Oscar Piastri számára már az első körben véget ért az Azerbajdzsáni Nagydíj, miután kiugrott a rajtnál, visszaesett a mezőny végére, majd a falban kötött ki. A bajnokság éllovasa saját hibáit nem próbálta mentegetni: elismerte, hogy csak magát okolhatja a kiesésért. Szerencséjére közvetlen riválisa, Lando Norris csak hetedik lett, így előnye 25 pontra olvadt, de továbbra is vezeti a tabellát.

„Biztosan nem életem legjobb pillanata volt. Egyszerűen túl korán akartam elindulni, egy ostoba, banális hiba volt ez részemről” – ismerte el a Sky Sports F1-nek nyilatkozva. Az elrontott rajt után Piastri a mezőny végére esett vissza, majd az első kör egyik kanyarjában túl agresszíven próbált haladni a pályán, így versenye a falban végződött.
„A balesetnél egyszerűen nem számoltam eléggé a piszkos levegő hatásával. Nyilvánvalóan túl gyorsan mentem be a kanyarba, és ennyi volt” – mondta önkritikusan Piastri, majd azt is hozzátette, hogy a pálya tapadása is alacsony volt, de nem erre fogja a hibát:

„A tapadás szintje alacsony volt, de ezt tudnom kellett volna. Szóval biztosan nem okolok mást, ez teljes mértékben az én hibám volt. Egyszerűen nem hoztam meg a megfelelő döntéseket a megfelelő pillanatokban, és ez nyilvánvalóan csalódás.”
Bár 2023 vége óta először kiesett, a bajnoki tabellát illetően nem veszített sokat: legfőbb riválisa, csapattársa, Lando Norris ugyanis csak a hetedik helyen végzett, így Piastri 25 pontos előnnyel továbbra is vezeti az egyéni pontversenyt.