DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Russell a pole-ban a Ferrarik előtt, Verstappen csak 10.

Meglepetések sorát hozta az F1-es Magyar Nagydíj időmérője: a Mercedes pilótája először nyert kvalifikációt Sainz és Leclerc előtt, a Red Bullok viszont csak a mezőny közepéről rajtolhatnak.

A vizes pályán zajlott harmadik edzés után gyakorlatilag teljesen felszáradt az aszfalt a 37. Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérőjére a Hungaroringen – igaz, a fenyegetően sötét felhők ott ólálkodtak a pálya környékén. Annak, hogy teljes lehetett a mezőny a Q1-ben, komoly érdeme volt az Aston Martin szerelőinek, akik időben kijavították Sebastian Vettel két órával korábban megtört versenygépét.

Ez sem mentette meg azonban attól a szezon végén visszavonuló négyszeres világbajnokot, hogy már az első etapban kiessen: a német csupán 18. lett az utolsó hungaroringi időmérőjén. Mellette a gyenge hétvégét teljesítő AlphaTaurik, valamint a Williamsek búcsúztak a Q1 végén – bár ehhez Pierre Gasly esetén körelvétel is közrejátszott. Eközben az élen némi meglepetésre a két Mercedest láthattuk Lewis Hamilton, George Russell sorrendben, századokkal megelőzve Carlos Sainzt, majd jött Max Verstappen és a pénteken remeklő McLarent vezető Lando Norris.

russell-mercedes-pole-1



A Q2-ben Verstappen tört az élre 1:17,7-es idővel, ezzel 65 ezreddel előzte Charles Leclerc-t, a másik ferraris, Carlos Sainz elé viszont befért Fernando Alonso az Alpine-nal. A negatív meglepetést viszont Sergio Perez szállította: előbb tévesen elvették a körét pályaelhagyás miatt, de azt végül visszakapta, az azonban nem bizonyult elégnek a továbbjutáshoz, így a Red Bull mexikóija csak a 11. kockából startolhat. Kiesett még Guanyu Zhou az Alfa Romeóval, a fejlesztett Haasban ülő Kevin Magnussen, illetve Lance Stroll és Mick Schumacher.

A mindent eldöntő utolsó szakaszban Sainz kezdett a legerősebben az első próbálkozások után, csaknem fél másodpercet adott Russellnek és Leclerc-nek, míg Verstappen csak a hetedik helyet foglalta el az első szektorban elkövetett hibája után: Hamilton, Alonso és Norris is befért a címvédő elő. A hollandnak aztán a második nekifutásra pedig a motorral adódott némi problémája a rádiózása alapján.

Az igazi szenzáció viszont a legvégére maradt: hiába javított Sainz az utolsó körével, Russell parádés 1:17,377-es kört rakott össze, ezzel saját F1-es karrierje és a Mercedes idei első pole-pozícióját gyűjtötte be! A Ferrarik végeztek a második és harmadik helyen Sainz, Leclerc sorrendben, majd jött Norris és az Alpine duója, valamint a csapattársa rajtelsőségével szemben mindössze hetedikként kvalifikáló Hamilton. Verstappen motorgondját nem sikerült a végéig sem megoldani, így a regnáló világbajnok mindössze a 10. rajthelyet szerezte meg a vasárnapi futamra (Valtteri Bottas és Daniel Ricciardo férkőzött még be elé). Rajt vasárnap 15 órakor.

Az időmérő edzés végeredménye:

No. Pilóta Csapat Q1 Q2 Q3
1. George Russell MERCEDES 1:18.407 1:18.154 1:17.377
2. Carlos Sainz FERRARI 1:18.434 1:17.946 1:17.421
3. Charles Leclerc FERRARI 1:18.806 1:17.768 1:17.567
4. Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:18.653 1:18.121 1:17.769
5. Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:18.866 1:18.216 1:18.018
6. Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:18.716 1:17.904 1:18.078
7. Lewis Hamilton MERCEDES 1:18.374 1:18.035 1:18.142
8. Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:18.935 1:18.445 1:18.157
9. Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:18.775 1:18.198 1:18.379
10. Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:18.509 1:17.703 1:18.823
11. Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:19.118 1:18.516  
12. Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:18.973 1:18.573  
13. Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:18.993 1:18.825  
14. Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:19.205 1:19.137  
15. Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:19.164 1:19.202  
16. Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:19.240    
17. Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:19.256    
18. Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:19.273    
19. Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:19.527    
20. Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:19.570    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: