DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

A költségplafonról tárgyalhattak az F1 vezetői

Könnyen lehet, hogy módosítások jönnek majd a költségeket érintő szabályokat illetően. A hírek szerint a sportág vezetői már egyeztettek erről a csapatokkal, így rövidesen változások állhatnak be.

2021-ben lépett életbe a költségplafon, melynek egyik elsődleges célja az volt, hogy kiegyenlítsék az erőviszonyokat és a kisebb alakulatok is közel tudjanak maradni a tehetősebb riválisokhoz. A szabály egyelőre pozitív fogadtatásra talált, de mint kiderült, vannak olyan aspektusai, melyek nem feltétlenül segítik azt, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a mezőny résztvevői.

A Motorsport beszámolója szerint ez a probléma főként az infrastruktúra terén végzett fejlesztések terén jött elő, mivel a gyárak építése és az új szélcsatornák létrehozása is mentesül a korlátozások alól, minden más viszont már beletartozik azon kiadások közé, amelyekre a költségplafon vonatkozik.

Ez nagyjából annyit tesz, hogy azon istállók, melyek a költséglimit életbelépése előtt jobb infrastrukturális háttérrel rendelkeztek, papíron előnybe kerülhettek, a többieknek viszont már erősen meg van kötve a kezük. Ennek ellensúlyozásáról állítólag a közelmúltban már tárgyalt az F1 vezetősége az alakulatokkal, mégpedig a Formula-1 Bizottság legutóbbi ülésén, ahol James Vowles, a Williams csapatfőnöke különösen lelkesedett azért, hogy változások történhetnek ezen a területen.



 

Mivel számos rivális támogatja az alapötletet, valamint az FIA és a FOM is nyitott a lehetőségre, úgy tudni, a következő hetekben további megbeszélések jöhetnek, addigra pedig részletesebb elemzést készítenek a lehetséges módosításokról.

Az üggyel kapcsolatban Vowles elmondta, hogy az F1 jövőbeli egészsége szempontjából alapvető fontosságú, hogy a kis csapatoknak megadják az eszközöket ahhoz, hogy fejleszthessék a létesítményeiket, amennyiben lemaradásba kerültek.

„Én személy szerint úgy gondolom, amennyiben a teljesítményelvűséget akarjuk érvényesíteni, akkor lehetőséget kell adni az én csapatomnak is arra, hogy felzárkózzon a nagyokhoz és ugyanazokkal az erőforrásokkal rendelkezzen” – idézte a Motorsport a csapatvezető szavait. Vowles ehhez hozzátette, a Williamshez való csatlakozáskor meglepődött, mert számos olyan rendszer hiányzik náluk, amely a nagyobb csapatoknál megtalálható, ezeket viszont nem lehet úgy fejleszteni, hogy az ne emésztené fel az éves költségkeretet.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: