DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 21. hétfő

F1 hírek

Hivatalos: Herta nem kap engedélyt az FIA-tól

A szövetség bejelentette, amit eddig is sejthettünk: nem adja meg a szuperlicenszt Colton Hertának, így az amerikai pilóta nem igazolhat az F1-be 2023-ra.

részletek

Motorcserétől tart a McLaren és az Alpine

A konstruktőri bajnokság negyedik helyéért hadakozó két istálló reméli, hogy a küzdelmet nem fogják befolyásolni további váratlan rajtbüntetések, állításuk szerint ugyanis nem terveznek több cserét.

részletek

„Az F1 amerikai versenyző nélkül is sikeres”

Zak Brown szívesen látná egy honfitársát a királykategória mezőnyében, ugyanakkor elismerte, hogy az F1 amerikai pilóta nélkül is jelentős sikereket ért el az Egyesült Államokban az utóbbi időben.

részletek

Alpine: Az autó fontosabb a pilótánál

Alonso és Piastri elvesztése nem fogja visszavetni a csapatot, vélekedik Laurent Rossi: egy versenyző legfeljebb két-három tizedet hozhat, az Alpine-nak pedig sokkal nagyobb hátrányt kell leküzdenie.

részletek

Gasly: Az élen akarok harcolni

Még mindig nem biztos, hogy marad az AlphaTaurinál, ez minden szaván érződik: nem titkolja, hogy jobb autóba szeretne ülni 2023-ban. A következő hetekben eldőlhet a sorsa.

részletek

Az F1 után sem fog elhallgatni Hamilton

Versenyzői pályafutása után is hatást akar gyakorolni a sportra és Stefano Domenicalira a hétszeres világbajnok. Arról is beszélt, örül, hogy a mezőny másik hangadója, Sebastian Vettel a rivalizálás ellenére jó barátja maradt.

részletek

„A korai Red Bullt idézi az Aston Martin”

Az energiaitalosoktól átigazolt új technikai igazgató, Dan Fallows komoly párhuzamot vél felfedezni a Lawrence Stroll által épített csapat és a Jaguarból annak idején átalakuló istálló között.

részletek

Hivatalos: Elválik Latifi és a Williams útja

A grove-i istálló hivatalos közleményben jelentette be, hogy a 2022-es szezon lesz az utolsó, melyben Nicholas Latifi a csapatnál versenyez. Az utódjáról egyelőre nincs döntés.

részletek

Chadwick öt éven belül az F1-be akar jutni

A W Seriesben domináló Jamie Chadwick szeretne öt éven belül eljutni a Formula-1-be, annak ellenére is, hogy Domenicali nem lát rá sok esélyt, hogy ennyi időn belül női pilótája legyen az F1-nek.

részletek

F1–FIA feszültség a naptár miatt?

Sajtóhírek szerint a Liberty Media és egyes csapatfőnökök is elégedetlenkedtek, miután a Nemzetközi Automobil Szövetség kiadta a 24 futamos jövő évi menetrendet – és ez nem az első eset.

részletek

Hamilton: Még sokáig versenyezhetek

A 37 éves brit pilóta egyáltalán nem gondolkodik még a visszavonuláson: úgy érzi, a halála napjáig a Mercedes kötelékeibe fog tartozni, és továbbra sem tett le a nyolcadik vb-cím megszerzéséről.

részletek

„Norris véget vethet Piastri karrierjének”

Nico Rosberg szerint Piastri bátor döntést hozott a McLarenhez való igazolással, azonban figyelmeztetett – a dolog hamar a visszájára fordulhat, amennyiben az ausztrál vereséget szenved Norristól.

részletek