DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nagyobb előnyt vár Kanadában az új szárnytól a Mercedes

Monacóban csak kis különbséget jelentett az újítás, de a következő pályákon már jobban kijöhet a hatása a szárnynak – amelyet immár mindkét F1-es pilótájuk megkap.

Miközben a Mercedes továbbra is egyértelműen legfeljebb negyedik erőnek számít a Formula-1-ben a világbajnok Red Bull és az őket egyre inkább utolérő Ferrari és McLaren mögött, az Ezüst Nyilak vezetői és versenyzői rendre hangsúlyozzák, hogy noha az eredményekben ez még nem mutatkozott meg, de előreléptek az autójukkal.

f1-mercedes-monaco-1



Ennek egyik lépése volt a másfél héttel ezelőtti Monacói Nagydíjra elvitt új első szárny, amelyet azonban csak George Russell kapott meg arra a hétvégére. Lewis Hamilton részben ennek tudta be a csapattárs elleni időmérős vereségét, ugyanakkor Russell és maga a Mercedes is tisztázta utólag, hogy a hétszeres világbajnok önként mondott le a fejlesztés használatáról az ifjabb brit javára.

A most következő F1-es Kanadai Nagydíjon azonban egyik pilótának sem kell ilyen áldozatot hoznia, ugyanis immár mindkét autóra felkerül a továbbfejlesztett első szárnyról – amelytől Toto Wolff csapatvezető nagyobb előnyöket is vár Montrealban, mint legutóbb Monacóban:

„Biztató hétvégét zártunk Monacóban. Folytattuk a fejlődést az autónkkal, javítva összességében az egyensúlyát, így újabb lépéssel közelítettünk az előttünk állókra. Ez a fejlődés még egyelőre nem látszik a helyezésekben, de tudjuk, hogy ha folytatni tudjuk a lemaradásunk csökkentését a leggyorsabbakhoz képest, akkor az is jönni fog” – fogalmazott Wolff a Mercedes kanadai előzetes sajtóközleményében.

f1-mercedes-monaco-2

„Mindkét versenyzőnk megkapja a továbbfejlesztett első szárnyat Kanadára, valamint még néhány további új alkatrészt, amit erre a versenyre viszünk. Kis köridőnyerést jelentett a szárny a hercegség szűk utcáin, de nagyobb előnyt kell jelentenie a soron következő pályákon.”

„Mindazonáltal az élmezőny képe rendkívül kompetitív: összesűrűsödött a mezőny, és nincsenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy egyidejűleg a többiek is tovább fognak javulni. Továbbra is keményen és szorgalmasan kell dolgoznunk azért, hogy mi is bekerülhessünk ebbe a csatába.”

„A Circuit Gilles Villeneuve egy briliáns pálya” – tért rá a helyszínre Wolff. „Lassú kanyarok és gyors egyenesek kombinációját nyújtja, ami nagyszerű versenyzést eredményez. Mindig élvezzük, ha visszatérhetünk Montrealba, hiszen a rajongók szenvedélyesek az F1 iránt. Sok jó pillanatot éltünk át itt az évek során, és remélhetőleg ezen a hétvégén is hozzájuk tehetünk majd.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: