A tegnapi sprintfutammal ellentétben ezúttal verőfényes napsütés fogadta az F2 mezőnyét Silverstone-ban, így a versenyzők ideális körülmények között küzdhettek meg a 29 körös főverseny győzelméért. A pole-pozícióból rajtoló Logan Sargeant meg tudta tartani vezető helyét a rajtot követően, mögötte azonban Théo Pourchaire megelőzte a beragadó Frederik Vestit, valamint bajnoki riválisát, Felipe Drugovichot. Az első kört egy ijesztőnek tűnő baleset zárta: a Vale-sikán felé menet Roy Nissany szorította le a pályáról Dennis Haugert, a norvég versenyző sérült és irányíthatatlanná váló autója a kerékvetőn keresztül visszacsúszott az aszfaltra, melynek következtében a levegőbe emelkedett, és épp a halonál találta el a sikánba már bekanyarodó Nissanyt. Szerencsére egyik versenyzőnek sem esett baja, a halo pedig valószínűleg ismét életet mentett. A baleset miatt pályára küldött biztonsági autó az ötödik kör végén hajtott ki a bokszba, a repülőrajtot követően Sargeant–Pourchaire–Lawson volt a sorrend az élen.

A mezőny eleje a lágy keverékű Pirelliket választotta a verseny elejére, a kerékcserék a tizedik körben kezdődtek meg, ekkor többek között Vesti és Fittipaldi is a bokszba hajtottak. Az F2-ben már-már megszokottnak nevezhető bokszutcai baki ezúttal a tegnap második helyen végző Iwasát sújtotta, szerelője ugyanis nem tudta feltenni a kereket a japán autójára, ami miatt értékes másodperceket veszített. Az élen álló Sargeant–Porchaire páros a 11. kör végén határozta el magát a kiállásra, melyet követően változatlan sorrendben tértek vissza a pályára. Nem volt ilyen szerencsés Drugovich, aki a szervizelést követően pozíciót veszített Vestivel szemben.
A vezetést ekkor az alternatív stratégián lévő Jüri Vips kaparintotta meg, őt a hasonló taktikát választó Daruvala és Doohan követte a dobogós pozíciókban. Vips a 23. körben látogatott a bokszba, majd egymást követően Daruvala és Doohan is kiállt, melyet követően az élen visszaállt a Sargeant–Pourchaire–Lawson sorrend. Négy körrel a verseny vége előtt azonban korántsem volt lefutott a sorrend, hiszen Lawsont Vesti kezdte el támadni, az élen pedig Porchaire helyezte egyre nagyobb nyomás alá az amerikait. Előzni végül egyikük sem tudott, így a dobogóra Pourchaire és Lawson állhatott fel a pályafutása első F2-es győzelmét szerző Sargeant mellé.
Drugovich a negyedik helyen futott be, mellyel minimalizálta a Pourchaire-rel szembeni pontveszteséget, és továbbra is magabiztos előnnyel vezeti a bajnoki tabellát.
Az F2-es bajnokság jövő héten Spielbergben folytatódik.
A főverseny végeredménye:
| Poz. | Versenyző | Csapat | Hátrány |
| 1 | Logan Sargeant | Carlin | |
| 2 | Theo Pourchaire | ART Grand Prix | 1.6 |
| 3 | Liam Lawson | Carlin | 8.9 |
| 4 | Felipe Drugovich | MP Motorsport | 11.3 |
| 5 | Frederik Vesti | ART Grand Prix | 11.9 |
| 6 | Jüri Vips | HitechGP | 12.2 |
| 7 | Jehan Daruvala | Prema Powerteam | 13.8 |
| 8 | Marcus Armstrong | HitechGP | 17.3 |
| 9 | Jack Doohan | UNI-Virtuosi | 21 |
| 10 | Jake Hughes | Van Amersfoort Racing | 28.2 |
| 11 | Enzo Fittipaldi | Charouz Racing System | 29.1 |
| 12 | Ayumu Iwasa | DAMS | 30.5 |
| 13 | Clement Novalak | MP Motorsport | 34.1 |
| 14 | Richard Verschoor | Trident | 35 |
| 15 | Marino Sato | UNI-Virtuosi | 35.4 |
| 16 | Calan Williams | Trident | 36.3 |
| 17 | Olli Caldwell | Campos Racing | 51.1 |
| 18 | Cem Bolukbasi | Charouz Racing System | 1'01.000 |
| 19 | David Beckmann | Van Amersfoort Racing | 1'03.200 |
| Roy Nissany | DAMS | kiesett | |
| Dennis Hauger | Prema Powerteam | kiesett |