Napsütésben és a várt nyári melegben rajtolt el vasárnap délután a 39. Formula-1-es Magyar Nagydíj a Hungaroringen. Az első sorból a két McLaren vághatott neki a 70 körös távnak, a pole-pozíciós Lando Norrisnál viszont már a start előtt adódott kis riadalom, mivel problémákra panaszkodott a gázpedál kapcsán.
A rajt sem sikerült jól a britnek, a csapattárs Oscar Piastri egyből mellé ért, kívülről pedig Max Verstappen is odafért a McLaren-páros mellé. A vezetést Piastri ragadta magához az első kanyarból kijövet, Verstappen pedig a bukótérbe is kifutva jött fel másodiknak, míg Norrist ideiglenesen Lewis Hamilton is megelőzte, tőle azonban hamar visszavette a pozíciót a mclarenes.
Norris aztán a második helyet is visszakapta, miután a negyedik körben Verstappen a Red Bull kérésére visszaadta neki a pozíciót – persze a rádión méltatlankodott, mert úgy érezte, leszorították a pályáról. Így Piastri, Norris sorrendben a két McLaren vezetett Verstappen előtt, mögöttük Hamilton volt a negyedik, majd következett a két Ferrari Charles Leclerc, Carlos Sainz sorrendben: a spanyol sokat veszített, még Fernando Alonso is elé került rövid időre.
Piastri fokozatosan három másodperc fölé hizlalta az előnyét Norris előtt, akitől szintén leszakadt Verstappen, a címvédőt viszont csupán bő egy szekundumos távolságból üldözte Hamilton. A 16. körben épp a hétszeres világbajnok indította a kerékcserék sorát (hátrébb többen már a nyolcadik-tizedik körben kiálltak), majd egy-egy körrel később érkezett Norris, illetve Piastri is. Verstappent viszont csak a 21. kör végén hívták, így Hamiltonnal szemben el is bukta a pozíciót a vb-éllovas.
Utolsóként Leclerc érkezett a maga első szervizelésére két körrel Verstappen után, ezután beállt a Piastri, Norris, Hamilton, Verstappen, Leclerc sorrend. Utóbbi páros a későbbi kiállásból adódó gumielőny révén közelített is Hamiltonra, féltávnál pedig Verstappen támadásba is lendült a Mercedes ellen, ám az első próbálkozást elszúrta a Red Bull-os.
Közben az élen is hirtelen másfél másodpercre olvadt Piastri fórja Norris előtt négy szekundumról: az ausztrál a 11-es kanyarban csúszott le a bukótérbe. A harmadik helyért zajló csatát Hamilton és Verstappen között pedig az zárta le, hogy a 41. körben a brit jött a második kerékcseréjére, és érkezett vele a teljesen felzárkózó Leclerc is – aki ráadásul nem kemény, hanem közepes gumit kapott a záró etapra.
Az élen a McLarenek közül némi meglepetésre Norrist hívták előbb, a csapat elmondása szerint Hamilton ellen akartak védekezni ezzel. Piastri viszont a két körrel későbbi szervizelése után már csak a csapattárs mögé jött vissza – igaz, Norrisnak jelezték rádión, hogy szeretnék, ha visszaállna közöttük az eredeti sorrend. Verstappennel közben még néhány kört vártak, így az ideiglenes vezető helyről az ötödikre csúszott vissza, ami miatt igencsak bosszús is volt a háromszoros vb-győztes.
Norrisnak folyamatosan, egyre határozottabban célozgattak arra a rádión, hogy engedje át/vissza Piastrinak a vezetést, de közben a különbség nőtt a két McLaren között: három és félről öt másodperc fölé hízott. A kibontakozó házon belüli dráma árnyékában Verstappen előbb Leclerc-t vadászta le, Hamiltonnal azonban már nem bírt, egy bevetődés után elfékezte magát és ütközött a Mercedesszel – így pedig ismét visszaesett a ferraris mögé is.
Norris aztán három körrel a vége előtt engedelmeskedett, elengedte Piastrit, akit onnantól már nem is tudott támadni. Piastri így megszerezte karrierje első győzelmét az F1-ben, a McLaren pedig kettős győzelmet aratott a Hungaroringen. A dobogót Hamilton tette teljessé a Mercedesszel – ez volt pályafutása 200. pódiuma.
Leclerc negyedik helyen hozta be a Ferrarit, az egész versenyt végigidegeskedő Verstappen pedig ötödik helyen a Red Bullt: a hajrában még Sainz is egészen közel került hozzá. Sergio Perez és George Russell a tegnapi Q1-es búcsú után a hetedik és nyolcadik helyen futott be, a top 10-et pedig Yuki Tsunoda és Lance Stroll tette teljessé. A futam egyetlen kiesője a bokszból rajtoló Pierre Gasly volt.
A futam végeredménye:
1. | Oscar Piastri | McLaren/Mercedes | |
2. | Lando Norris | McLaren/Mercedes | 2.141 |
3. | Lewis Hamilton | Mercedes | 14.880 |
4. | Charles Leclerc | Ferrari | 19.686 |
5. | Max Verstappen | Red Bull/Honda RBPT | 21.349 |
6. | Carlos Sainz | Ferrari | 23.073 |
7. | Sergio Pérez | Red Bull/Honda RBPT | 39.792 |
8. | George Russell | Mercedes | 42.368 |
9. | Yuki Tsunoda | RB/Honda RBPT | 1'17.259 |
10. | Lance Stroll | Aston Martin/Mercedes | 1'17.976 |
11. | Fernando Alonso | Aston Martin/Mercedes | 1'22.460 |
12. | Daniel Ricciardo | RB/Honda RBPT | 1 kör |
13. | Nico Hülkenberg | Haas/Ferrari | 1 kör |
14. | Alexander Albon | Williams/Mercedes | 1 kör |
15. | Kevin Magnussen | Haas/Ferrari | 1 kör |
16. | Valtteri Bottas | Sauber/Ferrari | 1 kör |
17. | Logan Sargeant | Williams/Mercedes | 1 kör |
18. | Esteban Ocon | Alpine/Renault | 1 kör |
19. | Zhou Guanyu | Sauber/Ferrari | 1 kör |
Pierre Gasly | Alpine/Renault | Kiesett |