DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 8. kedd
F1

Továbbra is az F1-et célozza az ázsiai csapat

Ugyancsak a 2026-os beszállást tűzte ki célul az F1-gyel már évek óta szemező Panthera: már előzetes megállapodásuk is van egy motorgyártóval.

Többen is örömmel fogadhatták az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem hétfői posztját, amelyben arról írt, hogy felkérte csapatát, hogy vizsgálják meg egy szándéknyilatkozati eljárás elindításának lehetőségét esetleges új Formula-1-es csapatok számára. Vélhetően ettől nem teljesen függetlenül az F1-es csatlakozást már tavaly célul kitűző Andretti Global bejelentette, hogy a Cadillackel összeállva érkeznének meg a száguldó cirkuszba.

Nem Andrettiék azonban az egyetlen jelentkezők a mezőnybe. Korábban mi is írtunk róla, hogy egy hongkongi milliárdos is szemez az F1-gyel, valamint a Formula.hu információi szerint két Formula-2-es istálló is feljebb lépne. Emellett pedig itt van a Panthera Team Asia, amely már néhány éve célkeresztjébe vette a királykategóriát, most pedig a PlanetF1.com szaklapnak beszélt arról Benjamin Durand csapatvezető és társtulajdonos, hogy nem adták fel a projektjüket – igaz, a beszálláshoz a „bolygók együttállása” szükséges, ami Durand szerint eddig nem volt adott:

„Amikor megvolt a pénzünk, az F1 és az FIA nem állt készen, mert akkoriban tárgyaltak a Concorde-egyezményről, szóval nem álltak készen új csapatok fogadására, amíg meg nem állapodtak a jelenlegiekkel. Aztán beszéltünk a Renault-val, hogy legyenek a partnereink technikai fronton, de ők meg több menedzsmentbeli változáson átmentek az utóbbi öt évben, ami közvetlenül is érintette a projektünket. Utána megint lett volna esélyünk jönni, de beütött a pandémia és összeomlott a költségvetésünk, úgyhogy megint az anyagi részen kellett dolgoznunk. Folyamatos hullámvasút volt.”

f1-panthera-team-asia-logo



Durand elmondta: jelenleg arra várnak, hogy az FIA pontosan tisztázza, milyen kritériumrendszernek kell megfelelniük és milyen kiválasztási folyamaton kell majd keresztülmenniük. A Panthera csapatvezetője ugyanakkor hozzátette, hogy állítólag a procedúra nagyban fog hasonlítani arra, amelynek végén a legutóbbi új istálló, a Haas 2016-ban megérkezett a rajtrácsra.

„Az alapvető dolgok, amiket mondtak nekünk, az a csapat pénzügyi stabilitása, a műszaki és a menedzsmentbeli tudás megléte, valamint az, hogy mit tudunk hozzáadni a bajnoksághoz” – fogalmazott a feléjük támasztott követelmények kapcsán. Az új csapatok pénzügyi stabilitását az is mutathatja, hogy képesek-e kifizetni a 200 millió dolláros „beugrót”, amelyet a jelenlegi alakulatok védelmében érdekében vezettek be.

 

Ázsia teheti vonzóvá őket az F1-nek

Ami pedig a hozzáadott értéket illeti, Durand szerint az ázsiai piac meghódításának lehetősége csábítóvá teheti őket a Formula-1 számára: „Továbbra is hisszük, hogy a kínai és az ázsiai piac lesz a következő, amit fejleszteni akarnak. Mindenki nyugatra tekint, senki sem figyel keletre. Most nagyon az USA-ra koncentrál a Formula-1, ami normális is, hiszen növekszik a sportág, de aztán Ázsia és Afrika a következő két nagy piac számukra, főleg most, hogy Zhou ott van a világbajnokságon.”

Durand hangsúlyozta: feltett szándékuk, hogy Ázsiában legyen a központjuk is. Vonzó gondolatnak tartja, hogy ázsiai pilótával versenyezzenek, de szerinte erről egyelőre még korai lenne beszélni. Azt viszont elmondta, hogy közép távon célkitűzésük, hogy egy akadémiát létrehozva ázsiai tehetségek felkarolásában is segédkeznek.

 

2026 lehet a reális cél

A csapatfőnök arról is beszélt, hogy hamar folytatni tudnák a munkát, ha megkapnák a zöld jelzést az F1-től és az FIA-tól: „A koronavírus leállította nálunk a dolgokat. Már elkezdtük fejleszteni az autót aerodinamikai szempontból, akkoriban az új szabályokon dolgoztunk, végeztünk is néhány CFD-fejlesztést, de leálltunk ezekkel. Készen állunk a folytatásra. Számos emberünk van, akik készen állnak csatlakozni, akiknek a többsége nem érintett még a Formula-1-ben, így nem is kell kivárni a felmondási idejüket” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a költségvetési plafon miatti kényszerű elbocsátások okán is sok szakember elérhető.

Durand elmondása alapján a fejlesztésekkel is lépésről lépésre haladnának: „Nem akarunk például egyből szélcsatornát építeni. Az egy óriási befektetés, ami nem is feltétlenül szükséges most, mivel csak az idő felében használjuk azt, így meg lehet állapodni egy meglévő csapattal az övék használatáról, illetve vannak Európában is használhatók.”

f1-start-zandvoort-2022_1

Azt ugyanakkor kiemelte a társalapító, hogy jelenleg a befektetőik is a végső döntésre várnak, hiszen addig értelemszerűen nem akarnak a csapatba invesztálni, amíg nem dől el, hogy ténylegesen indulási engedélyt kapnak. Márpedig Durand szerint a kiválasztási folyamat még hónapokba telhet, így leghamarabb is tavasz végén számít válaszra. „Ha májusban kezdünk, akkor már nagyon szoros lenne a határidő 2025-re. Jobb 2026-ot megcélozni” – mondta ennek kapcsán a csatlakozás valószínűsíthető időpontjáról.

 

Már meg is van a motorpartner?

Természetesen az egyik kulcskérdés minden Formula-1-es istálló, hogy milyen hajtásláncot használnak. 2026-ban a jelenlegiek mellett jelen lesz az Audi is, valamint a Honda is jelezte a szándékát, hogy – a Red Bull Powertrainstől külön – visszatérne, s akkor még a szintén érdeklődő Porschéről, valamint a pletykált Fordról és Hyundairól nem is beszéltünk. Mindenesetre a Panthera-főnök ezt a kérdést sem akarja elkapkodni, bár szerinte már van egy előzetes megállapodásuk az egyik mostani motorgyártóval:

„Alapvetően mindenkivel tárgyaltunk már a paddockból. Papíron van egy előzetes megállapodásunk az egyik gyártóval. Ugyanakkor erőforrás terén is roppant óvatosak vagyunk, mert amennyire látjuk, hat gyártó lesz 2026-ban. Még senkihez sem kötöttük magunkat. Van egy előzetes megállapodásunk az egyikükkel, de az csak egy szándéknyilatkozat. Egyeztetünk néhány ázsiai motorgyártóval is, akik esetleg egy ponton megérkezhetnek a Formula-1-be, de nem hiszem, hogy eleinte velünk kötnének partnerséget, és egyértelműen nem állnak készen arra, hogy 2026-ra motort fejlesszenek” – fogalmazott a PlanetF1.net szakoldalnak.

 

Óvatos célkitűzések

Durand természetesen nem kerülhette ki a Panthera eredményességbeli céljaira vonatkozó kérdést, de ezen a téren is óvatosan fogalmazott: „Nevetséges lenne, ha azt mondanám, hogy öt éven belül meg akarjuk nyerni a bajnokságot. Nem, ez nem reális. A célunk, hogy tanuljunk az elején. Úgy gondolom, az első szezonokra a célkitűzésünk, hogy legyünk ott, fejlődjünk, szerezzünk pontot, amikor lehet és ne legyünk öt másodperces hátrányban. Nem számítunk rá, hogy öt másodperccel a többiek előtt leszünk, azt várjuk, hogy ott legyünk a többiekkel a rajtrács második felében. Ez a cél. Aztán az első öt-tíz év után meglátjuk, hol állunk. A cél, hogy fejlődjünk és ne csak résztvevők legyünk.”

„Emellett szerintem jó lehetőségünk lesz a jövőben egy újabb ázsiai gyártót behozni a bajnokságba. Ez is cél lehet, hogy emeljük a szintet. Ha egy napon szeretnénk annyira versenyképesek lenni, hogy dobogókért harcoljunk, kell mögénk egy gyártó, mert egy privát csapatnak még a költséglimit ellenére is rendkívül nehéz ez. De ez hosszú távú cél. Rendkívül realisták vagyunk. Az első pont, hogy létezzünk, elinduljunk és ne legyünk nevetségesek. Lépésről lépésre akarjuk ezt csinálni, nincs értelme dobogókról és címekről szőtt álmokat kergetnünk. Ahhoz, hogy futhassunk, előbb meg kell tanulnunk járni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: