DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Négy B opciója van az Audinak, ha Sainz nemet mond?

Sajtóhírek szerint négy versenyzőt is számításba vesz a 2026-ban érkező gyártó. Andreas Seidl viszont elmondta: nem sietnek a döntéssel.

Miután a Sauber bejelentette néhány hete, hogy Nico Hülkenberget több évre leigazolták, az is eldőlt, hogy a német az első megerősített Formula-1-es versenyzője az Audinak, amely 2026-ban érkezik meg a hinwili gárda gyári partnereként a száguldó cirkuszba.

Az szinte nyílt titok az F1-es paddockban, hogy a másik ülés kapcsán a Ferraritól Lewis Hamilton érkezése miatt távozni kényszerülő Carlos Sainz lenne a preferált opció az Audi számára. Állítólag igen komoly ajánlatot is tettek le a spanyol elé, aki azonban Imolában úgy fogalmazott, hogy lassan haladnak a dolgok a jövőjét illetően, azaz nem valószínű, hogy a következő hetekben eldől a sorsa.

Emiatt a svájci Blick értesülései szerint az Audi már el is kezdett B opción gondolkodni arra az esetre, ha Sainz túlságosan sokáig várna vagy nemet mondana. A lap szerint egy négyfős listát „állítottak össze” a négykarikás márkánál: ezen Esteban Ocon, Pierre Gasly, Yuki Tsunoda és Felipe Drugovich szerepel.

f1-gasly-tsunoda-2



Az Alpine francia párosának egyaránt 2024 végén jár le a szerződése a csapatával, és mint arról utazó tudósítónk, Mészáros Sándor is többször beszámolt már idén az információi alapján, úgy hírlik, hogy mindketten nézelődnek más irányokba.

Tsunoda eközben a Visa Cash App RB színeiben a középmezőny legjobb produkcióját nyújtja eddig a szezonban, ami felkelthette az Audi érdeklődését. Drugovich pedig 2022-es Formula-2-es bajnokként jelenleg az Aston Martin tartalékversenyzőjeként a partvonalon kívülről várja, hogy esetleg lehetőséget kapjon.

 

Nem siet a döntéssel az Audi

Eközben a Sauber és az Audi F1-es programjának elnök-vezérigazgatója, Andreas Seidl arról beszélt, hogy egyelőre nem sietnek a döntéssel – és figyelik jelenlegi versenyzőik, Valtteri Bottas és Guanyu Zhou produkcióját is:

f1-stake-imola

„Beszélünk Valtterivel és Zhouval, folyamatosan figyeljük a teljesítményüket. Hálásak vagyunk mindazért, amit csináltak és csinálnak még mindig a Kick Sauberért. Ezzel egyidejűleg jelen vagyunk a pilótapiacon, hogy készen álljunk minden opcióra, amikor döntést akarunk hozni az év későbbi részében.”

„Jelenleg nehéz megjósolni a versenyzőpiacot. Azzal, hogy Nicót már bebiztosítottuk, nincs különösebb okunk sietni azzal, hogy véglegesítsük a második ülést. Inkább szeretnék monitorozni a mi pilótáink és az általunk figyelt többi versenyző teljesítményét, és aztán majd a legjobb döntést hozni” – idézi Seidlt a RacingNews365.com portál.

Bár Seidl tehát említette Bottast és Zhout is, a pletykák szerint valójában egyik mostani pilóta sem igazán opció az Audi számára már 2025-re sem. Bottast egyébként az utóbbi időben a Williamsszel kezdték el leginkább összeboronálni – erről és egyéb pilótapiaci fejleményekről a Pitwall hétfői friss adásában is beszélgettünk:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: