DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nehéz napot zárt a McLaren pénteken

A brit istálló kihívásokkal teli szabadedzéseken esett túl a Szingapúri Nagydíj péntekjén. Daniel Ricciardo és Lando Norris egyik gyakorláson sem tudott az első tíz között végezni.

A csapat angol pilótája az első szabadedzésen a 19., a másodikon pedig a 11. helyet szerezte meg, annak ellenére, hogy a fejlesztett csomagot használhatta. Norris komoly kihívásnak érzi a hétvégét: „Nehéznek tűnik, annyira, hogy messze vagyunk az Alfa Romeótól, nagyon, nagyon, nagyon messze az Alpine-tól, szóval úgy néz ki, hogy ez egy lesz a nehezebb hétvégék közül, ami sajnálatos, de ez a helyzet” – kezdte Norris, aki ezt követően arról beszélt, hogy az autó hasonlóan teljesített, mint a korábbi specifikáció.

„Semmi meglepő, mondjuk úgy, semmilyen szempontból, úgyhogy ez egy jó dolog” – utalt a brit arra, hogy semmi váratlan nem történt a fejlesztések miatt. „De ahogy tegnap mondtam a médiának, ez nem egy fejlesztés, ez csupán egy másik autó, ami nagyon hasonló szinten teljesít.”



„Nem vártunk nagy lépést vagy hogy sokkal gyorsabbak leszünk, vagy versenyképesebbnek tűnünk ma. Ez egy olyan autó, amely remélhetőleg lehetővé teszi számunkra, hogy a jövőben, a jövő évben többet tudjunk kihozni. Szóval ez ismételten nem egy rövid távú dolog, hanem egy hosszú távú dolog” – magyarázta Norris.

A brit csapattársa, Ricciardo, aki főként a jövőjét próbálja elrendezni, szintén felejthető napot zárt Szingapúrban. Az ausztrál ugyanis a szabadedzéseken 12., illetve 18. lett. „Nos, ez határozottan egy nehéz nap volt. Még csak frissen szálltunk ki az autóból, de igen, nagyon, nagyon trükkös, mert ma nyilvánvalóan ki kellett hozni belőle valamennyi sebességet, úgyhogy még biztosan lesz mit csinálnunk éjszaka” – nyilatkozta Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: