DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Billy Monger F3-as autót tesztelt

Tíz hónapja már, hogy Billy Monger horrorisztikus karambol részese volt a Brit Formula-4-es sorozatban, amely miatt mindkét lábát elvesztette. Most újra Formula autót tesztelhetett, visszatérne.

A fiatal brit az említett, szerencsétlen balesetnél teljes sebességgel hajtott bele hátulról a váratlanul megálló Patrik Pasma autójába egy F4-es versenyen, Donington Parkban. Sajnálatos módon mindkét lábát amputálni kellett az esetet követően, ám végig erős akarat munkált benne, hogy még így is szeretné folytatni pályafutását.

Kedden, az Oulton Parkban egy Brit F3-as Carlin versenyautót tesztelhetett a 18 esztendős Monger. Korábban, még júliusban egy másik kategória gépét vezette, hogy versenyzői licencét ismét megszerezze, de többször kifejtette, hogy valamilyen együléses kategóriában szeretne volán mögé ülni.

Monger a visszatérésén munkálkodik


A Carlin szimulátorában folytatott komoly mennyiségű tesztelést, most pedig élesben is kipróbálhatta magát. A téli szünet folyamán Billy Monger az FIA-val és a brit motorsport irányító testületével folyamatosan azon dolgozott, hogy megváltoztassanak egy szabályt, ami eddig lehetetlenné tette a mozgássérült versenyzőknek az együléses sorozatokban való indulást.

Mongert egyébként éppen szörnyű balesete tette ismertté, Lewis Hamilton például a Brit Nagydíj hétvégéjére is meghívta 2017-ben és azóta is tartják egymással a kapcsolatot.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: