DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

F1 hírek

Verstappen a leggyorsabb az első tesztnapon

Az utolsó órákban többször is változás történt az élen, a McLaren rendhagyó módon egy nap alatt három versenyzőt is bevethetett, Hamilton pedig ezúttal a kilométerlistát vezeti. Összefoglaló az keddi tesztről.

részletek

Ricciardo is egy lehetőség a Mercedesnél

Még mindig nem tudni, mi lesz Lewis Hamilton és Valtteri Bottas sorsa jövőre a címvédő gárdánál. Ha nem jutnának megegyezésre a felek, Wolff nem zárja ki az ausztrál pilóta érkezését sem.

részletek

Jos Verstappen: Max nyerhet Monacóban

Max Verstappen megszerezte 2018-ban az első dobogóját a Spanyol Nagydíjon, apja szerint viszont Monacóban a következő versenyhétvégén még feljebb, akár az első helyig is menetelhet.

részletek

Raikkönen később kap fejlesztett motort

Kimi Raikkönen Ferrarija kétszer is beadta a kulcsot a barcelonai versenyhétvégén. Emiatt motorcserét is be kellett iktatni, a jégember így később kapja majd meg a fejlesztett erőforrást.

részletek

Sainz legyőzte Alonsót is hazai pályán

Carlos Sainz büszke arra, hogy legjobb spanyolként, erős pontszerző helyen végzett Barcelonában, a Renault pedig úgy véli, ez is bizonyítéka fejlődésüknek. A McLaren legyőzésére törekednek.

részletek

Hartley végleg eljátszhatja a bizalmat

Tavaly nagy meglepetést keltett, hogy a Toro Rosso a menesztett Danyiil Kvjat helyére Brendon Hartleyt hívta pilótának. Az új-zélandi gyenge teljesítménye miatt viszont az orosz sorsára juthat.

részletek

Grosjeannak ki kellene szellőztetnie a fejét

A Renault korábbi pilótája kivesézte Romain Grosjean „veszélyes és meggondolatlan” első körös barcelonai balesetét, majd felidézte egy korábbi ütközését a franciával. Végül a jó tanács sem maradt el.

részletek

Honda: Jelentősen fejlődtünk

A japán gyártó számára nagyon frusztrálóan végződött a spanyol versenyhétvége, mivel a szerencsétlen történések elfedték azt az előrelépést, amit az újítások segítségével a motorral elértek.

részletek

Hullanak-e fejek a McLarennél?

A motorváltás miatt mindenki azt várta a wokingi istállótól, hogy a Renault-erőforrással az élmezőnybe kerül. Ez egyáltalán nem sikerült, sokak szerint ez a versenyigazgató székébe kerülhet.

részletek

Leclerc: Állandó tagja lennék a TOP10-nek

Az elmúlt két versenyen pontszerzőként záró francia pilóta előbb tesztelné az Alfa Romeo Sauber Monacóra szánt fejlesztéseit, és ha bejönnek, akkor rendszeres pontszerző lenne az idei futamokon.

részletek

Magnussen: Erős lesz a Haas a gyors pályákon

Az amerikai istálló dán pilótája úgy véli, az egy éves kihagyás után most teljesít a legjobban a Formula-1-ben, míg csapata a középmezőny élére kerülhet, ha képes így teljesíteni.

részletek

Ezért tiltotta be az FIA a Ferrari megoldását

Látványos "halotükörrel" rukkolt elő a Ferrari a hétvégi F1-es futamon, ami a sportot ellenőrző FIA tetszését egyáltalán nem nyerte el. Be is tiltották azonnal, és most az is kiderült, miért.

részletek