DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Lewis önként adta át az új első szárnyat” – Russell

Először pénzfeldobással akartak dönteni a fejlesztésről, de a hétszeres F1-es világbajnok lemondott róla. Wolff állítja: továbbra is egyenlő a bánásmód a pilótákkal.

Több újítással érkezett a múlt hétvégi Formula-1-es Monacói Nagydíjra a Mercedes, amelyek között volt egy új első szárny is, amelyet azonban csak George Russell autójára szereltek fel. Az időmérőn a fiatalabb brit ezzel győzte le Lewis Hamiltont, aki két hellyel mögötte, hetedikként zárta a kvalifikációt, majd a futamon is ugyanez volt a sorrend közöttük.

Hamilton szombaton utalást tett arra, hogy bár amúgy is lassul rendszeresen az időmérőkre, de arra eleve számított, hogy a fejlesztés miatt kikap majd Russelltől. Mindezt nem feltétlenül negatív kontextusban említette a hétszeres világbajnok, hiszen hozzátette, hogy örül, hogy a Mercedes folyamatosan szállít újításokat – jóllehet, azt is megjegyezte, hogy ezek miatt nem számít már arra, hogy idén le fogja győzni csapattársát kvalifikáción (ahol 7-1-re vezet Russell idén).

f1-russell-monaco-mercedes



Russell aztán a hétvége után tisztázta, hogy maga Hamilton volt az, aki felajánlotta, hogy Monacóban használja inkább ő az egyetlen új első szárnyat: „Egy új első szárny volt erre a hétvégére, és kedden megegyeztünk abban, hogy feldobunk egy pénzérmét és meglátjuk, ki kapja. Lewis azt mondta, kipróbálja a szimulátorban és boldogan használhatom én a hétvégén, hiszen nem kockázatmentes a dolog.”

„Ha például hibázunk az időmérőn és összetörjük, azt az első szárnyat nyilván nem tudjuk újra használni, így a bokszutcából kell rajtolni. Én boldogan vállaltam ezt a rizikót a használatával, és szerintem ez egy megkésett születésnapi ajándék volt tőle, hogy azt mondta, használhatom” – idézi Russellt a Crash.net portál. A brit hozzátette: végül emiatt nem került sor pénzfeldobásra.

 

Wolff továbbra is egyenlő bánásmódot ígér

Amióta bejelentették februárban, hogy Hamilton 2025-ben átigazol a Ferrarihoz, azóta újra meg újra előkerülő kérdés, hogy hogyan kezeli majd az új helyzetet sokszoros világbajnokával a Mercedes, ugyanúgy megkap-e minden fejlesztést, mint Russell. Toto Wolff csapatvezető a monacói eseményekre reflektálva hangsúlyozta, hogy náluk mindig is egyenlő bánásmód volt a pilótákat illetően:

f1-russell-hamilton-mercedes-monaco

„Nem szkeptikus néha minden versenyző? Szerintem megmutattuk csapatként, hogy még a legfeszültebb csapattársi versengések esetén is igyekeztünk megfelelően egyensúlyozni, valamint transzparensek és igazságosak lenni. Úgy vélem, nem volt olyan pillanat a 2016-os Abu Dhabi Nagydíjon kívül, amikor bele akartunk nyúlni a versenyükbe” – utalt az akkori évadzáróra, ahol Hamilton szándékosan lassította a tempót, hátha mások is megelőzik csapattársát és vb-riválisát, Nico Rosberget.

„Megértem, hogy versenyzőként a legjobbat akarod kihozni magadból és a csapatból, és olykor, amikor a dolgok nem a javadra történnek, akkor felmerülnek kérdések. De csapatként száz százalékig az a küldetésünk, hogy a két pilótának két nagyszerű autót, a lehető legjobb autót, stratégiát és támogatást adjuk.”

Hamilton és a Mercedes közötti kommunikációs súrlódások nemcsak a szárny kapcsán törtek felszínre Monacóban, hiszen például a verseny megszakításakor a 39 éves pilóta rádión jelezte egy „Megmondtam, srácok” üzenettel, hogy nem értett egyet a gumitaktikával, míg később egy elmaradó üzenet miatt esett el annak lehetőségétől, hogy Max Verstappen elé vágjon a bokszkiállása során.

„Próbáljuk a legjobbat kihozni a kapcsolatból, igyekszünk maximalizálni az eredményeket az utolsó közös idényben. És mint mindig a versenyzők között, lehetnek feszültségek olykor, hiszen mindenki a legjobbat akarja nyújtani” – mondta erről Wolff. A csapatvezető egyébként a 7-1-es időmérős mérleg kapcsán nem lát trendet és konkrét magyarázatot, bár azt elismerte, hogy „akkor is egy statisztika”.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: