DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton jobb hétvégét remél Zandvoortban

A hétszeres világbajnok szerint csak egyszeri kisiklás volt a gyengébb belgiumi formájuk. A Mercedes pilótája beszélt a spái motorjáról, Fernando Alonso bocsánatkéréséről és a 2023-as autóról is.

Lewis Hamilton számára igencsak korán véget ért a múlt hétvégi Belga Nagydíj, hiszen már az első körben ütközött Fernando Alonsóval, amely a kiesését eredményezte. Az incidensről nemrég kiderült, hogy komoly erőhatás érte a baleset során Hamiltont, de Zandvoortba érkezve a pilóta elmondta: jól érzi magát.

De vajon mi a helyzet a motorjával, amely egyes feltevések szerint viszont sérülhetett az ütközésben, amely rövidesen akár rajtbüntetést is jelenthet a Mercedes versenyzőjének? A brit a Holland Nagydíj helyszínén elmondta: bíznak benne, hogy meg tudják menteni az erőforrást – bár ezen a hétvégén nem azt fogják használni, mert még dolgoznak rajta:

hamilton-mercedes-1



„Átnézték az egész autót, és dolgoznak a motoron, hogy biztosan használni tudjuk majd. Úgy gondolom, használni is fogjuk tudni. Ezen a hétvégén nem fogjuk, mert még szerelünk bizonyos dolgokat rajta. Rövidesen kiderül.”

Természetesen szóba került az is, hogy megbeszélték-e Alonsóval a történteket és főleg a spanyol „idiótázó” rádiós megjegyzését, ám amikor az interjút adta Hamilton, erre még nem került sor: „Egymás mellett álltunk a tv-s interjúzónában, de nem. Nekem ez nem számít, nem változtat semmin, a legkevésbé sem befolyásol. A sapka csak egy kis tréfa volt: jó néha mókázni ilyen apróságokkal, ezt folytatni is fogom. Mindig próbálok jobb versenyzővé válni, és tudom, hogy sok fiatal gyerek követ, ezért fontosak a lépések a viselkedésemben is, amiket azért teszek, hogy folyamatosan tanuljak és jobb legyek.”

A fentiek elhangzása után azonban Alonso – ahogy azt a Formula.hu is kiszúrta a helyszínen – átment a Mercedes motorhome-jába, ahol megtörtént a bocsánatkérés, sőt azt a bizonyos sapkát is megkapta a spanyol, amelyről Hamilton beszélt és néhány napja posztolt a közösségi oldalain.

 

Rákanyarodva a hollandiai esélyekre: a 37 éves versenyző szerint a Mercedes erősebb lesz Zandvoortban, mint volt egy hete Spában, ahol a nyári szünet előtti biztató fejlődésükhöz képest csalódáskeltő teljesítményt nyújtottak. „Reméljük. Jobban kell működnie valamelyest itt, igen. Az előző hétvége egyáltalán nem tűnt jónak, és kicsit leromboltuk a korábbi versenyeken felépített önbizalmat ezzel a ’két lépést előre, majd ötöt hátra’ érzéssel, de úgy gondolom, ez egyszer alkalom volt, főleg a pálya miatt, úgyhogy igen, határozottan bizakodom.”

Hamilton a belgiumi kvalifikáció után annyira lehangolt volt a halovány szereplésük után, hogy elhintette, hogy már inkább 2023-ra és a jövő évi autóra fordítaná a figyelmét. Toto Wolff csapatfőnök a spái forduló után arról beszélt, hogy heteken belül dönteniük kell arról, hogy megtartsák-e a következő idényben is a W13-as zéró oldaldobozos koncepcióját, amelyben a Mercedes szakemberei továbbra is hiszik, hogy komoly potenciál rejlik. Hamilton azonban sok dolgon változtatna a következő évi versenygépet illetően:

„Egyértelműen vannak jó részei, van benne teljesítmény, csak az a kérdés, hogy ezt ki tudjuk-e használni. És az, hogy mi van akkor, ha pályára hajtunk vele… olyan autót akarunk, amely minden egyes pályán jól működik. De rengeteg dolog van, amit változtatnánk az autón, amit én is változtatnék, és ezt próbáljuk elérni a jövő évi autóval.”

A hétszeres világbajnok hozzátette: fáj neki, hogy nem tudnak az élen harcolni és a vb-címért küzdeni. „Az autó lassú, ez szívás” – jegyezte meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: