik hely a fentebb említett európai Regional-sorozatban, míg idén már az FIA F3-as szériájában próbálkozhat az Antonellinek is ülést adó Prema színeiben.

Ha már ennyit beszéltünk a Formula Regionalról: az európai sorozat első bajnoka a program legidősebb tagja, Frederik Vesti volt még 2019-ben. A dán versenyző ezt követően két évet töltött az F3-ban, ahol újoncként szerzett negyedik helye megsüvegelendő eredmény volt (erős mezőnyben, Piastri, Pourchaire és Sargeant mögött, de Lawson előtt), az viszont már kevésbé, hogy ezen a pozíción nem sikerült javítani a következő évben, és az első F2-es idényében szerzett 9. hely is elmaradt a várakozásoktól. Idén ő is a Prema autójában köszörülheti ki a csorbát.

vesti-2022-test

A három formulaautós reménység mellett négy gokartos tartozik még a Mercedes programjába: a jamaicai Alex Powell immár ötödik évét kezdi meg az ezüst kötelékben, a kínai Yuanpu Cui 2021-ben, a spanyol Luna Fluxa tavaly, míg a brit Kenzo Craigie idén csatlakozott hozzájuk.

A Mercedes Junior Team 2023-as tagjai

Név

Csatl.

Kor

Legnagyobb autós siker

2023-as széria

Andrea Kimi Antonelli

2018

16

Olasz és német F4 bajnok (2022)

Formula Regional EU

Paul Aron

2019

19

FRegional EU 3. (2021, 22)

Formula–3

Alex Powell

2019

15

-

Gokart

Frederik Vesti

2021

21

FRegional EU bajnok (2019)

Formula Regional

Yuanpu Cui

2021

15

-

Gokart

Luna Fluxa

2022

12

-

Gokart

Kenzo Craigie

2023

12

-

Gokart

A sorozat 1. része (A Ferrari reménységei) ide kattintva olvasható.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: