DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Kettős Ferrari-siker, Sainzé az austini pole

Tarolt a Scuderia az F1-es USA Nagydíj kvalifikációján: a spanyol 65 ezreddel előzte meg monacói csapattársát. Verstappen 92 ezredes hátránnyal a harmadik, de Leclerc büntetése révén az első sorból indulhat majd.

Magyar idő szerint a szombatról vasárnapra forduló éjfélkor vette kezdetét a Formula-1-es USA Nagydíj időmérő edzés, amely előtt négy versenyzőről is tudtuk már, hogy nem onnan fog indulni a másnapi futamon, mint ahol végez: Charles Leclerc tíz-, míg Sergio Perez, Fernando Alonso és Guanyu Zhou öt-öt rajthelyes büntetést kapott motorcsere miatt (a monacói autójába turbóból is újat szereltek be).

A kvalifikáció első felvonásában Carlos Sainz közel fél másodperces fórral húzta be az első helyet a csapattárs Leclerc előtt, míg Max Verstappen további néhány századdal lassabb volt. Persze a lényeg ekkor még csak az első tizenöt közé jutás volt a tét: ezt a hazai nagydíján szereplő Haasok – akik közül Mick Schumacher egy megforgást is bemutatott – és Nicholas Latifi mellett kisebb meglepetésre a mclarenes Daniel Ricciardónak és nagyobb szenzációra az alpine-os Esteban Ocon nem tudta abszolválni.

sainz-pole-ferrari-austin-1



A Q2-ben Leclerc volt a leggyorsabb, 48 ezreddel Verstappen előtt, majd jött Sainz és a Perezt megelőző Mercedes-duó, George Russell és Lewis Hamilton. Fernando Alonso volt a középmezőny legjobbja az Alpine-nal, rajta kívül Lance Stroll, Valtteri Bottas és Lando Norris révén még egy-egy Aston Martin, Alfa Romeo és McLaren jutott még tovább – igaz, utóbbihoz kellett Guanyu Zhou körének pályaelhagyás miatti elvétele. Kiesett viszont a kínai mellett a 11. helyével is remek teljesítményt nyújtó Alexander Albon, a visszavonulás felé közelítő Sebastian Vettel, valamint az AlphaTauri párosa: Pierre Gasly a rádión ingerülten panaszkodott arra, hogy ugyanaz a probléma sújtotta, mint két hete a Japán Nagydíj időmérőjén.

A legjobb rajthelyekről döntő harmadik fázis első próbálkozásai után a Ferrarik diktálták a tempót: Leclerc másfél tizeddel vezetett Sainz előtt, ami pedig igazán meglepő volt, hogy Hamilton állt a harmadik helyen a Red Bullok előtt – igaz, Verstappen szemlátomást használt lágy abroncsokon futotta az első körét.

Az utolsó percekben minden élmenő gyorsult, s végül Sainz javított a legtöbbet: a spanyol 65 ezredmásodperccel nyomta le Leclerc-t, így a Ferrari spanyolja szerezte meg a rajtelsőséget vasárnapra. Az időmérő ugyan a maranellóiak kettős sikerét hozta, de Leclerc büntetése révén a mindössze 92 ezreddel elmaradó Verstappen indulhat majd az első sorból. Perez követte az első hármast, majd jöttek a Mercedesek Hamilton, Russell felállásban. A középmezőnyt Stroll vezette – és ez Leclerc és Perez hátrasorolása révén ötödik rajthelyet fog jelenteni számára –, megelőzve Norrist, Alonsót és Bottast.

Az austini futam itthoni idő szerint vasárnap 21 órakor startol.

Az időmérő végeredménye:

No. Pilóta Csapat Q1 Q2 Q3
1. Carlos Sainz FERRARI 1:35.297 1:35.590 1:34.356
2. Charles Leclerc FERRARI 1:35.795 1:35.246 1:34.421
3. Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:35.864 1:35.294 1:34.448
4. Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:36.163 1:35.864 1:34.645
5. Lewis Hamilton MERCEDES 1:36.148 1:35.732 1:34.947
6. George Russell MERCEDES 1:36.195 1:35.692 1:34.988
7. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:36.860 1:36.032 1:35.598
8. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:36.465 1:36.341 1:35.690
9. Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:36.446 1:35.988 1:35.876
10. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:36.746 1:36.321 1:36.319
11. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:36.932 1:36.368  
12. Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:36.695 1:36.398  
13. Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:36.577 1:36.740  
14. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:36.656 1:36.970  
15. Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:36.808 1:37.147  
16. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:36.949    
17. Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:37.046    
18. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:37.068    
19. Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:37.111    
20. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:37.244    

* Leclerc tíz, Perez, Alonso és Zhou öt rajthelyes büntetést kapott, így ennyi hellyel hátrébbról indulnak majd.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: