Lando Norris egy hetedik hellyel, Oscar Piastri pedig kiesőként távozik az Azerbajdzsáni Nagydíjról, ahol a pontverseny harmadik helyén álló Max Verstappen újabb sikert zsebelhetett be. Andrea Stella elmondása szerint szombaton és vasárnap sem zajlottak jól a dolgok a McLarennél:
„Nehéz nap, nehéz hétvége volt. Tegnap semmi sem sikerült, amit szerettünk volna az időmérőn, ma pedig ugyanezt folytattuk” – kezdte értékelését az olasz szakember az F1TV versenyt követő műsorában. „Lando esetében sajnos nem volt elég gyors ma az autónk, hogy előzzünk, úgyhogy az egész napot a forgalomban töltöttük.”

„Összességében sok munka vár ránk a teljesítményünk kapcsán olyan pályákon, mint Baku, ahol a kanyarok rövidek, sokat kell fékezni, mert úgy tűnik, hogy elveszik az az előnyünk, amely más pályákon megvan” – magyarázta Stella, akinek csapata a bakui hétvégén szerezte a legkevesebb pontot az idei szezonban.
Segíthetett volna egy jobb kiállás?
Az Olasz Nagydíjon problémát okozó bokszkiálláshoz hasonlóan Norris esetében ismét egy lassabb kerékcserét hajtott végre a McLaren, amelyet követően a brit forgalomba, Liam Lawson és Charles Leclerc mögé érkezett meg a pályára. A csapatfőnök elmondása szerint ez nem jelenthetett túl sokat:
„Persze a bokszkiállás nem segített, de meg kell néznünk, hogy volt-e jelentősége vagy nem, ezt most még nem tudom megmondani. A biztonsági autó miatt, ami itt nem valószínűtlen, addig maradtunk kint, ameddig lehet, de most csak a rajtot követően került pályára. Azt gondolom, hogy végül abban a pozícióban végeztünk, amit megérdemeltünk. Az autó valószínűleg egy kicsivel gyorsabb volt, de ezt a potenciált tegnap kellett volna az időmérőn kihasználni. Ezt nem tettük meg.”

Piastri rossz hétvégéje
A vb-éllovas versenyző szombaton és vasárnap is a falnak ütközve zárt, nehéz napokat tudhat maga mögött. Csapatfőnöke megnyugtató választ nyújtott vele kapcsolatban: „Még beszélnem kell vele, hogy pontosan megértsem, hogy érzi magát, milyen gondolatai vannak. Van tapasztalatom, több világbajnok pilótával is dolgoztam már.”
„Ilyen napok, hétvégék, mint a mostani, előfordulhatnak egy szezon során. Azt gondolom, hogy eddig Oscar volt a legmegbízhatóbb pilóta a 2025-ös idényben, úgyhogy egy rossz verseny belefér. Az ilyen pillanatok kapcsán lehet a legtöbbet tanulni, ilyenkor lehet erősödni, fejlődni” – zárta gondolatait Stella, aki hozzátette, hogy biztos abban, hogy Piastri ismét formában lesz Szingapúrban.