F1 hírek
Alonso: Hamilton azért szerencsés is volt
A kezdeti nehézségek ellenére a mai napig nagy a tisztelet Hamilton és Alonso között. A spanyol most sem mulasztott el néhány kedves szót szólni a britről, akit azért a szerencse sem került el.
részletekÉrtékes a Mercedesnek a Red Bull-szakember
Toto Wolff Christian Horner korábbi tanácsadóját igazolta le maga mellé: elmondta, hogy régóta ez volt már a vágya, és azt is megindokolta, hogy miért volt rá szükség.
részletekAlonso lemondott a tripla koronáról?
Éveken át az volt Fernando Alonso fő célja, hogy megszerezze a motorsport tripla koronáját – mostanra viszont inkább egy másik legendás verseny megnyerésére vágyik.
részletekSteiner szerint állandó szórakoztatás kell
A Haas csapatfőnöke nagyon élvezte a futam körüli felhajtást Miamiban, ezért úgy véli, erre másutt is szükség lenne. Günther Steiner szerint a klasszikusabb helyszíneknek is fejlődniük kell ebben.
részletekNincs tervben az F1 eladása
A sajtóban megjelenő híresztelések ellenére a Liberty Media vezérigazgatója mindenkit biztosított arról, hogy fel sem merült a Formula-1 esetleges eladása. Greg Maffei elárulta miért.
részletekKevés Leclerc tapasztalata – Piero Ferrari
Megnevezte a legnagyobb különbséget a kétszeres világbajnok, valamint saját pilótájuk között a Ferrari alelnöke. Piero Ferrari szerint a monacói versenyzőnek több tapasztalatra van szüksége.
részletekSenna a Jordan feléért igazolhatott volna oda
Versenyzőként és tulajdonosként vállalhatott volna szerepet Ayrton Senna a Jordan csapatban – erről folytattak tárgyalásokat annak idején Eddie Jordannel a legendás csapatfőnök elmondása szerint.
részletek„Az F1 trükközik a versenynaptárral”
Hogyan lehet évről-évre meggyőzni a csapatokat, hogy belemenjenek a versenynaptár bővítésébe? Christian Horner elmondása szerint az F1 vezetésének megvannak a módszerei erre.
részletekA McLarené lenne a legjobb pilótapáros?
Lando Norris úgy érzi, Oscar Piastri közelebb van hozzá, mint tavalyi csapattársa, a nagyfőnök pedig arról beszélt, hogy a fiatal ausztrál a jövő világbajnoka, és az övék a legjobb páros.
részletekTrükkösebb, de jobban érti Sainz a Ferrarit
Bár kiszámíthatatlanabb elődjénél az SF-23-as, a Scuderia F1-ese bizonyos szempontból mégis elégedettebb. A spanyol versenyző ismét utalást tett a koncepcióváltásra.
részletekA Gyöngy-folyó deltájában indulhat csapat
Dél-Kína leggazdagabb régiója lehet az F1-be érkező új istállók egyikének a központja – a háttérben egy Schumacher-rajongó hongkongi milliárdossal, aki nem akar reflektorfénybe kerülni.
részletekMiért jobb az öreg Alonso Schumachernél?
A hétszeres F1-es világbajnok már nem volt a régi a visszatérése után, a spanyol viszont még közel 42 évesen is tündököl: David Coulthard szerint egyértelmű az ok.
részletek