DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Billy Monger nem mond le az F1-ről

Billy Monger továbbra sem hajlandó feladni élete álmát, hogy egy napon a Formula-1-be is felléphessen. A mindkét lábát elvesztő, fiatal brit komoly inspirációt kap Lewis Hamiltontól is.

Tavaly, Donington Parkban, egy Formula-4-es verseny során rendkívül súlyos balesetet szenvedett, amely után mindkét lábát amputálni kellett. Az eset akkor megmozgatta az autó- és motorsport világát, többek között a négyszeres világbajnok, Lewis Hamilton is ekkor figyelt fel fiatal honfitársára.

Az összefogás sem maradt el, a motorsport közössége több, mint nyolcszázezer fontot gyűjtött a tizennyolc éves tehetségnek, aki azóta már vissza is tért a versenypályára. A Carlin istálló F3-as autóját tesztelhette nemrég, amellyel márciusban bemutatkozhat a sorozatban.

Billy Monger számára Hamilton állandó támasz


A pályára tehát már visszatérhetett horrorisztikus balesetét követően, de ennél merészebb álmokat szövöget. „Nyolc éves korom óta az az álmom, hogy a Formula-1-ben versenyezzek. Én ugyan megváltoztam, de nem értem, miért kellene az álmaimon is változtatnom. Óriási kihívás ez számomra, de szeretem magasra tenni a lécet. A baleset csak megerősített belül és segített, hogy rájöjjek, mi is fontos számomra. Még inkább arra sarkall, hogy eljussak a Formula-1-ig” – nyilatkozta Billy Monger a Daily Mail lap hasábjain.

„A baleset előtt is az F3-ba szerettünk volna bekerülni, ez most sem változott, sikerült is eljutnom ebbe a sorozatba. Lewis Hamilton? Egy igazán nagyszerű, jó barát. Tudom, hogy azt szeretné, hogy minél jobban teljesítsek, mindig ott van, ha szükségem van rá. Amikor először találkoztunk, mintha villám csapott volna belém, mivel mindig is ő volt a hősöm. Úgy nőttem fel, hogy láttam, ahogy nyeri a világbajnoki címeket. Hasonlót szeretnék én is elérni” – tette hozzá a fiatal, ambiciózus brit.

Szerintetek sikerül eljutnia a száguldó cirkuszba és ott jól teljesítenie?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: