DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. július 16. szerda
F1

„Két évig vakon leszünk” – Newey az Aston legnagyobb hátrányáról

A szélcsatorna az F1 legmodernebbje, ám egy másik eszköz „gyenge” a nemrég munkába állt tervezőguru szerint, ami rövid és hosszú távon is hátrányt jelent nekik.

A versenyzői szimulátor az Aston Martin fő gyengesége a Formula-1-ben – erre jutott az első bő két hónapja során Adrian Newey, aki szerint pár évbe is bele fog telni, mire ezt megoldják, addig pedig a versenyhétvégék beállításait és a 2026-os autó tervezését illetően is hendikeppel rendelkeznek.

Newey március 1-jén állt munkába technikai ügyvezető partnerként az Aston Martinnál, amelynek színeiben most Monacóban jelent meg először nagydíjhétvégén. A szakember pedig ki is állt a sajtónak nyilatkozni, és elmagyarázta, mi jelenti jelenleg a legnagyobb hátrányt a silverstone-i alakulatnál:

„Szerintem kijelenthető, hogy néhány eszközünk gyenge, különösen a versenyzői szimulátor. Sokat kell dolgozni rajta, mert jelenleg egyáltalán nincs meg a korreláció, miközben egy alapvető kutatási eszköz” – utalt arra Newey, hogy nincsenek összhangban a szimulátorban és a pályán nyert adatok.

f1-newey-aston-monaco-1



„Hogy ez nincs meg, korlátot jelent. De közben kerülő megoldásra van addig szükségünk és egy tervre, hogy eljussunk vele oda, ahol lennie kell. De igazság szerint lehet, hogy ez egy kétéves projekt.”

A szimulátorral kapcsolatos gond ráadásul rövid és hosszabb távon is gond: „Hátrányt jelent, de nehéz megmondani, mekkorát. Két módon használjuk a versenyzői szimulátort. Egyfelől kutatási eszköz, ahol megnézzük, hogyan fogjuk megtervezni a következő évek autóját, és hogyan rakjuk össze az eszközöket, hogy jobban modellezzük.”

„Aztán persze arra is használjuk, hogyan állítsuk be az autók, tipikusan egy adott versenyhétvégére. Szóval egy ideig kissé vakon leszünk ebben. Meg kell próbálnunk használni a tapasztalatunkat és a legjobb ítélőképességünket. Hogy mennyire leszünk sikeresek ebben, majd az idő eldönti.”

A csapatfőnök Andy Cowell a Sky Sports F1-nek nyilatkozva azért igyekezett kisebbíteni a Newey által említettek jelentőségét: szerinte minden új eszköznél – legyen az szimulátor vagy szélcsatorna – előfordul az, hogy eleinte korrelációs problémák adódnak vele.

f1-newey-cowell-aston

Newey mindezek mellett azt is hangsúlyozta, hogy az Aston Martin új gyári az egyik, a szélcsatornája pedig minden bizonnyal abszolút a legmodernebb a jelenlegi F1-ben, ugyanakkor már nem utóbbi jelenti az igazán nagy különbséget.

 

Nagyobb összhang az egyének között

Amit még szintén kiemelt az elmúlt bő három évtizedben a Williamsnél, a McLarennél és a Red Bullnál is világbajnok autók sorát tervező mérnök, hogy az emberi erőforrásokat jobban kell majd hasznosítania az Astonnak:

„Rengeteg egyénileg nagyon-nagyon jó emberünk van. Csak meg kell próbálnunk elérni, hogy talán kicsit jobban szervezett módon dolgozzanak együtt. Szerintem ez egyszerűen annak az eredménye, hogy a csapat gyökerei a Jordanhez, majd a Force Indiához és Racing Pointhoz vezethetők vissza, amelyek mint olyan, kicsit, de némileg túlteljesítő csapatok voltak.”

„Mostanra viszont nagyon rövid idő alatt nagyon nagy csapattá váltak, amely igazság szerint alulteljesít idén. Szóval szerintem ez arról szól, hogy mindenki illeszkedjen be és tanuljuk meg, hogyan hozzuk ki a legtöbbet az egyénekből.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: