DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
F1

Bejött a Ferrari-taktika: Leclerc győzött Monzában!

Hiába volt nyerő pozícióban Piastri és a McLaren, az egykiállásos stratégiát választó monacói húzta be az F1-es Olasz Nagydíjat. Norris nyolc pontot hozott Verstappenen.

Napsütéses és forró időben rajtolt el az idei Formula-1-es szezon tizenhatodik futama, az Olasz Nagydíj Monzában. A pole-ból Lando Norris, mellőle Oscar Piastri vághatott neki az 53 körös távnak, és ezúttal jól is jöttek el a McLarenek – majd a másik kanyar előtt össze is csaptak, Piastri kemény külső íves manőverrel átvette a vezetést csapattársától, akit a lendületvesztés miatt Charles Leclerc is megelőzött a Ferrarival!

A start vesztese George Russell volt, aki a harmadik helyről indulva elvétette az első féktávot, így a bukóteret átvágva egészen a hetedik helyig csúszott vissza, így Piastri, Leclerc, Norris, Carlos Sainz, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Russell, Sergio Perez sorrend alakult ki – akik közül a Red Bullok a kemény, a többiek a közepes abroncson indultak. Russellt később kénytelen is volt a Mercedes korán kihívni kerék- és orrkúpcserére.

f1-piastri-mclaren-monza-1



Hátrébb történt néhány ütközés is az első körökben: Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg ért össze az Ascari-sikánban, majd a német a másik Visa RB-nek, Yuki Tsunodának is nekiment – előbbi incidensért az ausztrált, utóbbiért a haasost büntették, a japán pedig kiesett.

Leclerc tíz körön át DRS-távolságon belül tudta tartani a Ferrarit Piastri mögött. Utána viszont leszakadt a monacói, és ezzel együtt elkezdett rá visszaérni Norris – akit azonban a 15. körben hívtak a bokszba, ahova olyan hévvel érkezett meg, hogy a bejárati reklámtáblát is eltalálta! A taktika viszont működött, Leclerc az egy körrel későbbi szervizelése után Norris mögé tudott csak visszatérni.

Piastri is érkezett, ahogy Hamilton is, és Sainz is csak néhány kört húzott rá, így a Red Bullok kerültek átmenetileg az élre a kemény gumikon. Ennek ellenére ők sem nyújtották el túlságosan az első etapot, ráadásul a másodikra is a kemény abroncsokat kapták Verstappenék – akinek a kiállása ráadásként még lassúra is sikerült. Így pedig beállt a Piastri, Norris, Leclerc, Sainz, Hamilton, Verstappen, Perez, Russell sorrend, miután utóbbiak legyűrték a kiállás nélküli Esteban Ocont. S ha már Alpine: a másikat, Pierre Gaslyt Kevin Magnussen torpedózta meg, amiért a dán kapott egy tíz másodperces büntetést.

f1-leclerc-ferrari-monza-1

Norris egy darabig két másodperc körüli hátrányból kergette Piastrit, aztán viszont hibázott egyet a brit, és megduplázódott a lemaradása. A szemcsésedéssel is küzdeni kezdett Norris, akit így a 33. körben másodszor is kihívtak kereket cserélni. A mclarenes így Verstappen mögé került a pályán, néhány kör után viszont áthámozta magát a címvédőn – de így is maradt négy másodperccel Piastri mögött az ausztrál saját bokszkiállása után.

A Ferrarik ugyanakkor a pályán maradtak és ezzel átvették az első két helyet. Piastri persze a friss gumikon nagy tempóban megérkezett Sainzra, és a 45. körben könnyedén ki is kerülte a spanyolt – akit nem sokkal később Norris is elkapott. Leclerc ekkor, nyolc körrel a vége előtt bő 11 másodperccel vezetett, de Piastri értelemszerűen a monacói előnyét is gyorsan fogyasztotta.

Szűk három másodperc azonban megmaradt ebből a fórban, így Leclerc remek egykiállásos taktikával és nagyszerű vezetéssel megnyerte az Olasz Nagydíjat a Ferrarinak! Piastri és Norris révén kettős dobogót szerzett a McLaren, utóbbi ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta, így nyolc pontot hozott a csak hatodik Verstappenen a vb-tabellán. A holland elé amúgy Sainz és Hamilton fért még be, mögötte a Perezzel nagyot vívó Russell jött, míg a pontszerzők sorát Alexander Albon és a büntetése ellenére Magnussen tette teljessé. Az újonc Franco Colapinto 12. hellyel debütált az F1-ben.

A futam végeredménye:

1. Charles Leclerc Ferrari  
2. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 2.664
3. Lando Norris McLaren/Mercedes 6.153
4. Carlos Sainz Ferrari 15.621
5. Lewis Hamilton Mercedes 22.820
6. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT 37.932
7. George Russell Mercedes 39.715
8. Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT 54.148
9. Alexander Albon Williams/Mercedes 1'07.456
10. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 1'08.302
11. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 1'08.495
12. Franco Colapinto Williams/Mercedes 1'21.308
13. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 1'33.452
14. Esteban Ocon Alpine/Renault 1 kör
15. Pierre Gasly Alpine/Renault 1 kör
16. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 1 kör
17. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 1 kör
18. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 1 kör
19. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 1 kör
  Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: