DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Október elejéig dönteni fog a Mercedes

Toto Wolff szerint pár hetük maradt a 2023-as autó koncepciójának meghatározására, azt viszont leszögezte, hogy szabályváltozást nem szeretne, csak hogy az ő autójuk elkezdjen működni.

Ugyan a nyári szünet előtt még pozitív hangot ütött meg a Mercedes minden képviselője, amikor az autó fejlődéséről volt szó, a belgiumi pofon után ismét borúlátóak a csapatnál. Ugyan a versenytempó ezúttal is biztatóbbnak tűnt, mint az időmérős teljesítmény, de olyan messze voltak Max Verstappentől és a Red Bulltól, hogy Toto Wolff szombat este elfogadhatatlannak nevezte a helyzetet és úgy fogalmazott, hogy számára ez volt az utóbbi tíz év legrosszabb kvalifikációja.

A problémát az jelenti, hogy az egyedi autókoncepció sorsát hamarosan el kell dönteni, ugyanis bár az idei szezonban is szeretnének még fejlődni, de a 2023-as autó tervezését/fejlesztését is meg kell kezdeni a soron következő időszakban. 

„Még nem köteleztük el magunkat semmilyen koncepció iránt 2023-ra, erről még mindig folynak a belső egyeztetések” – árulta el ezzel kapcsolatban Wolff, aki viszont jelezte: hamarosan dűlőre kell jutniuk az ügyben. Ezen mondjuk segíthet az, hogy három hét alatt három különböző helyszínen mérhetik össze magukat a többiekkel, de nagyjából ezt követően meg kell hozniuk a döntésüket: Monza után két üres hétvége következik, majd Szingapúr és Japán már az októberi program része lesz.

-00122033_690



„Különböző alkatrészek terén el kell jutnunk a döntésig a következő hetekben. Hogy milyen legyen a karosszéria koncepciója, a futómű kialakítása, a hűtés kialakítása, maguk a hűtők, a motor beépítése, stb. Ezekről döntenünk kell pár héten belül” – magyarázta, hozzátéve: szeptember vége, október eleje az a határidő, ameddig ki kell találniuk, hogy mitévők legyenek. Persze mint mondta: azt is nehéz meghatározni, hogy pontosan miről is beszélünk koncepció címen, mert sok különböző tényező határozza ezt meg és el tudja képzelni, hogy bizonyos részei megmaradnak az idei autónak, bizonyos részeit viszont teljesen átalakítják. 

Azt viszont leszögezte: szabályváltozást nem szeretne. „A szabályok adottak, nem akarok semmi változtatást. Javulnunk kell, el kell érnünk a saját céljainkat, meg kell felelnünk a saját elvárásainknak és le kell győznünk őket a szabályaikkal” – utalt a Red Bullra és Verstappenre.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: