DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
F1

Norris-vezetés és két piros zászló a második holland F1-es edzésen

Duplázott a McLaren britje pénteken Zandvoortban, Piastri elé viszont befurakodott Alonso. Stroll és Albon is autót tört, de Hamilton is bemutatott egy újabb megforgást.

Ahogy az első szabadedzésen, úgy a másodikon is Lando Norris zárt az élen az F1-es Holland Nagydíj pénteki napján, csapattársa, Oscar Piastri elé viszont befurakodott Fernando Alonso. George Russell és Max Verstappen követte őket, míg a tréninget kétszer is piros zászlóval szakították félbe Lance Stroll és Alexander Albon balesetei miatt.

stroll-crash



Száraz volt ugyan a pálya a második gyakorlás elején, de az előjelzések szerint fenyegetően közeledett az eső Zandvoort felé. Viszont nem az időjáráshoz volt köze annak, hogy jó tíz perccel a kezdés után Lance Stroll csapta falnak az autót: a döntött 3-as kanyarban rontott a kanadai, aki szemlátomást sérülés nélkül megúszta a becsapódást, az Aston Martinja viszont csúnyán összetört.

A Stroll-eset miatt jó tíz percre a piros zászló is előkerült, de nem ez volt az egyetlen esemény, ami miatt megszakították a tréninget. Húsz perccel a vége előtt ugyanis Alexander Albon fékezte el az 1-es kanyart és száguldott ki a kavicságyba: a falat is lekoccolta a Williams orrkúpjával, ahonnan megpróbált kitolatni, de végül benne ragadt a sóderben.

albon-crash

Incidensekből pedig ezeken kívül sem volt hiány. Isack Hadjar alatt például megállt a Racing Bulls (ezt megoldották VSC-vel), Lewis Hamilton az első edzéshez hasonlóan ismét bemutatott egy megforgást, miután elcsípte a fű szélét, míg a bokszban Oscar Piastri és George Russell koccant össze, köszönhetően annak, hogy az ausztrál az utolsó pillanatban váltott irányt a McLaren-garázsba való beállás előtt – utóbbit vizsgálni is fogják a felügyelők.

Ami a tempót illeti: miután a várt eső nem érkezett meg, a lágy gumikon ismét Lando Norris volt a leggyorsabb 1:09,890-es idővel, viszont a két McLaren-pilóta közé beékelődött a remek kört összerakó és szélárnyékot is kapó Fernando Alonso, aki mindössze 87 ezredden maradt el a brittől, és két ezreddel múlta felül Piastrit.

f1-norris-zandvoort-mclaren-fp2-1

Az első hármas mögött George Russell volt a negyedik a Mercedesszel, Max Verstappen pedig az ötödik a Red Bull-lal, az ő hátrányuk viszont már közel négy és hat tized volt Norris mögött. A Ferrarik előreléptek az FP1-hez képest, Hamilton és Charles Leclerc a hatodik és nyolcadik helyen tűnt fel. Mellettük Yuki Tsunoda, Franco Colapinto és Nico Hülkenberg fért még be az első tízbe, ahonnan a legnagyobb nevű hiányzó Kimi Antonelli volt, aki belehibázott az utolsó szektorába a leggyorsabb körén.

A 2. szabadedzés eredménye:

1. Lando Norris McLaren/Mercedes 1'09.890  
2. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1'09.977 0.087
3. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 1'09.979 0.089
4. George Russell Mercedes 1'10.274 0.384
5. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 1'10.478 0.588
6. Lewis Hamilton Ferrari 1'10.738 0.848
7. Yuki Tsunoda Red Bull/Honda RBPT 1'10.795 0.905
8. Charles Leclerc Ferrari 1'10.834 0.944
9. Franco Colapinto Alpine/Renault 1'10.957 1.067
10. Nico Hülkenberg Sauber/Ferrari 1'11.080 1.190
11. Oliver Bearman Haas/Ferrari 1'11.113 1.223
12. Kimi Antonelli Mercedes 1'11.185 1.295
13. G.Bortoleto Sauber/Ferrari 1'11.320 1.430
14. Liam Lawson Racing Bulls/Honda RBPT 1'11.339 1.449
15. Esteban Ocon Haas/Ferrari 1'11.361 1.471
16. Carlos Sainz Williams/Mercedes 1'11.682 1.792
17. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'11.756 1.866
18. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1'11.975 2.085
19. Pierre Gasly Alpine/Renault 1'12.122 2.232
20. Isack Hadjar Racing Bulls/Honda RBPT -  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: