Kínában, Miamiban, Kanadában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában és Szingapúrban rendeznek 2026-ban sprintfutamot – derül ki a Formula-1 és az FIA közös keddi bejelentéséből.
Ez a hatos lista megegyezik azzal, amelyet néhány hete a zandvoorti pálya a közösségi médiában véletlenül kiszivárogtatott. A sprintek száma tehát jövőre is változatlan lesz, a helyszínek kapcsán viszont sok az újdonság.

Az idei felhozatalból csupán Sanghaj és Miami maradt meg 2026-ra, cserébe viszont először rendeznek majd szombati rövid versenyt Montrealban, Zandvoortban – ezt már korábban tudni lehetett, hogy a Holland Nagydíj sprintes hétvégével búcsúzik az F1-től – és Szingapúrban, míg Silverstone a legelső sprintes szezon, a 2021-es idény után tér vissza ebbe a körforgásba.
Mindez azt is jelenti, hogy az idei kiosztásból kikerült a már többször is sprintnek otthont adó Spa, Austin és Interlagos – a brazil pálya konkrétan eddig minden évben rendezett rövid futamot.
A változással módosul a sprintek időbeli elosztása is, hiszen azzal, hogy Szingapúr lesz az utolsó sprinthétvége 2026-ban, az évad utolsó negyedében már nem fognak extra rövid versenyt rendezni, míg idén három ilyen fordulóra (Austin, Interlagos és Katar) is sor kerül október közepétől december elejéig. Ellenben tavasszal három sprintet is lebonyolítanak majd.

A 2026-os F1-es sprintnaptár:
| Március 13-15. | Kínai Nagydíj, Sanghaj |
| Május 1-3. | Miami Nagydíj, Miami |
| Május 22-24. | Kanadai Nagydíj, Montreal |
| Július 3-5. | Brit Nagydíj, Silverstone |
| Augusztus 21-23. | Holland Nagydíj, Zandvoort |
| Október 9-11. | Szingapúri Nagydíj, Szingapúr |
A teljes 2026-os F1-es versenynaptár ide kattintva tekinthető meg.
Mit hozhat a jövő?
2026-ban tehát csak helyszíneik terén nyúlnak hozzá a sprintekhez, Stefano Domenicali F1-vezérigazgató szavai alapján azonban tudni lehet, hogy a vezetőség fontolgatja, hogy növeljék a számukat egy szezonon belül (ezt 2026-ra az új szabályrendszer jelentette extra terhek miatt nem lépték meg), valamint különböző formátumbeli javaslatok – például a fordított rajtrács – is terítéken lehet a 2027-es évadra.