Hivatalos: Távozik az Audi csapatfőnöke
Az Audi módosította Formula–1-es projektjének vezetési struktúráját, miután Jonathan Wheatley – a közlemény értelmében személyes okok miatt – azonnali hatállyal távozott. A feladatait Mattia Binotto veszi át, aki eddigi szerepe mellett csapatfőnökként is irányítja a programot. A német gyártó hangsúlyozta, hogy a hosszú távú célok nem változnak, továbbra is egy világbajnoki címekért küzdő csapat felépítése a cél az évtized végére.

Lawrence Stroll közleményben reagált a Jonathan Wheatley Auditól való távozása után felerősödő találgatásokra, amelyek az Aston Martint is érintették. A csapat tulajdonosa egyértelművé tette, hogy Adrian Newey nemcsak technikai vezetőként, hanem stratégiai partnerként is kulcsszerepet tölt be. Kiemelte, hogy az istálló tudatosan eltér a hagyományos működési modellektől, és nem kíván részt venni a spekulációk kommentálásában.
Kinevezte Toto Wolff helyettesét a Mercedes
A Mercedes hivatalos közleményben jelentette be, hogy Bradley Lord csapatfőnök-helyettesként folytatja munkáját, közvetlenül támogatva Toto Wolffot, aki továbbra is a csapat vezérigazgatója és csapatfőnöke marad. A döntés a csapat folyamatos növekedésének és a Formula–1 egyre komplexebb működésének következménye. A Mercedes hangsúlyozta, hogy a vezetői struktúra átalakítása azt szolgálja, hogy a feladatokat hatékonyabban osszák meg a felsővezetés tagjai között, ami egyébként már több rivális istállónál is bevett gyakorlat.
Antonelli Verstappen oldalán indulna a Nordschleifén
David Coulthard különleges élményként írta le, amikor elsőként kérdezhette a mindössze 19 éves Kimi Antonellit a kínai győzelme után. A skót expilóta szerint a fiatal versenyző érzelmi reakciója jól mutatta, milyen hatalmas jelentősége van egy ilyen sikernek ebben az életkorban. Coulthard azt is kiemelte, hogy Antonelli teljesítménye hatalmas sikerek előjátéka lehet.

Az újdonsült futamgyőztes egyébként lelkesen beszélt arról a lehetőségről, hogy Max Verstappennel közösen induljon egy hosszútávú versenyen, akár legendás Nordschleifén: a fiatal olasz szerint közös szenvedélyük a GT-autók iránt ideális párossá tenné őket. Antonelli már konkrét lépéseket is tett, hogy közelebb kerüljön a célhoz, miközben Verstappen is nyitott az ilyen jellegű kihívásokra.
És ha már a Norschleife: Max Verstappen a hétvégén GT3-as Mercedesszel indul az NLS idei második (valójában első) futamán a Nordschleifén. Helmut Marko ennek kapcsán elárulta, hogy Verstappen szívesen megtett volna néhány kört a Nürburgringen már korábban is, de ő akkoriban ezt megakadályozta: Évekkel ezelőtt Max lelkesen mesélt nekem a Nordschleiféről. Akkoriban a Red Bull F1-es autójával akart bemutató futamot csinálni. De ez nálam minden riasztót megszólaltatott” – meséli Marko az F1-Insidernek.
Wolff: Az adatok szerint a szurkolók imádják az F1-et
Toto Wolff határozottan állította, hogy semleges szemszögből nézve a kínai futam sikeres volt. „Ha megnézzük a szurkolókat és a helyszínen tapasztalható izgalmat, az előzések során hallható éljenzést, valamint a közösségi médiát, akkor láthatjuk, hogy a fiatalabb szurkolók, az összes demográfiai csoport túlnyomó többsége jelenleg szereti ezt a sportágat. Mindig megvizsgálhatjuk, hogyan javíthatunk rajta, de minden mutató és minden adat azt mutatja, hogy az emberek imádják.”

Wolff arról is beszélt, hogy Kimi Antonelli győzelmi mámora, és a pozitívabb megítélése is csak a következő versenyhétvégéig tart. „Ez a sport, amiben élünk, mániás-depresszív; ma minden remek, két hét múlva Japánban leszünk, és ha a falnak ütközik, az emberek azt fogják mondani, hogy túl fiatal. Szóval szerintem csak a földön kell maradnunk.”
Steiner: Max már megint eldobálja a játékait!
Günther Steiner élesen bírálta Max Verstappen nyilatkozatait az új Formula–1-es szabályokkal kapcsolatban. Az egykori csapatfőnök szerint Verstappen reakciója sokkal inkább a Red Bull jelenlegi helyzetéből fakad: „Max nem boldog, mert az autó nincs ott, ahol szeretné. A Red Bull egy teljesen új motort használ, ami fejlett technológia, és idő kell, amíg a mérnökök kiismerik. Szerintem meglepő, milyen jól teljesítenek az új gyártók, mint a Ford és az Audi, de ez idővel még javulni fog. Max mindig kidobálja a játékokat a babakocsiból, amikor nem alakulnak gyorsan a dolgok az ő elképzelései szerint.”
Massa: Alonso 65 évesen is verné Strollt
Egykori csapattársa, Felipe Massa szerint Fernando Alonso továbbra is kiemelkedő képességű versenyző, ugyanakkor méltatlannak tartja, hogy a mezőny végén harcoljon. Massa úgy véli, kulcsfontosságú felismerni a megfelelő pillanatot a visszavonulásra, és szerinte Alonsóra más sorozatokban még komoly élmények várhatnak.

„Azt is remélem, hogy amikor megérti, hogy eljött az idő a visszavonulásra, akkor a megfelelő pillanatban teszi meg. Nem gondolom, hogy Fernando olyan versenyző, akinek a mezőny végén kellene harcolnia” – mondta, majd hozzátette: „Rengeteg más kategória van, ahol élvezhetné a versenyzést és jól érezhetné magát.”
Zak Brown: Miénk a két legjobb pilóta és a legjobb csapat!
Zak Brown magabiztos üzenetet fogalmazott meg a Kínában kettős „el nem rajtolást” „elszenvedő” McLaren Japán Nagydíjával kapcsolatban – alighanem erre volt szükségük a papaja-szurkolóknak a csalódást keltő hétvége után a vezérigazgatótól: „Fel kell készülnünk a Japán Nagydíjra. Miénk a világ két legjobb pilótája. Miénk a világ legjobb versenycsapata. Miénk a legjobb csapatkultúra. Csak folytassuk tovább, menjünk Japánba, és versenyezzünk ezekkel az autókkal” – írja Brown a McLaren X-oldalán közzétett bejegyzésében.
Új gyári csapat érkezik a Formula–E-be
Váratlan, de jelentős bejelentést tett az Opel, amely megerősítette, hogy a 2026/27-es szezontól csatlakozik a Formula–E mezőnyéhez. A német márka évtizedek után tér vissza világbajnoki rangú sorozatba, ráadásul teljes gyári csapatként, Opel GSE Formula E Team néven. Az érkezés időzítése sem véletlen, hiszen ekkor debütál a Gen4-es korszak, amely új technikai alapokra helyezi az elektromos szériát. Az Opel négyéves elköteleződéssel vág bele a projektbe, és a Stellantis erőforrásait használja majd.